Emmanuel Frimpong hét hónapnyi kihagyást követően végre újra pályára léphetett a Coventry elleni ligakupa mérkőzésen. A ghánai középpályást még az előző szezonban adta kölcsön az Arsenal a Wolverhampton gárdájának, ahol a fiatal játékos keresztszalag sérülést szenvedett.

Frimpong örömmel nyilatkozott a tegnapi mérkőzést követően, ahol csereként állhatott be a 72. percben.

Jó érzés újra visszatérni. Nagyon sokat dolgoztam a konditeremben. Örülök, hogy végre ismét focizhatok.

- mondta a ghánai középpályás

Olyan focista vagyok, aki mindig a pályán szeretne lenni, hogy a csapatát segítse. Azt viszont nem tudom még, hogy elég fit vagyok-e a játékhoz, vagy csak ahhoz elég a fizikai állapotom, hogy a keretben lehessek. Szeretnék állandóan kint lenni a pályán, és segíteni az Arsenal menetelését.
A nagyszerű fogadtatás jó érzéssel tölt el, nyilvánvaló volt, hogy a szurkolók még mindig értékelnek. Ez mindig egy nagyszerű gesztus. Boldog voltam, hogy felmehettem a pályára, és segíthettem a csapatnak megnyerni a mérkőzést.

Frimpong azt is elárulta a médiának, hogy jelenleg a fitneszén próbál meg javítani, hogy bizonyítani tudjon Arsene Wenger gárdájában.

Azt hiszem ez nagyon fontos, amikor visszatérsz egy hosszú sérülésből. Olyan embereket szeretnél, akik mindig kopogtatnak nálad, a játéklehetőség miatt. Kaptam egy lehetőséget, de én többet szeretnék.

- zárta szavait a 20 éves játékos

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (1)

12 éve
Törölt felhasználó
Ha kicsit higgadtabb lesz, akkor zseniális szűrő lesz belőle, még kondiba is járt :) kellemetlen szűrő lehet az ellenfél szempontjából :)

Szólj hozzá