Az Arsenal korábbi játékosa, Eduardo da Silva szerint Arséne Wenger hibázott, amikor eladta Robin van Persie-t és Alex Songot a Manchester Unitednek, illetve a Barcelonának.

"Nagy hiba volt tőlük eladni van Persie-éket, ők voltak a csapat legfontosabb játékosai az előző idényben. De van más jó képességű játékosuk, hogy ott maradjanak az élen." - mondta Eduardo a BBC Sportsnak.

"Mindenki egyszerű játékosként érkezik az Arsenalhoz, ahol klasszisokká fejlődnek Wenger kezei alatt. Ennek ellenére már évről-évre nem tudják együtt tartani a csapatot, ehelyett mindig elveszítik a legjobbjaikat és nekiállnak kinevelni a következő generációt."

"Tavaly Van Persie és Song vitték a hátukon a csapatot, emiatt csökkentek az esélyeik, hogy ismét a legjobb négyben végeznek. De majd májusban kiderül, hogy mennyire volt ez nagy hiba. Tavaly Fabregast és Nasrit is tudták pótolni, az Arsenalban pedig most is vannak jó képességű játékosok."

Eduardo azt is elárulta, hogy ha módja lenne rá, szívesen visszatérne az Arsenalhoz.

"Nagyszerű lenne, ha ismét a csapatukban akarnának tudni, mert benne lenne a lábamban a gól. Az olyan meccseken, mint amilyen a Sunderland elleni volt, egy találat is döntő lett volna."

"Aki játszott már az angol ligában, az megismeri az ottani hangulatot, légkört, és a sajátos angol meccseket. Természetesen nekem is hiányzonak ezek a dolgok, nagyszerű volna tehát egy napon visszatérni oda." - mondta a horvát játékos.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (20)

12 éve
Állítólag a Liverpool 5 millió fontot fizetne a kölcsönért mi pedig csak 2 milliót és Mourinho biztos szívesebben adná oda a haverjának mint Wengernek! Én nem csak a Reálon, de Sahinon is azt látom, hogy rohadtul nem akar véglegesen távozni és lehet, hogy Mourinho is úgy gondolkodik, hogy a Pool úgyse lesz ott a Bl-be és Sahin se akar majd ott maradni! Ha a srác ennyire bele van buzulva a Reálba akkor szerintem hagyni kéne és hozni mást helyette!
12 éve
Törölt felhasználó
Még közel sem biztos, hogy Sahin a Liverpool-é lesz. Rodgers csak annyit mondott el az üggyel kapcsolatban, hogy bizakodó... Eddig mi tűntünk a befutónak, de a hírek szerint a kivásárlási opció miatt kerültünk a háttérbe. Mindenesetre estig biztosan eldől, hogy hova kerül a török, én azért még bízom benne, hogy nálunk köt ki. Nagy melléfogás lenne, ha a Liverpool-ba igazolna, a Vörösök esélyeit tekintve idén sem látni bennük többet, mint tavaly, és erősödni sem erősödtek, valamint a BL-szereplés nálunk abszolút előny. Remélem okosan mérlegel a srác.
12 éve
Törölt felhasználó
Közben Brendan Rodgers kurva fos híreket nyilatkozgat.... Pedig már átigazoltam Sahint a FIFA-ban:(
12 éve
Törölt felhasználó
Safika! Azt mondta, hogy a Marca értesülései szerint.
12 éve
Törölt felhasználó
A barca-realon azt mondta a közvetítő,h már az Arsenalé Sahin... 🧀
remélem holnap hivatalos is lesz :D

Szólj hozzá