Arséne Wenger csapata csak egy 0-0-ás döntetlennel tudta megkezdeni a 2012/13-as szezont, miután az ígéretesebbnél-ígéretesebb támadásokat nem sikerült sem Lukas Podolskinak, sem Olivier Giroudnak befejeznie. A mérkőzést követően Wenger változtatásokat ígért, de tudja, hogy több van a csapatában.

"Ez egy kihagyott lehetőség volt a Sunderland ellen,hogy elhozzuk a három pontot. Lehet azzal kalkulálni, hogy két-három döntetlen belefér egy szezonban, erre már rögtön egy iksszel kezdünk. Személy szerint én ezért is kedvelem azt, amikor idegenben kezdünk." - mondta Wenger.

"Frusztráló volt a döntetlen, mert mi birtokoltuk többet a labdát, de valamiért nem tudtunk elég gyorsan passzolni - főleg az utolsó harmadban. Ugyanakkor jó szellemben játszottunk, sok energiát fektettünk be a meccsre. Az alap fittségünk rendben van, de nem voltunk elég rámenősek és folyékonyak az utolsó harmadban, nem sikerült befejeznünk a kevés helyzeteinket sem. Ráadásul a Sunderland pont olyan csapat, amelyik remekül védekezik - ha nem játszunk elég jól, akkor nem tudunk ellenük gólt szerezni."

"A háromcsatáros játék van, hogy valamelyik meccsen beválik, s van, hogy nem. Az előző szezonban más rendszerben játszottunk. A Sunderland ellen lehet, hogy még egy kreatív középpályás jobb lett volna, aki a különbséget jelentette volna az utolsó harmadban."

Olivier Giroud óriási helyzetet hagyott ki a meccs 82. percében, így felmerült a kérdés, mire ment volna a csapat van Persie-vel.

"Nem tudtuk elég gyorsan járatni a labdát, ez nem feltétlenül függ össze Robinnal. Úgy gondolom, amikor egy csapat már a pályán van, akkor nem azokkal a játékosokkal kell foglalkozni, akik már nincsenek a klubnál. Természetesen Giroud jobb lábában benne volt a gól, és többször került helyzetbe, mint ahogyan azt várta. Természetesen vártuk volna tőle a gólt. Úgy vélem, hogy fizikailag Podolski még nincs a kellő szinten."

"Sőt, Robinnak is volt, hogy becsúszott egy hazai döntetlen, vagy hogy kikaptunk. Soha nem tagadtam, hogy van Persie egy világklasszis játékos, aki az előző szezonban mindig tudott valami különlegeset húzni. Nehéz is lesz helyettesíteni őt."

Wengert Alex Song távozásáról is kérdezték. Az Arsenal pénteken megállapodott a Barcelonával, a katalán csapat 15 millió angol fontot fizet a kameruni játékosért.

"Azért döntöttünk az eladás mellett, mert Wilshere jön vissza, remélhetőleg másfél hónapon belül. Ezen kívül felépült Diaby is, van egy Rosickynk, és még vásárolhatunk még egy középső középpályást - az utóbbival kapcsolatban egy kicsit türelmesebbnek kell lennünk. Frusztráló, hogy egy újabb játékos távozik karrierjének csúcsa előtt, de már megtanultunk, hogyan kezeljük ezeket a helyzeteket. Song ugyanis kifejezte a kérelmét, hogy a Barcelonához szeretne menni."

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (77)

12 éve
Törölt felhasználó
Arsenalfan25!Azt olvastam,hogy a Tottenhamhez igazol,bár nem tudom mennyire biztos a forrás.
12 éve
,"We are looking to bring ONE more midfielder" Szóval Sahin és M'Vila ( Biglia) közül csak az egyik fog érkezni.
12 éve
Törölt felhasználó
"We are looking to bring one more midfielder in of course, and maybe one defender as well because we still feel we are short in some positions," he told Arsenal Player.

csatár is kell főnök!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Arsenalfan25
jó lenne ha igazak lennének!
12 éve
Azok a hírek mennyire igazak, melyek szerint M'Vila hamarosan London felé veszi az irányt?
12 éve
Törölt felhasználó
Carl-tól nem kell még azt várni, hogy teljes mértékig helyettesítse Sagnát, hiszen valószínűleg nem a cseréje lesz, hanem az utódja. Jó lesz, csak még sokat kell tanulnia.

Szólj hozzá