Volt abban valami bántóan fájó, ahogy Arséne Wenger elkezdte megmagyarázni a negyedosztályú Bradford elleni bukást. Mint ismert, a francia megvédte a csapatát, mondván elégedett volt Chamakhék erőfeszítéseivel a meccs folyamán, egy gondunk volt csupán, hogy nem sikerült befejeznünk a helyzeteinket egy jól védekező csapattal szemben. Wenger meccs utáni interjúja személy szerint nálam jobban betette a kiskaput, mint Gervinho hatalmas ziccere, vagy Vermaelen kapufán csattant büntetője.
Merthogy a Bradford elleni ötlettelen, siralmas, sivár játék nem egy egyszeri kisiklás volt. A csapatra szinte rá sem lehet ismerni, sőt, megkockáztatom, hogy a jelenlegi keret Podolskikkal, Cazorlákkal, Artetákkal, megspékelve Arshavinokkal, Santosokkal, Squillacikkal gyengébb szintet képvisel, mint az a gárda, amit néhány éve oly' sokat szidtunk a sérülékeny van Persie-k, az alibipasszos Denilsonok és a potyázós Almuniák miatt.
Ráadásul az a vicc, hogy mindez a drámai színvonal-csökkenés akkor zajlik, amikor már túljutott a csapat az Emiratesbe való költözés anyagi megszorításán. Azt éppen Ivan Gazidis jegyezte meg az Arsenal idei karácsonyi ünnepségén, hogy előzetesen ők maguk sem számítottak arra, hogy a csapat pont most lesz ilyen mélységekben. Valóban, az új stadion miatti költségek komoly pénzügyi megszorításokkal jártak, ami miatt Wenger ténylegesen nem igazolhatott le akárkit, de ez már a múlté. Még az AST (Arsenal Supporters Trust – Arsenal Szurkolói Közösség) becslései szerint is 70 millió fontnak kell Wenger rendelkezésére állnia - miközben tudni kell, hogy az AST a vezetőség egyik leghangosabb kritikusa, tehát aligha vádolhatóak elfogultsággal.
Gazidis megjegyzésével egyébként egybevágnak Wenger szavai, amit egyébként a FourFourTwo mostani számában lehet olvasni.
„Egyedül azon bánkódok, hogy két-három éve volt itt egy olyan tehetséges keret, ami akár mind a négy kupafronton harcolhatott volna. A legjobb 16 között éppen csak, hogy elvéreztünk a Barcelona ellen, amikor megvolt az esélyünk a továbbjutásra az utolsó percekben a Nou Campban. A bajnokságról is éppen, hogy lemaradtunk. Ennek ellenére érezhető volt, hogy a csapatban megvan a potenciál.” - mondta Wenger.
„Viszont a csapat szétesett. Néha, öt-hat év munka után, ez igen frusztráló tud lenni. Ismét elölről kell kezdeni az egészet. Igen, korábban valóban elengedtük Henry-t vagy Vieirát is, de csak miután 8-9 évet lehúztak az Arsenalnál. De most mindenki a legrosszabb időben távozott, még bőven a karrierjük csúcsa előtt, ráadásul két év alatt. Ilyenkor természetes, hogy az emebr elkezd aggódni.” - utalt arra a francia, hogy Fabregas és Song a Barcelonába, Nasri és Clichy a Manchester Citybe, van Persie pedig a Unitedhez ment.
És ha minden így marad, akkor a listát hamarosan Sagna és Walcott nevével folytathatjuk.
Wenger frusztrációját meg lehet érteni. Számított a játékosai hűségére, mert magából indult ki. Ő itt maradt és igyekezett a legjobb tudása szerint végigvinné azt a projektét, amit a világon sehol sem értettek meg igazán. Még akkor is ezen dolgozott, amikor a Real Madrid éveken át őt hívta, hogy a második galaktikus-csapatot vezesse sikerre. Ahol azt a játékost vásárolhatta volna meg, akit csak akart volna. A csapatát bő két év alatt szedték szét, miközben egy új metódussal, a puszta pénz elköltésével egyre több klub vágott rövid csapással az Arsenal és az ő évek óta tartó munkássága elé. Merthogy nem elég, hogy egyes csapatok az Arsenal által kinevelt és felnevelt játékosokat vásárolták meg; más klubok azokat a tehetségeket happolták el Wenger orra elől, akiket már a francia mindenkinél hamarabb kiszúrt magának. Így maradtak csak a Squillacik, a Chamakhok és a Gervinhók.
