Aaron Ramsey saját bevallása szerint kezd visszatérni a sérülése előtti énjéhez, amit az Olympiakosz ellen szerzett remek átemelős gólja is alátámaszt.

A szakértők és az Arsenal-szurkolók is hevesen kritizálták Ramsey-t az előző szezonban, ebben az idényben azonban többször is remek teljesítménnyel állt elő a walesi középpályás - az egyik legjobb játékát a címvédő Manchester City ellen nyújtotta.

Ennek ellenére a walesi szövetségi kapitány, Chris Coleman a napokban elvette Ramsey-től a válogatottság kapitányi rangját, s inkább Ashley Williamsnek adta azt.

"Nagyon csúnya sérülésem volt, ami után alapvető, hogy kell egy kis idő, mire visszatérek a legjobb formámba." - mondta Ramsey.

"Most magabiztos vagyok, és kezdek visszatérni a régi énemhez, ami miatt az Arsenalhoz kerültem annak idején. Remélhetőleg innen el tudok majd újból indulni, s sikerül majd fejlődnöm a szezon folyamán."

"Rengeteg minden történt velem az előző szezonban, nemcsak a pályán, hanem azon túl is. Most azonban jól érzem magam, boldog vagyok, és remélhetőleg ez a teljesítményemen is látszódni fog."

"El kell ismernem, hogy a tavalyi szezon nem alakult megfelelően, fejben sem voltam jó formában, ráadásul nyolc éves korom óta folyamatosan a pályán voltam, a sérülésem volt az első olyan időszak, amikor nem futhattam hónapokig. Lassan azonban összeállt minden, a kis változtatások is sokat segítettek, így remélhetőleg jó szezont futhatok majd."

"A sérülésemnek köszönhetően érettebb lettem, mind fizikálisan, mind mentálisan. Ahogyan kezdi az ember a háta mögött hagyni a múltat, a magabiztossága is egyre inkább kezd visszatérni. Emellett beszéltem egy pár emberrel, akiknek már volt ilyen sérülésük, nekik sikerült megnyugtatniuk."

Arséne Wenger úgy véli, hogy Ramseynek még használhat is az a szabadság, amit a kapitányság elvétele okozott neki.

"Nem hinném, hogy bármiben is befolyásolja majd ez őt, így még több szabadsággal játszhat majd. Előbb most a meccsekre kell koncentrálnia, aztán majd jöhetnek a karrierjét érintő többi kérdések is. Így pedig egy picit kevesebb felelősséggel játszhat majd. Úgy gondolom,hogy egy picit korai volt nekiadni a kapitányi szalagot." - mondta Wenger.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (7)

12 éve
Törölt felhasználó
sosimaster kocsmai pletykák szerint Ramsey Bibeber rajongó és beszélt a kaszással, hogy várjon még egy gólig vele. Így elmaradt a walesi végzet.
12 éve
Törölt felhasználó
Amúgy most szerdán megölt valakit? :D
12 éve
Tavalyi éve nem sikerült valami jól, de szurkolok neki,hogy visszanyerje a legjobb formáját! :) Van benne, de még látszik rajta ,hogy nagyon fiatal, sokszor elkövet butaságokat a pályán!Cazorla is sokat fog segíteni neki ,hogy mit és hogyan csináljon a pályán!
12 éve
Törölt felhasználó
Matech! Wilshere-Ramsey v Scholes-Giggs - kiváló hasonlat ;)
12 éve
Törölt felhasználó
Én nagyon bízom benne, hogy magára talál, ügyes játékos csak néha túl sokáig terelgeti a labdát, néha meg kapkod és pontatlan, ha ezeket kinövi még óriási ikon lehet! Én bízom benne ,hogy Wilshire-rel ők lesznek a mi Scholes-Giggs-ünk és térdere kényszerítjük angliát és európát végre!( régen Cesc-Nasri duóról gondoltam ezt, de azért ők nem voltak brittek)

Szólj hozzá