Arséne Wenger úgy gondolja, hogy az idő az Arsenalnak dolgozik, amelyben óriási segítséghet kaphat a csapat az UEFA-tól.

Mint ismert, az Európai Labdarúgó-szövetség a 2014/15-es szezontól minden klubtól elvárja, hogy annyit költsön, amennyi a bevétele, s legalább nullszaldós üzleti mérlegeket kell produkálniuk ahhoz, hogy elindulhassanak az európai kupasorozatokban.

Az Arsenal helyzete ennek tükrében remekül fest, hiszen a csapat profitot termel, igaz, egyelőre csak játékos eladásokból - 2014-ig azonban új feltételekkel, magasabb szponzorációs jövedelmek fejében kerülhetnek aláírásra a mezszponzori-, és beszállítói szerződések.

"Az Üzleti Fair Play programja mindenképpen bevezetésre kerül - emiatt aggódnak azok a nagy csapatok, akik az elmúlt időszakban igen sokat költöttek. Eddig ezeket a szabályokat figyelmen kívül hagyták, de mostmár ők is sokkal inkább aggódnak." - mondta Wenger.

"Mi felelősségteljesen működtetjük a klubot, profitot termelünk, még ebben az üzleti helyzetben is. Úgy érezzük magunkat, mintha mi lennénk a futball Németországa." - utalt arra Wenger, hogy például egy Santi Cazorla-kaliberű igazolás is a játékos korábbi klubja, a Malaga anyagi problémái miatt kerülhetett ilyen alacsony összegbe.

"Bizakodó vagyok, hogy a mostani nehéz anyagi helyzet arra fogja ösztönözni a futballcsapatokat is, hogy sokkal ésszerűbbnek kell lennünk. Az életszínvonal mindenütt folyamatosan romlik, miközen a futballban rendkívüli inflációval számolunk. A kettő együtt azonban nem működik." - mondta a francia.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (8)

12 éve
Törölt felhasználó
Gondoljuk végig logikusan: ha ez olyan hú de jól be fog válni, akkor Abramovics meg Manszúr miért nem spórol? Van annyi eszük, hogy ne vágják magukat hanyatt, hanem inkább felbérelnek néhány ügyvédet, akik megtalálják a kiskaput. Azt se felejtsük el, hogy az orosz csempészetből és orgazdaságból alapozta meg a vagyonát. Egy szabályozástól nem fog megijedni.
12 éve
Wenger is naiv, ha hisz ebben a rendszerben és ettől várja a megváltást. Sosimasternek igaza van, az amerikai profi ligákban is bevált ez a módszer.
12 éve
Törölt felhasználó
Egyszerűbb lenne egy felső átigazolási és fizetési limitet meghatározni, az érne is valamit. Az egész FFP porhintés.
12 éve
Törölt felhasználó
No igen, ráadásul ha minden klappolna, akkor az azt jelentené, hogy hirtelen a játékosok vételára is drasztikusan csökkenne, már nem lehetne irreális árakat kérni illetve kínálni egy játékosért. Így egy Messi, Ronaldo is elhozható lesz akár 20 millióért is??? :D Ha engem kérdeztek amúgy én örülnék annak, ha lejjebb mennének az árak, mert ami most folyik, az tarthatatlan. Eszementen nőnek az áraik a futballistáknak, és ez addig maradni is fog amíg van klub (City, Chelsea, PSG stb) amik ki tudják fizetni a horribilis összegeket. Ez a lufi egyszer mindenképp ki fog durranni aztán nézhetnek majd nagyot.
12 éve
Törölt felhasználó
Elég hülyén nézne ki és elég nagy felháborodást váltana ki a egyről a kettőre nem indulhatna a BL-ben a Barca, Real, City,United, Chelsea. Úgy is ki fogják játszani, Abra ad az öccsének 300 milliót, hogy vegye meg a Chelsea egyik parkolóját, és lám hirtelen máris ugyanott tartunk.

Nézzétek meg a "bennfentesek" c. amerikai válságot feldolgozó filmet. Amíg a nép nyomorog a bankok vezetői azon vitatkoznak, hogy miért csak 700 millió dolláros bónuszt kapott amíg a másik 800 at kapott. Ez is hasonlón kijátszható lesz.

Szólj hozzá