Laurent Koscielny a Daily Mirrornak adott interjújában elmondta, hogy furcsa lenne arsenalos csapattársai ellen játszania a közelgő Európa-bajnokságon, de mindenképpen a győzelmet venné célba a 26 éves védő.

Koscielnynek mindössze két szezon után sikerült beverekednie magát Laurent Blanc francia szövetségi kapitány szűk keretébe, ám egyelőre várhatóan még nem a kezdőben fog játszani, hanem Mexes és Rami mögött a padon.

A franciák sorsolása azonban elképzelhető, hogy úgy hozza, hogy Koscielnyre fog számítani Blanc, hiszen a gallok első meccse éppen az angolok ellen lesz. Koscielny azonban jól ismeri a szigetországiak játékosait, igaz, szerinte furcsa lesz Theo Walcott vagy éppen Alex Oxlade-Chamberlain ellen játszani az Eb-n.

"Számomra az Eb-n való részvétel egy újdonság lesz, teljesen újonc vagyok. De úgy tűnik, hogy Laurent Blanc bízik bennem, hiszen elkezdett játszatni is a csapatában." - mondta Koscielny.

"Az Arsenalnál és a Premier Ligában való játék mind játékosként, mind emberként próbára tett, de úgy érzem, sokat fejlődtem az Ágyúsokhoz való igazolás óta. Megdolgoztam a lehetőségért. Most az a célkitűzésem, hogy folyamatos nyomás alá tegyem a sorban előttem álló védőket, s hogy betörjek a kezdőbe. Nagyon különleges pillanat lesz majd a hazámat képviselni az Eb-n."

Koscielny rögtön a franciák első meccsére tért ki.

"Már rögtön az első meccsünk egy döntővel fog felérni. A sorsolás szörnyűen sikerült a számunkra, ugyanakkor ha sikerülne nyerni, szárnyra kaphatnánk. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy veszítsünk. Lehet, hogy korábban az angolok és a franciák biztosnak érezhették maguknak a továbbjutó első két helyen, de manapság a futball nem így működik. Természetesen az a legfőbb célunk jelenleg, hogy továbbjussunk a csoportunkból, ehhez pedig nem fér bele a vereség."

"Szerencsére az angoloknál Rooney el lesz tiltva, ami számunkra egy óriási öröm. Az ugyanakkor biztos, hogy az angolok tele vannak jobbnál jobb játékosokkal. Az is tény, hogy furcsa lesz Theo és Alex ellen játszani, de az Arsenal egy dolog, a francia válogatott meg egy másik."

"Sokat viccelődtünk is ezzel az Arsenal edzőközpontjában, de bár jókat nevettünk ezen, a pályán kőkemény küzdelem fog zajlani, s a célunk, hogy megnyerjük ezt a harcot. Ezt persze ők is tudják. Theo mindig egy óriási fenyegetést jelent a védőknek, a sebessége miatt nagyon nehéz lesz ellene felvenni a versenyt. Alex pedig egy nagyon tehetséges fiatal, tele önbizalommal."

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (41)

12 éve
Mennyire igaz, hogy a Manchester leigazolta Kagawa-t ???
12 éve
Törölt felhasználó
A BBC szerint Gazidis találkozni fog Arteta képviselőivel, hogy egy jobb szerződést írjanak alá. - e helyett inkább nem hogy azzal foglalkoznának, hogy a felesleges játékosokat eltakarítsák innen.
12 éve
Törölt felhasználó
OFF: Viccesek a lapok. Illusztrálnék egy dolgot.

Santos az ESPN-nek nyilatkozott. " Robin nyolc éve van a csapatnál és ez volt a legjobb szezonja. Előfordulhat, hogy felkeltik az éreklődését más csapatok és mivel jól is játszik fel is keltette a többiek érdeklődését. "

erre milyen címeket adnak a lapok??:

"Santos szerint van Persie idén nyáron elhagyja az Arsenalt."

"van Persie.nek tetszik a Juventus érdeklődése akiket egy nagyszerű csapatnak tart"

csúcs :D
12 éve
Törölt felhasználó
off: Coldplay az Emirates-ben :) https://www.youtube.com/watch?v=bazTU9zf-ZM

Szólj hozzá