Vasárnap az Arsenal is megkezdte szereplését a harmadik legfontosabb küzdelemben, az FA-Kupában. Arséne Wenger csapatának nem volt egyszerű dolga, hiszen ahhoz a Swansea-hoz látogatott az Arsenal, amelyik együttes a bajnokságban legyőzte őket, ráadásul az Emirates stadionban.

Wenger, bár a kezdőjén rotált egy keveset, nem változtatott sokat a Southampton elleni bajnokit követően: Szczesny, Sagna, Mertesacker, Koscielny, Gibbs, Arteta, Wilshere, Cazorla, Walcott, Ramsey és Giroud léphetettek pályára kezdő tizenegyben. Az Arsenalnak külön jó hírt jelentett, hogy a december elején duplázó Michu ezúttal a kispadon kezdett.

Az Arsenal meglehetősen erősen kezdte a félidőt, de a kezdeti perceket követően kiegyenlített lett a játék. A két csapat kézifékkel játszott, s csak elvétve sikerült a kapukig eljutni. A legközelebb a Swansea járt a gólhoz az első játékrészben, ám a korábbi Arsenal-játékos, Kyle Bartley fejese a keresztlécen csattant.

A második félidőben az Arsenal eggyel fentebb kapcsolt, ám ez sem vezetett eredményre. A legnagyobb helyzet Giroud-é volt, a francia csatár fejese azonban jócskán Vorm kapuja mellett kötött ki.

Azonban hiába volt erős az Arsenal mezőnyfölénye, a Swansea legjobbja, Michu az 56. percben beállt, s 73 másodperccel a pályáralépését követően már gólt is szerzett. A spanyol csatár Mertesacker egyéni hibáját kihasználva küldte a labdát Szczesny kapujába - a lengyel hálóőr tehetetlen volt.

Az Arsenal érthető módon nem akart kiesni, s igyekeztek minél veszélyesebb helyzeteket kialakítani a hazaiak kapuja előtt.

Az áttörést végül a Ramsey helyére beálló Podolski jelentette, aki egy szögletet követően Koscielny labdáját küldte kapásból a Swansea kapujába. Sőt, az Arsenal három percen kívül a vezetést is megszerezte, miután egy remek Gibbs-Giroud összjátékot követően az angol bal bekk zseniálisan kilőtte az ellenfél kapuját.

A vége azonban nem volt felhőtlen az Arsenal számára, miután egy szögletet követő védelemi hibából a Swansea Graham révén kiegyenlített - a játékosnak volt ideje levenni a labdát, és utána nem is hibázott a góllövésben.

A hátralévő percekben nem változott az eredmény, az FA Kupa szabályai értelmében a 2-2-es végeredménnyel egy újrajátszást követően dől el, hogy ki jut tovább a negyedik körbe, ahol majd a Brighton lesz az ellenfél.

Az újrajátszást január 16-án rendezik.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (286)

11 éve
Törölt felhasználó
Simán hozza amit elvárnak tole ha megkapja a lehetoseget, és ha már nemtudják ot helyzetbe juttatni akkor o megmutatja hogy is kell azt csinálni... nemértem hogy amikor Walcott volt a kozépcsatar 250 labda szált be a 16ba...amikor Giroud a kozepcsatar akkor meg 1 rendes beadásunk sincs
11 éve
Törölt felhasználó
Fabregas44! Épp ez volt a mondandóm lényege, hogy korábban sem kellett ahhoz spanyol focit, vagy Barcelona meccset néznem, hogy ilyen megmozdulásokat lássak, de sokan(sportmédia által befolyásolt emberek) nekik tulajdonítanak mindent, ami a fociban egy kicsit is látványos elem, pedig tudvalévő, hogy nem ők találták fel a 'spanyol viaszt'.
11 éve
Giroud elképesztően hasznos játékos, imádom a játékát, tegnap igaz kihagyott egy ziccert ,de a meccsen nagyon jól játszott,az a félollós lövése is gyönyörű volt, mutatja milyen nagyszerű játékos, a technikája megvan! :)
11 éve
Mondjuk úgy inkább, hogy Bergkamp-szerű!
11 éve
Törölt felhasználó
akkor nézz egy kis spanyol focit...pl. egy Barcelona meccset :-) és ott láthatsz ilyen utem passzokat nem is egyet...még Fabregas idején voltak ilyenek az Arsenalban is...

Szólj hozzá