Igaz, hogy teljesen felesleges ezt kiemelni, de azért a rendszeresség kedvéért megteszem. Jelenleg a 10. helyen állunk egy mérkőzést játszva, ahol egy igazságtalan döntetlent sikerült kicsikarni. Közben a Chelsea például már 3. győzelmével 9 ponttal áll az első helyen, mögöttük a Swansea City 6 ponttal. Tény ami tény, hogy év eleje van és alig ment le néhány meccs, de akkor is jópofa látni egy Swansea-t a második helyen. És akkor még nem említettem a mögötte érkező Evertonról és West Brom-ról.

Távozott Robin van Persie valamint Alex Song a csapattól, megvallom őszintén, valamennyire látszódott is, utóbbira célozva, hogy a középpályán úgy mentek olykor át ahogy nem szégyellték, Diaby még nincs a megfelelő formában, de külön öröm látni, hogy még/már nem sérült. 

Sahinról közben vagy letettünk, vagy lemaradtunk, egyes hírek szerint a Liverpool több pénzt ajánlott, más hírek szerint Wenger döntött úgy, hogy nincs szükség még egy irányítóra, hiszen ott van Wilshere, ki maximum októberben visszatérhet, de ha minden jól megy már a Manchester City ellen is pályára léphet szeptember 23.-án, valamint el ne felejtsük Rosicky-t, ki az Európa bajnokságon szedett össze egy sérülést, elvileg neki sincs már sok hátra a visszatérésből.

Sérülteket tekintve nem áll tökéletesen a szénánk, Koscielny Szczesny-vel és Fabianksival karöltve kidőltek a sorból kisebb és a kisebbnél kicsit nagyobb problémákkal, ma a kaput Mannone fogja védeni, a padon pedig ha minden igaz Martinez fog helyet foglalni az utánpótlás populációból. Visszatéréséért kandikál még Wilshere, Rosicky, Frimpong,Sagna, nomeg akit kifelejtettem.

Az én kezdőm tehát valahogy így festene:

Mannone, Jenkinson, Mertesacker, Vermaelen (C), Gibbs, Diaby, Cazorla, Arteta, Podolski, Giroud, Walcott

Diaby helyett esetleg kezdhetne Coquelin is, számomra például meggyőző volt a felkészülési szezon ideje alatt...pedig elég impotens egy felkészükési időszak volt az, egyedül a Köln ellen tudtunk valamint művelni, viszont szerintem kötelező lett volna valami hasonlót produkálni a Kölnnél kisebb ellenfelekkel szemben is.

Aprópó, további távozók...a nyikhaj Bendtner herceg is távozni akar, kár, hogy a kutya nem akarja őt vinni, elképzelni sem tudom, mi lehet ennek az oka ( :) ) , Park szintúgy röpülne már, őt a Celta Vigo vinné, elvileg, egyenlőre csak kölcsönbe kivásárlási opcióval. Külön érdekesség, hogy a Coldplay többször játszott az Emirates-ben egy év alatt, mint Park.

Hivatalos kezdő nagyjából 2-től várható.

 

 

Mindenkinek jó szurkolást kívánunk!

Kérünk mindenki a kultúrált eszmecserére!

 

Látogassa mindenki a Facebook oldalunkat! www.facebook.com/Arsenalfan.hu

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (157)

12 éve
Szerintem meg akkor örüljünk, ha jövő héten sem kapunk gólt és végre lövünk is! Jövő hétre már szerezni kéne egy olyan kapust aki védeni is tud!
Egyébként Wojciech-el mi a gáz? Kb. mennyi időt fog kihagyni?
Szczesny is azt mondta, hogy még sok ideig itt szeretne játszani (hallottuk ezt már pár ember szájából) remélem ő legalább nem fog távozni még jó sokáig, vagy egyáltalán!
12 éve
Törölt felhasználó
srácok.nem értem mi a baj.nem rúgtunk gólt?ez baj!de ne feledjük,hogy nem is kaptunk!hosszú a bajnokság,és elmentek a gólfelelősek.ne legyünk türelmetlenek.amíg veretlenek vagyunk addig felesleges marni a csapatot.
go gunners.
12 éve
http://www.youtube.com/watch?v=kvXyBrGnD90 itt van Giroud lövése!Ha megnézitek,nem tudott passzolni, a védői lábai között lehetett volna max, de nehéz lett volna!Ramsey-t ismerve meg nem is érte volna be szerintem!Na meg nem valami gyors, meg amúgy is ott ment a walesi-vel egy védő!
12 éve
Giroud-t nem kéne szidni...okosan játszott na meg hasznosan!Nem sokan tudják a stoke védőit lefejelni,vagy közöttük megtartani a labdát, levenni és tovább passzolni!Jó lesz a gyerek! :)
12 éve
Törölt felhasználó
Amúgy ez most komoly, hogy Mannone fog védeni a Pool ellen? Éveken át semmit se csinált és most meg élesben nyomatjuk a srácot? Hova süllyedünk baszod? :shut:

Szólj hozzá