A sérültekkel és a túlfáradt játékosok miatt Arséne Wenger az eredeti elképzelésivel ellentétben egy tartalékos kerettel utazott Görögországba, hogy letudják az Olympiakosz elleni utolsó csoportkörbeli meccset.

Wenger ennek ellenére meglehetősen tapasztalt kezdő tizenegyet küldött fel a pályára, hiszen Szczesny, Squillaci, Vermaelen, Jenkinson, Coquelin, Ramsey, Chamberlain, Arshavin, Gervinho és Chamakh összesen már több mint 200 BL-mérkőzésen léptek pályára.

A kezdőben volt egy újonc is: az ifjú Jernade Meade élete első meccsét játszhatta a Bajnokok Ligájában.

Az első félidőben mindkét csapat sok hibával játszott, ennek megfelelően mindkét alakulat viszonylag könnyedén eljutott az ellenfél kapujáig.

A vezetést az Arsenal szerezte meg, miután Tomas Rosicky kapásból ellőtte Gervinho lekészített labdáját - a cseh játékos első gólját ünnepelhette a hosszú kihagyása óta.

A második félidőre azonban Rosickyt lecserélték, az Arsenal játéka pedig látványosan szétesett, amit jól használt ki az Olympiakosz: a 64. percben Maniaitsz egyenlített, majd tíz perccel később a csereként frissen beállt Mitroglou fordította meg a találkozót s egyben nyerte meg csapatának a meccset.

A másik találkozón a Montpellier 1-1-es döntetlent ért el a Schalke ellen - a BL. B csoportjának végeredménye tehát eképpen alakult: 1. Schalke 12 pont (+4-es gólkülönbség), 2. Arsenal 10 (+2), 3. Olympiakosz 9 (0), Montpellier 2 (-6).

Az Arsenal így csoportmásodikként várhatja a december 20-i nyolcaddöntő-sorsolást, amelyen csak csoportelsőket kaphat a Schalkén kívül.

Folytatás a hétvégén a West Brom elleni bajnokival.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (175)

11 éve
Miért nem tudjuk leigazolni végleg??? Többre mennénk vele, mint a Chamakh, Gervinho, Ramsey, Chamberlaim, Arshavin ötössel. De szerintem most Henry se segítene rajtunk, legalábbis egyedül nem. A középpályára is kell 1-2 ember, meg a fejekben rendet kell rakni mert ott vannak bajok.
11 éve
Mennyi hülyeséget lehozott már a goal.com. Várjuk ki a végét.
11 éve
Törölt felhasználó
Goal.com-on azt írják, h biztos már h Henry január 1.-től újra magára ölti az Arsenal mezt, és valószínűleg márciusig marad is Angliában. Reméljük tényleg biztos.
11 éve
Törölt felhasználó
Majd kiderül mi lesz , a kieséses szakasz még odébb van, ha jól tudom március körül, addig még akármi is lehet a csapattal, szarabbak már nem hinném hogy leszünk, főleg ha januárba jönne 1-2 játékos, és összeállnánk újból.Az 1. és a 2. hely között nincs nagy különbség , ha megnyertük volna a csoportot az se lett volna kecsegtetőbb , akkor is megkaphattuk volna a Realt,Portot,Milant,Juventust,Valenciat,csak hogy emlitsek pár nagyobb nevet,na de mind1 is , így alakult, hinni kell a csapatba. Go gunners! Hétvégén vissza térünk a helyes útra , pihentek 1 hetet a játékosok most már talán nem lesznek Jadedek. :)
11 éve
Törölt felhasználó
Pedig ha sikerülne kiejteni a Barcát, hosszú évek után megnyugodna a kis lelkem. :D Egyébként itt ha tényleg kijön a lépés elmehetünk akár elődöntőig is, de azért ismerjük a jelenlegi Arsenalt és szerintem mélyen legbelül mindenki tudja, hogy úgyis elbuknánk. :D

Szólj hozzá