Arséne Wenger szomorúan vette tudomásul, hogy hat bajnoki mérkőzésig tartott az Arsenal veretlen szériája ebben a szezonban, miután szombaton a Chelsea 2-1-re legyőzte az Ágyúsokat az Emirates stadionban.

"Egy remek csapat ellen játszottunk, de úgy érezzük, hogy mi dobtuk el a meccset. Három kapura tartó lövésük volt, amiből kettő gól született, két enyhe pontrúgásból. A védekezést illetően nem voltunk azon a szinten, amit egy ilyen meccs megkövetel, ennek ittuk meg a levét szombaton. Ami a többit illeti: ismét megmutattuk a képességeinket, de a kapott gólok előtti helyzeteknél sokkal jobban kell teljesítenünk." - mondta Wenger a meccset követően.

"Egyik Chelsea-gól előtt sem támadtuk a labdát, és ez jelentette a különbséget a Chelsea számára: ők sokkal inkább hozták a levegőbeli párharcokat. Ez teljesen nyilvánvaló volt."

"A mentalitásunkkal nem volt sok baj, de hazai pályán nem számolunk azzal, hogy két ilyen elkerülhető gólt kapunk. Ha hátrányba kerülünk egy rangadón, már csak 65 százalék az esélyünk, hogy megnyerjük a meccset. A múlt héten sikerült megtennünk, a Chelsea ellen is visszahoztuk döntetlenre, de a második kapott gólunk végzetes volt. Jó játékosok ellen játszottunk, akik nagyszerűen kontráztak, nekünk pedig vállalnunk kellett a kockázatot is fel kellett nyílnunk."

Az Arsenal menedzserét arról faggatták az újságírók, hogy jó döntés volt-e a szezonban eddig szárnyaló Mertesackert a padon hagyni:

"A döntésemet az ellenfél támadóinak stílusa alapján hoztam meg. Utólag láthatjuk, hogy talán nem ez volt a megfelelő döntés. De ezzel a kérdéssel lealacsonyítjuk a játszó védők érdemeit, hiszen mind a ketten válogatott játékosok. Ha egy meccset nem vagyunk képesek megnyerni Koscielnyvel és Vermaelennel, akkor jogosak a kritikák. Az azonban nyilvánvaló, hogy senki sem játszhatja végig a szezont az elejétől."

A hogyan továbbról Wenger csak annyit felelt:

"Meg kell birkóznunk ezzel a vereséggel, és benne van a pakliban, hogy túlreagáljuk. Teljesen megértem az emberek véleményét, az ilyen meccseken meg kell mutatnunk a jellemünket. Ezen a téren például nem egészen voltunk a kellő szinten a Chelsea ellen."

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (305)

11 éve
Törölt felhasználó
Nem voltunk rosszak? ugyan már!
egy Norwich szurkolónak tetszett volna a szombati produkciónk..
11 éve
Törölt felhasználó
Vereség ide vagy oda szerintem nem voltunk rosszak! Én személy szerint kevésnek érzem Mannone-t a kapuban, de a csapat nem játszik alárendelt szerepet, sőt egyes meccseket azt a régi magabiztosságot érzem a csapatban ami hiányzott nekem az elmúlt években.
A Chelseanek mákja volt,hogy ezt a meccset meg tudták nyerni, én továbbra is bízom a csapatban és Wengerben. Ha idén nem akkor mikor máskor?
11 éve
Törölt felhasználó
Pontosan. 2 féle variációnk van. Vagy beíveljük a rövidre ahol egy magas ember tovább fejeli, vagy be a sűrűjébe és lesz valami. Ám Athlon nem csináljuk rosszul, mert néhány éve nem tudunk szögletből gólt lőni, ( talán volt is egy adat, hogy 25???? meccsen át nem lőttünk gólt szögletből) az elmúlt 1 évben 4-5 talán 6 gól is született szögletből.
11 éve
ericsson! Pont az van, hogy ezt kéne csinálni, de nem ezt csináljuk, csak beíveljük a labdákat, és lesz valami. Na általában mi nagyon gyengék vagyunk a pontrúgásokból. De a szombati meccs megmutatta, hogy van, amikor játszhatunk 581254521 percig is, akkor sem jön össze az akciógól vagy a kontrából született találat.
11 éve
Jó lesz Giroud, sokaknak nem ment egyből miután a PL-be kerültek, erősségünk lesz idén meglátjátok!Remélem kezdeni fog a BL meccsen!Tuti fog még idén jó pár gólt lőni! :)

Szólj hozzá