Hírek /

Sajtó: Nem súlyos Koscielny sérülése - frissítve

Szerda este olyan hírek láttak napvilágot a francia sajtóban, miszerint Laurent Koscielny, az Arsenal védője súlyos sérülést szenvedett a nemzeti válogatott edzésén, Clairefontaine-ban.

A hírek szerint Koscielny Franck Ribéryvel ütközött, miközben a védő szerelni akarta a szélsőt. Eredetileg térdsérülésre gyanakodtak az Arsenal védőjénél, akit két embernek kellett lesegítenie a pályáról.

Pár órával később azonban az RMC Sport megnyugtatta a közvéleményt: Koscielny sérülése mégsem olyan súlyos, mint amitől korábban féltek, s a játékos várhatóan bevethető lesz a Japán elleni barátságos mérkőzésen, illetve a spanyolok elleni világbajnoki selejtezőmeccsen.

Bár a francia szövetség hivatalosan nem erősítette meg ezeket a híreket, ugyanezek az értesülések felkerültek Koscielny hivatalos Facebook-oldalára is.

Frissítés - 2012. október 11. -12:49

Az Arsenal hivatalos tájékoztatása szerint Koscielny még a szerdai nap folyamán egy átfogó orvosi vizsgálaton esett át a francia válogatott edzőtáborában, ahol az orvosok nem találtak komoly sérülésre utaló jeleket.

Mi több, a játékos csütörtök este folytathatja az edzéseket a válogatottal.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (19)

7 éve
Jó lenne ha Chamakh barátunk az eszére és nem a pénztárcájára hallgatna és szép csöndben visszamenne Bordeauxba. Pár milliót biztos kapnánk érte és a fizuját se kéne tovább fizetné és így a játéklehetőség szempontjából is sokkal jobban járna.
7 éve
Mi a helyzet Walcott sérülésével?
7 éve
Chambo gólt lőtt! :D
7 éve
"Gervinho idén eddig hibátlan, 5 kapura tartó lövésből 5 gól..."

Nem tudom honnan szedheted ezt a statisztát, de ebből kb a fele igaz, mármint az, hogy 5 gólt lőtt. (:
7 éve
"Gervinho nyilván nem poénból kezdett el középen játszani"
kényszerből... mivel giroud a helyzetei kb 10%át lövi be és ezzel talán még sokat is mondtam....gervinho pedig idén eddig hibátlan, 5 kapura tartó lövésből 5 gól...

Szólj hozzá

Legfrissebb Hírek