Arséne Wenger nyugodtan és elégedetten nyilatkozhatott a QPR elleni meccset követően, mert ha bár szenvedve is, de az Arsenal egy 1-0-ás győzelemmel visszatért a helyes útra a Norwich és a Schalke elleni botlásokat követően.

"Nagyon boldog vagyok, hogy győztünk, mert fejben nagyon sokat kivett az elmúlt két vereségünk, s emiatt haloványabban is játszottunk. Komolyan vettük a mérkőzésünket, egészen jól játszottunk, egész egyszerűen csak türelmesnek kellett lennünk. A QPR remek csapat, s nem gondolom, hogy túl sokáig a tabella végén állnak majd. Fontos volt, hogy ne kövessünk el hibákat - várnunk kellett a helyzetünkre, s élnünk kellett ezzel." - mondta Wenger.

"Kissé szerencsések is voltunk, hogy kiállítottak tőlük egy játékost, mert ez egyszerűbbé tette a dolgunkat az utolsó 10-20 percre. De összességében komoly meccset vívtunk egy jó csapat ellen."

Az emberelőny és az 1-0 ellenére az Arsenal majdnem ráfázott az utolsó percekben, amikor a QPR leginkább pontrúgásokból komolyan veszélyeztette Mannone kapuját. Wenger azonban nem aggódott.

"Ennek inkább mentális vonatkozása volt, az 1-0 után már csak meg akartuk tartani az eredményt. Ha az önbizalmunk a helyén lett volna, akkor a gólunk után is odaszögeztük volna őket a kapujuk elé. Most azonban csak védeni akartuk az állást - ez is azt mutatja, hogy a futballban milyen gyorsan változik egy csapat önbizalma."

A meccs és a nap fénypontját Jack Wilshere visszatérése jelentette az Arsenal szurkolóinak, az angol játékos - a pletykákkal ellentétben - nem a padról, hanem egyenesen a kezdő tizenegyben vágott neki a QPR elleni meccsnek.

"Úgy döntöttem, hogy nem mondom meg neki előzetesen, hogy kezdeni fog, mert nem egyszerű megbirkózni azzal a nyomással, amit eg yilyen szintű meccs jelenthet egy olyan játékosnak, aki több mint egy évig távol volt. Úgy véltem, hogy a csapat önbizalma egy kicsit elhalványult, s ilyenkor általában jó döntés egy minőségi és tapasztalt játékossal kedvre bírni a gárdát."

"Tehát csak a meccs délelőttjén mondtam el Jack-nek, hogy kezdeni fog. A meccs alatt jól látható volt, hogy technikailag ott van az elvárt szinten. Egy kicsit még szoknia kell a meccsek tempóját és ritmusát, de összességében klasszis teljesítményt nyújtott."

"Valóban aggódtam, amikor Granero rácsúszott a lábára. 17 hónapot követően az ember gondolni sem mer arra, hogy visszasérül Jack. A játékvezető ott volt az esetnél, mégse kapott Granero egy sárgát sem. De ezzel együtt nem gondolom úgy, hogy a QPR játékosai direkt rugdosták volna Jacket. Granero és Diakhite is jó játékosok, s tudták, hogy ki kell kapcsolniuk a kreatív játékosainkat, hogy pontot szerezzenek."

Ezzel együtt Wenger nem tudja még, hogy Wilshere mikor szerepel majd. A 70 percet követően valószínűtlen, hogy már jövő kedden, a Reading elleni ligakupa meccsen játszani fog, a következő mérkőzéseket pedig a Manchester United és a Schalke ellen vívja majd az Arsenal.

"Nem tudom még, hogy Jack mikor fog játszani legközelebb, meg kell várni, hogy a szervezete hogyan reagál majd erre a meccsre. Az pozitívum, hogy bár a QPR ellen kapott egy pár rúgást, mindig sikerült felállnia és folytatnia. Ahogy egyre több meccsen játszik, egyre jobb lesz a formája is. De egy ilyen mérkőzést követően nem játszatom majd őt a Reading elleni meccsen, ez egészen bizonyos. Hogy mi lesz aztán, még nem tudom."

Wenger végül egy sérülésjelentéssel zárta a QPR elleni meccset követően sajtótájékoztatóját. Mint ismert, Gervinho a beállása után megsérült, az elefántcsontpartit hordágyon kellett levinni.

"Gervinhónak bokasérülése van, de nem tudom, mennyire súlyos."

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (64)

11 éve
Törölt felhasználó
Mannone a hét kapusa:D beszarás... Wilshere vissza térésén nagyon meglepődtem.. nah meg akkor amikor párszor elkaszálták és fogta a lábát:D
11 éve
Talán? így jobb lesz, hogy Dean fúj és nem Dowd, azt az embert nem értem, hogy engedik fel a pályára, egy dagadt állat, futni se tud ő még az egyik tizenhatosnál van mikor a labda már a másiknál, mondjuk így tényleg nehéz látni az eseményeket, hogy a pálya másik felén van.

Cesc! Az én listámon még fent van Atkinson, Oliver és Mike Jones is. Én eddig Clattenburgot nem utáltam és a legjobb angol bírónak tartottam, de amit a hétvégén művelt az kritikán aluli volt!
Egy rendes tag volt aki nem kért Fergie bácsi pénzéből Foy, de ő meg szépen ment a 4. ligába.
11 éve
Törölt felhasználó
ericsson, itt már csak akkor lenne igazság, ha az lenne mint pl.: a boxban, ugyanis ott a pontozóbírók egytől egyig más nemzetiségűek, mint a versenyzők, így tehát pártatlanok.

A Manchester már annyi féle játékvezetőtől kapott segítséget, hogy már követni sem lehet, de azt nevetségesnek tartom, hogy Webb még mindig lehet bíró akármelyik meccsükön.

Én idáig nem utáltam Clattenburg-öt, de most már ő is felkerült számomra azon nevek 'listájára', akiket utálok. Dowd, Dine, Webb, Halsey..
11 éve
Törölt felhasználó
Milyen vicces már amúgy, hogy a FIFA mottója a következő: " A labdarúgás sportszerűség, sportszerűség a labdarúgás." illetve volt bátorságom megkeresni a hivatalos játékvezetői szabályzatot, ahol ki van emelve 40 ezerszeres betűmérettel, hogy " Legyen mindig becsületes és pártatlan, tekintet nélkül a részt vevő csapatokra, országokra, játékosokra vagy csapatvezetőkre."
ez valahogy az angol bírók képzésénél kimaradt. :D

11 éve
Törölt felhasználó
Mike Dean egy fokkal sem jobb, mint Webb. Reménykedjünk benne, hogy nem lesz gond a játékvezetéssel, főleg a tegnapi mérkőzés[ek]nek köszönhetően, többszörösen oda fognak figyelni a sporik, hogy milyen döntéseket hoznak egy-egy szituációban.

napszemveg! Örülök, hogy használatba vetted az általam készített képet! (:

Szólj hozzá