Tavalyhoz hasonlóan az idei évben is bemutatjuk nektek a Premier League-be feljutott együtteseket.

A Reading FC együttesét 1871-ben alapították Reading városában. A település Londontól nyugatra található meg. A klubot a legöregebb csapatok között tartják számon Angliában, de a hosszú évek alatt még egyetlen komolyabb trófeát sem sikerült begyűjteniük. Jelenlegi stadionjuk a Madejski stadion, amely 24,000 ember befogadására alkalmas. Vezetőedzőjük Brian McDermott, aki 2009 óta irányítja az együttest.

A Reading a tavalyi szezonban az első helyen végzett a Championship táblázatán, így automatikusan jutottak fel a Premiership-be. Az együttes neve biztosan sok ember számára ismerősen cseng, hiszen a Reading 2006 és 2008 között a Premier League élvonalához tartozott.

Az újonc gárda számára nem indul túlságosan jól a 2012/13-as szezon, hiszen az első négy fordulóban a Sunderland, a Chelsea és az Arsenal ellen léphetnek majd pályára. Az ágyús szurkolók számára jó hír, hogy a Reading még sohasem győzte le az Arsenalt bajnoki mérkőzésen.

Teljes Név: Reading FC.
Alapítva: 1871
Satdion: Madejski stadion (kapacitás: 24,161)
Elnök: Sir John Madejski
Vezetőedző: Brian McDermott

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (1)

12 éve
Törölt felhasználó
Újabb Woodcutter csapat... :roll:

Szólj hozzá