Arséne Wenger elégedetten summázta a vasárnap lezárult Ázsia-túrát. Az Arsenal hétfőn érkezett vissza Angliába a nyári felkészülési szezon legfőbb állomásáról; a kontinensen Vermaelenék Malajziát, Kínát és Hong Kongot érintették.

Érdekesség azonban, hogy az Arsenal minddösze egyszer, a maláj ligaválogatott ellen tudott győzni. Az Ágyúsok a Hong Kong-i Kitchee ellen 2-2-es döntetlent értek el, míg az angol címvédő Manchester Citytől 2-0-ra kaptak ki a pekingi Madárfészek stadionban.

Azt a francia is elismerte, hogy még sokat kell dolgozniuk az augusztus 18-i szezonrajtra, de összességében elégedetten nyilatkozott az Ázsia-túráról.

Az ázsiai túra nagyszerű volt a számunkra annak ellenére, hogy nem csak a meccsek voltak megterhelőek, de sorozatos utazások is, valamint a meleg időjárás. A meccseken rendre időre volt szükségünk, hogy belejöjjünk a játékba.

- mondta a francia.

Ugyanakkor minden fronton jól alakult az ázsiai kirándulásunk, a meccsek mellett például számos új emberrel ismerkedtünk meg.
A játék fizikai szintjét tekintve azonban még van hová fejlődnünk, de azért voltak pozitívumok is: például Abou Diaby mindhárom meccsen pályára tudott lépni. Szerencsére pedig egyetlen játékosunk sem sérült meg az elmúlt napokban, szóval minden tekintetben pozitívum volt számunkra az Ázsia-túra.

Az Arsenal felkészülési szezonja azonban még nem ért véget. Bár a nigériai túrát idénre törölték, a csapat szeretne még egy barátságos mérkőzést vívni az augusztus 12-i, Köln elleni meccs előtt.

Néhány játékosunk nem tudott elutazni velünk Ázsiába, ezért nekik elvileg már csak egy mérkőzésük lenne a bajnokság kezdetéig, a Köln ellen. Emiatt szeretnénk még egy felkészülési meccset szervezni, amely várhatóan zárt ajtók mögött kerülne megrendezésre - ám ellenfél híján maximum csak saját magunk ellen állhatunk ki.

Wenger azt is megerősítette, hogy akárcsak tavaly, idén is lesz egy kisebb németországi edzőtábor a Köln elleni meccs előtti napokban.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (5)

12 éve
Törölt felhasználó
Félek, hogy megint a szezon első felében fogjuk elbukni az egészet. Ilyen no name csapatokkal ikszelni... 🐛
12 éve
Törölt felhasználó
Remélem Wenger reményei beigazolódnak,RvP kapcsán!!
12 éve
Törölt felhasználó
A hírek szerint Wenger az első bajnoki fordulóban még nem számol két új játékosunkkal, Girouddal, és Podolskival. Na már most, ez egy eléggé optimista feltételezés, de nem lennék meglepve, ha a öreg végig azzal számolna, hogy van Persie marad a klubnál, és ezért nem sietteti az újak beépítését. Más okot nem találok, ami meggátolná, hogy Podolski, és\vagy Giroud kihagyja a Sunderland elleni meccset. A hivatalos indoklás miszerint gyenge erőnlétük miatt maradhatnak távol persze igaz lehet, de gondoljunk bele, hogy mindketten megkezdték már a felkészülésüket mióta a visszatértek a nyaralásukból, igaz meccs még nincs a lábukba(ami sokat jelent), de fizikálisan nem lehet sok elmaradásuk a többiekkel szemben.
12 éve
Ment a válasz is ;)
12 éve
Törölt felhasználó
Athlon, ment egy pm!

Szólj hozzá