Arséne Wenger elégedetten értékelte az Arsenal újabb győzelmét. Míg hét közben az Olympiakosz volt a legyőzött ellenfél, szombaton már a bajnokságban kellett fordítania az Arsenalnak, ezúttal a West Ham ellen.

"Összességében nagy erőpróba volt ez a számunkra. Nehéz meccsre számítottunk, a második félidőben fizikálisan el is fáradtunk egy kissé. Nem voltuk csalódottak, lüktető tempójú játékra készültünk fel, ahol a két csapat két eltérő stílusban akarta megnyerni a meccset. Mentálisan is jó teszt volt a csapatnak, mivel ők szerezték meg a vezetést, de visszajöttünk a meccsbe és meg is nyertük azt. Összességében elmondhatjuk, hogy jó teljesítményt nyújtottunk a mai nap folyamán." - mondta Wenger, aki a gólszerzőire is kitért röviden.

"Giroud hasonló szituációban már az Olympiakosz ellen is majdnem betalált. Nagyszerűen játszott ma, kihasználta a fizikai adottságait és gólt rúgott. Ez sokat fog segíteni neki abban, hogy még gyorsabban beilleszkedjen."

"Cazorla játékát remek nézni az első perctől az utolsóig. Óriási kihatással van a csapatra, remekül játszott."

"Theo pedig lassan valóban középső csatárrá avanzsál. Jelenleg mindenki magabiztos, hogy ha ő odakerül az ellenfél kapuja elé, akkor be is rúgja a labdát. Ma fontos gólt rúgott, a meccs azon szakaszában még semmi sem volt eldőlve, a West Ham is megnyerhette volna."

"Hiszek Theóban, máskülönben nem cseréltem volna be ilyen fontos pillanatában a meccsnek. A hozzáállása nagyszerű. Gervinho egy kicsit ma fáradt volt, és ma a különbséget így Theo jelentette. Ő rúgta a második és egyben legfontosabb gólt."

Wenger később az ellenfélről, Andy Carrollról és Kieran Gibbs sérüléséről is beszélt.

"Carrollt sosem lehet a teljes 90 perc erejéig kivenni a játékból. Harcolni kell vele, és résen kell lenni minden lepattanónál. A West Ham veszélye azonban nem is Carrollban, hanem sokkal inkább Nolanban keresendő, ő startol minden lepattanó labdára az ellenfél tizenhatosán belül. Egyszer-kétszer komoly bajba is kerülhettünk volna miatta, de összességében őt is kivettük a játékból. Carroll pedig az elejétől a végéig remekül küzdött és hajtott."

"Gibbsnek térdsérülése van, emiatt pedig kihagyhatja a vb-selejtező meccset. Bár Baines és Cole is előtte van a sorban, jó lehetősége lett volna arra, hogy bizonyítson."

Wengernek így két hete van felkészíteni a csapatát a következő bajnokira, méghozzá a Norwich ellen.

"Fontos volt, hogy a bajnokságban is jól válaszoljunk a Chelsea elleni vereséget követően. Tudtuk, hogy a döntetlen nem jó eredmény a számunkra. Csak a győzelem volt elfogadható, igaz, rá is fázhattunk volna, mert Nolannak volt egy ajtó-ablak ziccerre, amivel még az egy pontot is bukhattuk volna. Végülis összejött a három pont."

"Úgy kezdtük az idényt, hogy rengeteg kérdés merült fel a csapattal kapcsolatban. Így, hét bajnoki után a csapat elhiszi, hogy lehet esélyünk a szezont illetően. Természetesen hétről hétre kell haladnunk. A csapatszellem és a keret minősége is egyaránt kiváló, innentől kezdve minden azon múlik, hogy mennyire nyújtunk egyenletes teljesítményt."

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (10)

12 éve
Törölt felhasználó
Fabregas teljesen elfelejtett focizni... Nagyon szarul játszik eddig a Classico-n.
12 éve
Törölt felhasználó
Gondoltam megnézem a mai Newcastle -Mu meccset ,de képtelen vagyok rá.Arteta pedig nagy munkát végez !!!
12 éve
Törölt felhasználó
Tegnap olvastam 1-2 negatív hozzászólást meccs közben Arteta-val kapcsolatban, elsősorban neki ajánlom megnézésre ezt a statisztikát:

http://news.arseblog.com/wp-content/uploads/2012/10/Mikel+Arteta+West+Ham+United+v+Arsenal+Premier+WsC6Vuy1PW0x.jpg

Ami figyelemre méltó számomra azaz, hogy a "legó hajú" 5 szerelési kísérletéből mind az ötöt megnyerte.

Bónusz:

http://sphotos-d.ak.fbcdn.net/hphotos-ak-snc6/283584_391948160878768_1966857511_n.jpg
12 éve
Benn volt. Vagyis a vonalon és okosan befelé esett Ramsey. Ez 11 -es.. De már meg se lepődök rajta, hogy nem kaptuk meg a tizit..
12 éve
Törölt felhasználó
Amúgy az már a 16on belül volt? Mert Én nem tudtam eldönteni.., de attól még vmit fújhatott volna a bíró mert szabálytalan volt

Szólj hozzá