Tavalyhoz hasonlóan az idei évben is bemutatjuk nektek a Premier League-be feljutott együtteseket.

A West Ham United 1895-ben alakult meg Thames Ironworks néven. A csapatnak 1904 óta a Boleyn Ground stadion ad otthont, amely az Upton Parkban, vagyis London keleti részén található meg. Létesítményük több mint, 35000 ember befogadására alkalmas. A West Ham fenállása során háromszor hódította el az angol kupát. Nemzetközi szinten egy KEK és egy Intertotó kupát sikerült begyűjteniük.

A 'kalapácsosok' nevét sokan ismerhetik az Arsenal szurkolók körében, ugyanis a londoni kiscsapat többször is megfordult már az angol élvonalban. A West Ham a 2010/11-es szezonban esett ki az utolsó helyen, de csak egyetlen szezont kellett eltölteniük az angol másodosztályban.

Sam Allardyce gárdájának a tavalyi idény folyamán sikerült megnyernie a Playoffot, amelynek köszönhetően a kalapácsosok visszajutottak az angol élvonalba. A döntőben a Blackpoolt győzték le 2-1-re a Wembley stadionban.

A West Ham első mérkőzését az Aston Villa ellen játssza majd hazai pályán a Premier League-ben. Az Arsenal október hatodikán fog először találkozni a kalapácsosokkal.

Teljes Név: West Ham United FC
Alapítva: 1895
Becenév: 'Kalapácsosok'
Stadion: Boleyn Ground (befogadóképesség: 35.303)
Jelenlegi menedzser: Sam Allardyce
Trófeák: 3x Angol kupagyőztes, 1x Intertotó kupagyőztes, 1x KEK győztes

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (24)

12 éve
Törölt felhasználó
A legnagyobb gond, hogy nem tudunk megválni a játékosainktól (nem a legjobbjainkra gondolok) ,hanem ilyen Chamakh,Park ,Arsha, Bendtner, Denilson stb... félékre, és nem tudunk pénzt csinálni az új játékosok leigazolására és a keretben sincs hely nekik! A transfermarkt szerint 37 játékos van a felnőtt keretben , a második legtöbb (a PL-re értem természetesen) 30-al a QPR-nak van , MU.City, Chelsea, 26-27 ilyesmi. Túl sok a felesleges játékos a keretben ,amíg így lesz ,ha akarnánk akkor sem tudnánk újakat igazolni! El kellene adni Arsha ,Park,Bendtner,Chamakh,Squillaci,Lansbury,Mannone, Fabi?,Diaby? Frimpong mehetne még kölcsönbe és akkor lenne hely!
12 éve
Törölt felhasználó
arsenal1220: Pont e a lényeg. Hogy nem fejlődött vissza a klub az előző évhez képest. Ez általában minden évre elmondható, de az már nem, hogy erősödött volna. Megrekedt egy szinten és folyamatosan foltozgatják a lyukas hajót.
12 éve
Törölt felhasználó
akkor legyen úgy arsenal1220 és hozzuk el.
12 éve
Jorhiff: Santi Cazorla durván jó igazolás lenne, szerintem megüti Mata szintjét!Ilyen lehetőséget nehogy elszórakozzunk, jó korban van, nálunk töltené tulajdonképpen a legjobb éveit, ilyen játékosok kellenek ahhoz,hogy kupákat nyerjünk!Nagyon technikás, felállt védelem ellen is nagyonjó az is fontos,hogy TUD távolról lőni!

Előre ott lesz Poldi-Giroud-Chamakh, szóval nem leszünk szarban, de azért örülnék egy kisebb nevű csatár érkezésének, ez esetben Chamakh menne!Sajnálom a marokkóit, mert látszik rajta,hogy itt szeretne mindenféleképpen játszani!Szerintem benne van,hogy jön egy csatár,ha megy RVP!Egy csatár és Cazorla érkezésével, szerintem egyáltalán nem gyengülne a csapat a tavalyihoz képest!
12 éve
Törölt felhasználó
nem érünk semmit vele ha nem hozunk egy klasszis csatárt. Várom a nagy optimisták véleményét. chamakh-giroud csatárkettős... idén sem lesz semmi.

Szólj hozzá