Mi tagadás, nekünk, Arsenal-szurkolóknak jócskán van tapasztalatunk a tekintetben, hogyan adjunk túl a megjobb, legmegbízhatóbb játékosainkon, s ha még nem lett volna elég ebből a tendenciából, a következő hónapokban is hasonló esetek várnak, várthatnak ránk.

Bacary Sagna és Theo Walcott azok a játékosok, akiknek a szerződésük a következő években lejár. Mindketten már hosszú idők óta az Arsenal játékosai, nevük igenis eggyé forrott a klubbal, s valljuk be, a teljesítményük is megüti a mércét, ami beugró egy Arsenal-szintű csapathoz.

Mégis, aligha lehetne sok pénzt tenni arra az esetre, hogy mindketten meghosszabbítják a szerződésüket. Flamini, Hleb, Adebayor, Fabregas, Nasri és van Persie után újabb két játékost veszíthet a csapat, ha a következő hetekben, hónapokban nem vesz pozitív fordulatot az Arsenal tárgyalási folyamatai.

Sagna esete egy picit összefüggne van Persie-ével. A játékos már 2007 óta az Arsenal játékosa, és még mindig nem sikerült trófeát nyernie. Miután jövő februárban a 30. életévét fogja betölteni, a következő lesz vélhetően az utolsó szerződése a legmagasabb szinten - akár az Arsenal kötelékeiben, akár más csapatnál. A közelmúltban Sagna bevallotta, hogy meghökkent az Arsenal játékospolitikáján - nem is van Persie, hanem sokkal inkább Alex Song eladását illetően.

Ismervén Wenger jelenlegi gondolkodását, s a csapatnál uralkodó légkört, Wenger bizonyosan nem fogja megvárni, hogy Sagna a 2014-ben lejáró szerződésének utolsó évébe lépjen, s ha nem hosszabbít a közelgő hónapok folyamán, a nyáron klubot fog váltani. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy Carl Jenkinson klasszis teljesítményt mutatott a francia helyén, s az akadémiáról is vannak tehetséges jobb hátvédek Yennaris, vagy Hector Bellerín személyeikben.

De Theo Walcott ügye az, ami a leginkább lázban tartja az Arsenal szurkolóit. A játékos már majdnem a nyáron átadólistára került, ám végül egy Wengerrel való személyes beszélgetés után az a személyes benyomása támadt a franciának, hogy Walcott maradni akar. Bár a szerződése az utolsó hónapjaiba ért, Wenger végül beleegyezett abba, hogy Walcott maradjon - csak éppen kivette a kezdőből.

Itt kezdődik az Arsenal jelenlegi 22-es csapdája: ha Wenger játszatja Walcott-ot, akkor formába lendül, s ha netán mégsem hosszabbít, más csapatok húznak majd ebből hasznot. (A Liverpool, a Chelsea, a Manchester City, a Juventus mind érdeklődik!) Ha viszont Wenger nem játszatja Walcott-ot, akkor egyre kevesebb lesz az esély arra, hogy Walcott aláírja a hosszabbítást.

Jelzésértékű, hogy az Arsenal szurkolói Walcottot választották meg az októberi hónap legjobbjának, úgy, hogy mindössze egyetlen egy meccsen kezdhetett - igaz, azon mesterhármast rúgott. Annyiból lehet tudni, hogy Walcott szándékai a hosszabbításra komolyak, hogy az angol minden gesztusából, minden gólöröméből arra lehet következtetni, hogy ő maradni akar. Tudja, ha elhagyja az Arsenalt, jócskán felmerül az a lehetőség, hogy ő lesz a következő Shaun-Wright Phillips, azaz egy újabb ígéretes fiatal játékos, aki nem teljesedik ki.

Viszont ha nem marasztalják, akkor ő sem fog kivetkőzni magából, hogy maradjon. S ez az, amit jelenleg lehet tapasztalni: a legfrissebb pletykák - amik valahogy mindig hivatalossá válnak később - szerint az Arsenal augusztus óta le sem ült tárgyalni Walcottal és a képviselőivel. A csapat oldaláról még a szándék is hiányzik, miközben Walcott követeléseinek egyrészét meg lehet érteni: ha Gervinhót kipróbálták középső csatárként, akkor illene őt is. A 100 ezer fontos heti bért pedig egy rugalmas stratégiával ki lehetne váltani - de ki vagyok én itt, hogy én osszam az észt Gazidisnek?

Egy tény - és ezt Wenger is jelezte: ha karácsonyig nem lesz meg az új szerződés, akkor Walcottot eladja a klub. Ez esetben azonban a klub megcsúfolná a saját elvét, ha vulgáris akarnék lenni: Wenger szembeköpné magát. Walcott ügye nem a pénzről szól, fölösleges ide is bekeverni a vezetőséget és a tulajdonosokat: Theót csak úgy lehet meggyőzni a hosszabbításról, ha játszatja, akár középső csatári szerepkörben.

Meglehet, Walcott nem a legtechnikásabb játékos, akit valaha is láttam, s talán könnyű lenne pótolni is. De mi értelme volt akkor, 2006-ban 12 millió fontot áldozni egy játékosért, mi értelme volt megannyi időt, energiát és munkát fecseréleni egy fiatal tehetség felkészítésére, aki - ha egy kicsit hosszabb idő után - úgy tűnik, hogy kezd megtáltosodni és igenis kezd beérni?! (Éppen a Schalke ellen rúgta az 50. arsenalos gólját a játékos.)

Mi a garancia, hogy hasonló esetben nem adjuk el Oxlade-Chamberlaint, vagy Jenkinsont egy pár év múlva? És mi lenne a garancia, hogy a pótlás (pl.: Zaha) nem ugyanazt az utat járná be, mint Walcott, ha eladjuk Theót?