Nem egészen három évvel ezelőtt Laurent Koscielny nemhogy a francia válogatott közelében, de még az általános ismertség határán sem volt, amikor a védő a Lorienthoz igazolt a másodosztályban játszó Tours együttesétől.

Arséne Wenger és a megfigyelőcsapata, élén Gilles Grimandival, az Arsenal franciaországi felderítőjével azonban már akkor is kiszúrták a későn érő tehetséget – ám ekkor úgy gondolták, hogy még nem jött el az idő Koscielny számára, hogy az Ágyúsokhoz igazoljon. Ehelyett hagyták, hogy Christian Gourcuff, Wenger jó barátja, potom 1 millióért lecsapjon rá, s inkább majd egy év múlva élesítették újra az érdeklődésüket.

A várakozás kifizetődött. Bár az első évében akadtak hibák a tapasztalatlanságából kifolyólag, a második szezonjában vitán felül a legjobb arsenalos középső védőnek választották Koscielnyt a szakértők és a szurkolók is egyaránt. A fejlődés oka – mindamellett, hogy Koscielny rengeteget plusz munkát vállalt – leginkább a játékos hozzáállásában keresendő: 2010-ben a szerződések aláírása után az Arsenal egyik stábtagja felajánlotta, hogy elviszi Koscielny-t az egyik közeli szállodába, pihenni. A francia ezt udvariasan elutasította, inkább felhúzott egy pár cipőt, s kiment a tartalékokkal edzeni, révén a felnőttkeret játékosai még mind nyári szüneten voltak.

"Amióta elhagytam a Tours-t, pozitív hozzáállással állok neki minden meccsnek." - mondta Koscielny az UEFA.com-nak adott nyilatkozatában.

"A karrierem kezdetén több nehézségem is volt, rájöttem, hogy nem egyszerű játékosnak lennie. Rájöttem, hogy az ember pályafutása nagyon könnyen befuccsolhat, de ugyanakkor nagyon könnyen szárnyra is kaphat. Emiatt pedig minden egyes pillanatot megpróbálok kiélvezni."

"Minden meccset igyekszem a legjobb teljesítményemet hozni, hogy a következő hétvégén is lehetőséget kapjak, miután egy nagyon előkelő klubcsapatban játszhatok. Ez főként a Bajnokok Ligájára igaz, ahol a legjobb európai csapatok ellen küzdhetünk. Egyszerűen csak boldog vagyok, hogy ez a munkám."

Koscielny az Európa-bajnokság eddigi meccsein nem kapott túl sok szerephez Laurent Blanc szövetségi kapitánytól, ám a szombati esti negyeddöntőn, a spanyolok ellen megtörhet a jég, hiszen az eltiltott Philippe Mexest várhatóan az Arsenal védője fogja pótolni. A francia játékos azonban így sem aggódik túlságosan.

"Bár nem játszhattam túl sokat az előző meccseken, már annak is örülök, hogy bekerültem az utazókeretbe. Ez az első nagyobb tornám, és igyekszem minden pillanatát kiélvezni, mert benne van az is a pakliban, hogy ez lesz egyben az utolsó is."

"Ami a pályán nyújtott teljesítményt illeti: nagyon örülünk, hogy továbbjutottunk a csoportból, mert ez volt a célunk. A Svédország elleni meccset követően azonban nyilvánvalóan változtatnunk kell egy-két dolgon, de alapvetően úgy gondolom, hogy felkészültünk a spanyolok elleni meccsre."

"Személyesen ismerek egy-két spanyol játékost, egy pár ellen pedig már játszhattam is. A szombati meccsre jó alap lehet, hogy egy éve a Barcelona ellen játszottunk az Arsenallal, s a spanyol csapat taktikája is a Barca stílusára épül, tudjuk, hogy tartani fogják a labdát, s igyekeznek majd megtalálni az üres területeket – már csak emiatt is ez egy remek mérkőzés lehet majd."

"Torrest ismerem, ellene mutatkozhattam be a Premier Ligában, az Anfielden, ami elég vegyes meccs volt, két sárga után leküldtek. Ott van Cesc is, aki nagyon ügyes és aki jól olvassa a játékot. Megpróbálok majd vele beszélni a mérkőzés előtt és után, de a meccs alatt felfüggesszük a barátságunkat."

"De természetesen igyekszünk majd a hazánkért játszani, s bár nem lesz egyszerű a címvédők ellen   pályára lépni, azért a mi csapatunknak is meg van a minősége. Mindent megteszünk majd annak érdekében, hogy mi hagyjuk el győztesként a pályát."

