Egy héttel a 2012-es nyári átigazolási szezon zárása előtt Arséne Wenger úgy nyilatkozott, hogy még mindig aktívan figyeli a piac történéseit, s nincs kizárva, hogy további játékosok érkeznek az Arsenalhoz szeptember 1-je előtt.

Bár Nuri Sahinról lemondott Wenger, az Arsenal három válogatott játékossal is erősített a nyár folyamán. A franciának azonban még vannak tervei az új érkezőkkel kapcsolatban, hiszen saját bevallása szerint is egy középső középpályással, valamint egy sokoldalú védővel még megerősítené a keretét.

"Még történhet pár dolog, de nem akarok olyan dolgokat ígérni, amit nem biztos, hogy be tudok tartani. Ugyanakkor van esély arra, hogy lesznek mozgolódások az átigazolási piacon, mind az érkező, mind a távozó oldalon." - mondta Wenger.

"Dolgozunk a piacon, de majd meglátjuk, mi sül ki ebből."

"Hiába van nyitva a piac két hónapig, másfél hónap után lelassul az egész, olyan, mint ha lezárult volna. Majd az utolsó héten minden megelevenedik, s minden percre fontos lesz. Ekkor már a csapatok hét-nyolc hete játszanak, s minden sietőssé válik. Az utolsó héten kezdődik a legintenzívebb igazolási hullám."

Wenger ugyanakkor úgy gondolja, hogy az idei nyár másabb a tavalyihoz képest.

"Tavaly ilyenkor tudtuk, hogy még igazolnunk kell. Alig tudtuk megverni az Udinesét a BL-ben, s kikaptunk a Manchester Unitedtől a bajnokságban. Ezen kívül elveszítettük Wilshere-t és Gibbst is sérülések miatt."

"Az idei nyár másabb, van egy ütőképes, stabil és elhivatott keretünk. A szezonban már csak meg kell mutatnunk, mire vagyunk képesek. Diaby és Oxlade-Chamberlain visszatértek a sérüléseikből, valamint Rosicky és Wilshere is közel vannak a teljes felépüléshez. Ezekkel a játékosokkal jó formában leszünk és lesz egy fantasztikus keretünk is." - zárta szavait a francia menedzser.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (31)

12 éve
Törölt felhasználó
Capoue kell !!!
12 éve
Törölt felhasználó
Mivel senki sem hozta még le, így rám marad az örömteli hír, hogy Henry ismét apa lett. :)
12 éve
Törölt felhasználó
Sztem M'Vila nem igazán passzol a jelenlegi játékrendszerbe,emellett elég fiatal is.Dempsey-nek örülnék viszont.Hozna 1 kis vagányságot a támadósorba,meg azért csak 1 lehetőséggel több.
12 éve
Moses úgy tűnik a chelsáé lesz :down: >:(
12 éve
maximum 2-3 játékost kell még igazolni a csapatba mégpedig Sagna helyére és a két távozó helyére ( Rvp,Song ) nemhinném hogy nagy feladat lenne ez Wengernek itt minden a vezetöségen múlik....Sajnos Sahinról lemaradtunk ugynézki de végülis nembaj ha helyette hozunk egy M'Vilát aki tökéletes potlása lenne Songnak vagy akár Tioté csatárnak meg nem kell óriási név egy Dempsey tökéletes lenne nekünk Sagna helye meg ha úgyvesszük megoldtható a középhátvédekböl is bár egy Van der wiel -t szivesen elnézegetnék futkosni :)
végülis mind1 ezaz Én véleményem remélem az utolsó héten tisztázodik minden és nem lessz ismét nehéz a kezdés mint tavaly.....

Szólj hozzá