Amikor Arséne Wenger 1996-ban átvette az Arsenal irányítását az újszerű és innovatív megoldásaival nemcsak az angol csapatot, hanem magát a futballt is megreformálta, s egy magasabb szintre emelte. Wenger keze alatt alakult meg az Arsenal fiatal játékosakadémiája 1998-ban, a francia újszerű edzésgyakorlatokat vezetett be az Ágyúsok edzésein, egy több országra kiterjedő megfigyelő-hálózatot szervezett meg, aminek köszönhetően szinte bármilyen nemzetiségű játékost le tudott igazolni, aki beillett az általa elgondolt csapategységbe. Továbbá Wenger igyekezett a játék pszichológiai aspektusát megfogni. Mindezek olyan elegyet alkottak a francia konyhájában, amivel gyorsan fel tudott emelkedni az Arsenal: Wenger már a második szezonjában bajnoki címet ünnepelhetett, s ezek a tényezők elvezettek a későbbi, 2002-es duplázáshoz.

1996 óta már sok víz lefolyt a Dunán, s összességében elmondható, hogy előbb a többi nagy rivális ledolgozta az Arsenal Wenger által jelentett előnyeit, később pedig a szupergazdag tulajdonosoknak köszönhetően most ők kerültek egy új szintre, amihez az Arsenal jelen állás szerint nem tud közeledni, s legjobb esetben is csak tartani tudja a különbséget.

A szombati Manchester United elleni – és a szezonbeli már harmadik – vereséggel az Arsenal egy ponttal alulmúlta a tavalyi pocsék szezonkezdést, s immáron a 2012/13-as idény Wenger legrosszabb idénykezdete, miután az Ágyúsok mindössze 15 pontot tudtak szerezni az első 10 bajnoki alatt.

Sokkal fájóbb az a tény, hogy az Arsenal minden sorozatot figyelembe véve immáron öt meccs óta folyamatosan keresi önmagát – elképzelés nélküli játék, megérdemelt vereségek a Norwich és a Schalke ellen, egy kiszenvedett, lesgólos győzelem a QPR ellen, egy varázslatos fordítás a Reading ellen úgy, hogy 40 perc elteltével már négy gólt kapott Wenger legénysége, s most legutóbb szombaton egy újabb ötlettelen kísérlet, hogy visszatérjünk az élre.

Sajnos a tendencia már nem új: az Arsenal legalább három éve folyamatos leszállóágban van a keret minőségét illetően. Sokatmondó volt André Santos gesztusa a United elleni mérkőzés félidejében, amikor már 45 percnyi játékot követően elkérte van Persie mezét. Mindamellett, hogy a játékosok színvonala is hagy kívánnivalót, a Santos-féle gesztusokkal még inkább ráteszünk egy lapáttal az újabb égésre.

Egy kérdést azonban ne felejtsünk el feltenni: ki a felelős ezért a kudarcért? Mindent ugyanis nem lehet Kroenkére fogni. Nem védeni akarom az amerikai tulajt, de ő egy befektető, és az Arsenal igen is egy jó befektetés. Minden bizonnyal jelentős összeget fog majd keresni, ha néhány éven belül úgy dönt, eladja a klubot, de a szurkolókat nem ez érdekli. S nem érdekelné az önfenntartó modell, a mezszponzori- és beszállítói szerződések 2014-es meghosszabbítása sem, ha az Arsenalnál legalább egy halvány reménysugár látszódna arra, hogy kibírjuk még 18 hónapig legalább a legjobb négyben. Tavaly óriási szerencsével összejött, nem vagyok biztos abban, hogy ez idén is meglesz.

Flamini, Hleb, Nasri, Adebayor, Fabregas, van Persie és Walcott távozása miatt hajlamosak vagyunk Wenger felelőssége fölött szemet hunyni. Mindenért vagy a tulajdonos felelős, mert fukar és nem áldoz a klubra, vagy mindenről a szemét, rohadék játékos tehet, mert a rövid karrierje folyamán ő nem akar egy süllyedő hajón lenni, s még sikerre szeretné vinni a trófeák terén is, ha kell, egy másik klubnál. Miután Wenger valóban óriási munkát és erőfeszítést végez, hogy odaérjen a legjobb négy közé ezzel a csapattal, a francia feddhetetlenné vált a szurkolók szemében.

Pedig könnyen lehet, hogy Wenger a saját korábbi elképzeléseinek csapdájába került, amiből képtelen megújulni. A francia még mindig úgy gondolja, hogy azok a metodikák, amik '96-ban működtek, még működnek most is. Szüntelenül bízik a játékosaiban, mert azt gondolja, hogy a hitéért cserébe viszonzást kap. Ha André Santos az elmúlt öt meccsén végig öngólokat szerzett volna, még akkor sem lenne kétségem, hogy a hatodik meccsen is ő kezd. De hogy ne csak túlozzunk: Thomas Vermaelen már legalább fél éve komoly hibákkal játszik, de mivel ő a kapitány, bérelt helye van a kezdőben, s még a tavalyi legjobb védőnk, Koscielny kedvéért sem cseréli le.

Vagy: a minap olvastam, hogy Wenger komolyan érdeklődött Hugo Lloris iránt a nyáron, akit csak a tulajdonosok fösvénysége miatt nem tudott megvenni. Mintha a francia olyan drága lett volna... Nem, én sokkal inkább el tudom képzelni, hogy Wenger abba a Fabianskiba helyezte az összes bizalmát, aki rejtélyes módon hónapokra le tud sérülni úgy, hogy még játszania sem kell! Hogy tovább folytassam: más menedzsernél elképzelhetetlen, hogy olyan játékosok, mint Diaby vagy Rosicky hosszú távon is egy csapatnál maradjanak.

Felmerülhet a kérdés, hogy ha Wenger egyszerűen képtelen megújulni, akkor hogyan képes a másik ravasz róka, Sir Alex megtenni azt? Úgy, hogy Ferguson hajlik az innovatív megoldásokra. A skót már legalább négyszer leváltotta a másodedzőket a szakmai stábban, Wengernél ez eddig egyszer jött össze, pont idén nyáron. Persze, el lehet képzelni, hogy Wenger a makacsságával, s a régi-módi stílusához ragaszkodó kitartásával mennyi szabad kezet enged Steve Bould-nak a védelmi feladatok megszervezésén kívül.

Wenger újítása kimerül abban, hogy a játékosait elkezdi posztjukon kívül játszatni. Ami még csak-csak elment egy Henry-val vagy Artetával, de egyre biztosabb, hogy nem fog összejönni Ramsey-vel, aki az irányítói posztról lekerülvén volt már box-to-box középpályás és jobb szélső is. S végül ugyanez okozta pl. Bendtner vesztét, vagy Chamakh hanyatlását és ki tudja, mi várható mondjuk Gervinhóval.

Száz szónak is egy a vége: az Arsenal komoly válságban van, s ezt a konklúziót nem egy ötmeccses periódus alapján lehet levonni. Úgy tűnik, mintha a csapat képtelen lenne a megújulásra, rossz kapukat döngetne, miközben a rivális klubok egyre inkább felülkerekednek Wenger csapatán...