Vicente del Bosque, a spanyolok szövetségi kapitánya is jól tudja, hogy nem feltétlenül lesz előny Mexés eltiltása a csapatának.

"Mexés egy fontos veszteség lehet a számukra, de ott van az az arsenalos srác, aki nagyon jó." - mondta del Bosque.

Remélhetőleg, a szombati meccs után már a nevét is megjegyzi majd a szakember.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (9)

12 éve
Én annak örülök, hogy M'Vila nem villogott, így nem lesz több érdeklődő iránta és a Rennes sem tudja fentebb vinni több millióval az árát.
12 éve
Törölt felhasználó
Hajnali 1 órás hírek szerint közel a megegyezés Giroud és az Arsenal között, sőt olyan vad híreket is látok, hogy holnap be is jelenthetik. A másik, hogy Diabyért meg a francia elsőosztályból érdeklődik egy meg nem nevezett csapat. Konkrét csapat nem volt a pletyka mellé írva, reggel okosabbak leszünk.
Végül a Bordó Chamakh-ot nem akarja leigazolni. Ezek az estiek.
12 éve
Törölt felhasználó
Júdás megcsinálta, nem ez volt az első alkalom, amikor büntetőt hibázott, éreztem, hogy most is elcseszi. Sajnálom Angliát, Cash-t viszont nem!
12 éve
Törölt felhasználó
Blanc-ot rokonszenves edzőnek tartom, de ez a meló még neki is 'rágós' feladat volt. Egyrészt ő sem képes rendet tartani az öltözőben, az már rég rossz, ha olyan dolgok szivárognak ki, hogy a szövetségi kapitány döntését nem tartják tiszteletben a saját labdarúgói(Ben Arfa), vagy a játékostársak egymásba keresik a hibát egy vereség után(Alou Diarra-Samir Nasri). Másrészt nem tudta kellően motiválni a csapatát, lásd a svédek elleni blama, és tegnap a spanyolok ellen sem szakadt meg mindenki a pályán a sikerért. Ezek mellett még a mágnestáblánál is hibákat követett el. Túlságosan defenzív felállással küldte ki a csapatát, egy olyan taktikával, amellyel korábban sem a horvátok, sem az olasz nem tudták megverni a seleccion-t. Az EB-n 0 kilométeres Réveillere-t dobta be a jobb oldalra, az addig kiválóan teljesítő Debuchy helyett, a Lyon védőjét kb. ott, és akkor játszották át a spanyolok, amikor akarták. Az első spanyol gól többek között neki is volt 'köszönhető'(és a 2. is). Rami jól játszott, többször is besegített a társaknak, egyetlen hibája az volt, amikor a frissen beálló Pedro nagyon megverte a 16-oson belül, de ezt a sebességkülönbséggel lehet magyarázni. Koscielny sem volt rossz első meccséhez képest, viszont érződött rajta, hogy nem sokszor játszott együtt ezekkel a srácokkal, néhány rossz helyezkedés, és 1-2 elhibázott lesre állítási szándék, pl. Fábregas helyzeténél, viszont voltak kiváló belépő, amit már megszokhattunk tőle az Arsenalban. Clichy a másik bűnbak, a spanyolok vezető góljánál csúnyán lemaradt Xabi Alonso-ról, pedig neki kellett volna levédeni azt a területet. A beadásai sem voltak veszélyesek, rendre kifejelték a labdáit. Nekem M'Vila játéka csalódás volt, sokkal agresszívabb játékot, több ütközést, és labdaszerzést vártam tőle. Lehet a torna előtti sérülése közrejátszott abban, hogy haloványabb teljesítményt nyújtott, de ettől függetlenül egy jó játékosról beszélünk. A francia támadók közül Malouda erőltetését nem értettem, a klubszezonban is egy nulla volt, és az EB-n sem cáfolt erre rá. Ribéry sokat mozgott, mindig meg lehetett találni a labdákkal, a gallok legjobban teljesítő játékosa volt az tornán. Benzema így, hogy gól nélkül zárta az EB-t kicsit negatív érzést hagyott maga után, tőle is többet vártak a szurkolók. Akinek a játéka még kifejezetten tetszett az Cabaye volt, és akit hiányoltam a kezdőcsapatból az egyértelműen Valbuena személye. Nasri szóra sem érdemes.
12 éve
Törölt felhasználó
jól játszott,mellette M Vila nagyon jól játszott remélem megvesszük :coolcheese:

Szólj hozzá