Wenger persze nem adta fel, s bőszen fogadkozik, hogy ezúttal egy brit mag köré, azaz Wilshere, Ramsey, Gibbs, Oxlade-Chamberlain köré fogja majd építeni a következő projektét, merthogy a britek lojálisabbak lehetnek a csapathoz, mint egy hazavágyódó katalán. (Miközben Walcottot éppen valamelyik legfőbb riválisuknak készülünk eladni, hogy a helyére egy újabb nagy potenciállal rendelkező, ígéretes suhancot – Zahát – állítsunk.)
A kérdés már csak az, hogy Wengernek van-e még hite (és ideje) egy új projekt felállítására.
Wenger azon gesztusa, hogy a Bradford ellen gyakorlatilag az első számú keret vetette be, jól példázza, hogy az Arsenalnak most már valamit teljesítenie is kell a folyamatos ígérgetések mellett. A francia 19-re lapot húzott – és nem jött be – innentől kezdve a brit média hiénaként vetette magát a csapatra: Wenger és Bould között összezördülés van; Podolski nem érti, hogy miért Gervinho és miért nem ő játszik középső csatárként; Cazorla ki van akadva, mert Wenger miért nem volt képes pótolni egy klasszissal van Persie-t. A legtöbb blogban azonban az a téma kapott helyet, hogy Wenger egyszerűen miért hagyja, hogy Gervinhók idétlenkedjenek a pályán, ha egyszer már van pénze a költekezésre. 70 millió angol font.
És itt térnék rá a Guardiola-összeesküvésre.
Egyesek szerint Wenger, mint mindig, ezúttal is előrébb jár a dolgoknak. 2013-ban ugyanis adódni fog egy lehetőség az Arsenalnak, hogy egy új röppályára álljon, s hogy meglépjen egy korszakváltást, ami előbb-utóbb úgyis elkerülhetetlen lesz. 16 év után könnyen lehet, hogy elérkezett az idő egy menedzserváltásra, aki megvalósíthatja a Wenger által lefektetett alapokon és értékeken a várt sikereket. Wenger pedig van olyan önzetlen, hogy az Arsenal jövője szempontjából félreáll – és többek között ezért sem költi el a rendelkezésére álló 70 millió fontot, hogy minél több maradjon az utódjának.
Merthogy Pep Guardiola jövőre visszatér a szabadságából, s a katalán menedzser már többször is elárulta, hogy szívesen vezetné az Arsenalt a jövőben. Guardiola és Wenger hihetetlenül tiszteli egymást, Pep például az Arsenalnál tette le az edzősködésre feljogosító vizsgákat is, mielőtt elkezdte volna a munkát a Barcelona B csapatánál. Sőt, Guardiola még játékosként is közel került az Arsenalhoz, miután Wenger őt szemelte ki a Real Madirdhoz igyekvő Patrick Vieira helyére. Vieira azonban nem került Spanyolországba, így Guardiola sem érkezett az Arsenalhoz. Természetesen meg kell majd nyerni egy nagy csatát a többiekkel, de az tudvalevő, hogy Pep jönne az Arsenalhoz. Ez a lehetőség azonban csak egyszer adódik meg, s ezzel élni kell. Szerencsére ezt Wenger is tudja.
Az azonban Guardiolától függetlenül is kétségtelen, hogy Wenger az Arsenal történetének legsikeresebb edzője, noha a pályán kívül elért eredményei fölött – azaz, hogy az anyagi megszorítások idején a harmadik-negyedik helyek megtartása – még a csapat rajongói közül is hajlamosak elsiklani.
A legjobban talán Ian Macintosh, az ESPN újságírója fogalmazta meg: Wenger nem nagyobb az Arsenalnál, de az Arsenal nagyobb lett általa. Kérdés, ki lesz az, aki átveszi a nehéz örökséget.
Kapcsolódó Hírek
Guardiola: Megijesztett az Arsenal
2010 Dec 19. 11:33A katalánok menedzsere elismerően nyilatkozott Wenger csapatáról.
Guardiola: "Walcott eszméletlen jó"
2010 Apr 06. 19:26A Barca edzője Theot dícsérte és elmondott néhány dolgot a taktikáról...
Hozzászólások (59)
Ha nemsokára lesz egy kis időm, én is vállalkoznék egy hasonló témát feldolgozó blog összeírására.
Szólj hozzá