Két Arsenal-játékos volt akcióban a 2012-es Európa-bajnokság keddi napján: Tomas Rosicky a görögök, míg Andrey Arshavin a lengyelek ellen bizonyíthatott - Wojciech Szczesny eltiltás miatt nem játszhatott a második meccsen.

A nap első mérkőzésén Csehországnak sikerült megszereznie az első győzelmüket a tornán, a csehek már a 6. percben kétgólos előnnyel rendelkeztek, Rosicky a második találat akciójában is részt vett. Pech azonban, hogy a cseh játékost már a félidőben le kellett cserélni, miután Rosicky meghúzta az Achilles-szalagját, s nem tudta folytatni a játékot.

"Rosickynek az Achillesével akadtak gondok, de majd csak a holnapi vizsgálatok folyamán derül ki, hogy pontosan milyen természetű a sérülése. Már a második félidőben is nagyon hiányoltuk őt a pályáról, miután kulcsszerepet tölt be a támadásainkban, ő irányítja a játékot. Mindannyian csak remélni tudjuk, hogy visszatérhet a csoportkör záró meccsére." - mondta a cseh válogatott szövetségi kapitánya, Michael Bilek.

A csehek nem lélegezhettek fel a második félidőben sem, miután egy komoly védelmi bakit követően Gekas szépített, ám a végeredmény ezután már nem változott, így 2-1-el Rosickyék megszerezték a három pontot.

Este a torna eddigi meglepetéscsapata, Oroszország feszült Lengyelországnak, előbbi alakulat kapitánya Andrey Arshavin volt. Arshavin most nem játszott olyan meggyőzően, mint tette azt a csehek ellen, ám még így is kioszott egy gólpasszt: a 32 éves középpályás szabadrúgásából Dzagoev volt eredményes, az orosz játékos már a harmadik gólját szerezte a tornán.

A meccs második félidejében azonban a lengyelek Blaszczykowski egy remek egyéni akciót követően egyenlítettek, ám végül az eredmény már nem módosult, s maradt a döntetlen. Ezzel az eredménnyel pedig az oroszok a továbbjutás küszöbén állnak, a második továbbjutó csapatról pedig a Lengyelország-Csehország meccs fog dönteni. A görögöknek már csak matematikai esélyük van a továbbjutásra.

Az A-csoport állása a második meccset követően: 1. Ororszország 4 pont, 2. Csehország 3 pont, 3. Lengyelország 2 pont, 4. Görögország 1 pont.

A szerdai napon újabb Arsenal-játékosok juthatnak szerephez: 18:00 órától kezdődik a  Dánia-Portugália mérkőzés, amelyen Nicklas Bendtner játszhat majd, míg 20:45-től jön a csúcsrangadó, a Hollandia-Németország mérkőzés: Robin van Persie-éknek kötelező a győzelem a továbbjutás szempontjából, de ehhez Lukas Podolskinak és Per Mertesackernek is lesz egy-két szava.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (4)

12 éve
Ha ez igaz akkor, mi Arsenal drukkerek örülhetünk neki, mert a kérői eltűnnének. Senki sem akar problémás játékost igazolni. ;-P
12 éve
Törölt felhasználó
ÉS vissza nem futott soha, ahogy az Arsenalban se tette... :zip:
12 éve
Törölt felhasználó
" Robin van Persievel egyre több baj az EB-n, nyilatkozta egy nevét elhallgató személy. Az EB ideje alatt először Snejderrel majd Huntelaaral veszett össze, a legutóbbi dánok elleni vereséget követően tiszteletlenül viselkedett a saját edzőjével. Ennek nyomán felmerült, hogy a játékost hazaküldik az EB-ről a rossz viselkedése miatt"

ebből mi igaz??????????? ezt olvastam nemrég
12 éve
Törölt felhasználó
Rossz hír Rosicky sérülése és a, ahogy ismerjük egy kicsi is nála legalább 2 hónap... Arsa pedig bűn rossz volt.. Szépen megcsinálta cselt vagy a helyzetet utána szerelték és ment a hiszti...

Szólj hozzá