Két bajnoki fordulóval a szezon vége előtt az Arsenal hivatalosan is bejelentette a német válogatott Lukas Podolski érkezését a Köln együttesétől.

A 26 éves játékos remek szezonon van túl, miután 28 bajnoki meccsen 18 gólt lőtt - üröm az örömben, hogy a csapata jelenleg osztályozó helyen áll a Bundesligában.

A sokoldalú támadó már évek óta oszlopos tagja hazája válogatottjának is, amely csapatban még 2004-ben, 19 évesen mutatkozott be. Azóta már 95-szor ölthette magára a Nationalelf mezét, és 43-szor volt eredményes, s meghatározó játékosa volt a 2006-os világbajnokságon, valamint a 2008-as Európa-bajnokságon is.

Arséne Wenger örömmel kommentálta a játékos megszerzését.

"Nagyon elégedettek vagyunk, hogy hosszú távon is megszereztük Lukas szolgálatait, nagyon fontos tagja lesz a jövendőbeli csapatunknak. Egy klasszis játékosról van szó, akinek remek a befejezései, és mind klub-, mind válogatott szinten az egyik legbizonyítottabb támadóvá nőtte ki magát. Nagyon erős játékos, akivel sokat fog javulni a klub támadó opciója."

"Nagyon boldogak vagyunk, hogy sikerült ezt az átigazolást ilyen hamar megejteni, így Lukast már Arsenal-játékosként láthatjuk majd a nyári EB-n. 26 éves létére már 95-ször kapott meghívót a válogatottjába, ez fenomenális teljesítményre vall."

Lukas Podolski is elégedetten summázta a bejelentést.

"Nagyon nagy boldogásggal tölt el, hogy az Arsenal színeiben végre a Premier Ligában játszhatok majd. Az Arsenal az egyik legjobb európai klub, óriási történelemmel és hagyománnyal. Számos klasszis játékos van a keretükben, ezenkívül a stílusuk is lenyügöző. Nagyon büszke vagyok, hogy nyártól már én is az Arsenal játékosa lehetek, már alig várom az első meccsemet az Emirates stadionban, igyekezni fogok mindent megtenni a szurkolókért."

"Bár nagyon várom az Arsenalhoz való csatlakozásomat, a szezon végéig még a jelenlegi csapatomra, a Kölnre koncentrálok, azon leszek, hogy a lehető legjobb helyet érjük el a Bundesligában. A szívem egy darabja mindig is a Kölné lesz." - mondta Podolski.

A játékos elérhető a Twitteren is @Podolski10 néven, a hivatalos oldala pedig www.lukas-podolski.com címen érhető el. A csatárért 10,6 millió fontot fizetett az Arsenal.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (66)

12 éve
Törölt felhasználó
Ahogy elnéztem 1-2 videót Podolskiról azt vettem észre ,hogy egy nagyon harcos játékost kaptunk. Ami már nagyon kellett a csapatba főleg előre. Jó rúgó technikája is van szóval kicsit hasonlít Robinhoz, de inkább Drogbához hasonlítanám. Nem fél odatenni magát, nyomul előre. Remélem tudja azt a formáját hozni majd ,mint a Kölnben ,mert itt azért lesz minőségi támogatása középpályáról ,nem úgy ,mint Kölnben. Meglátjuk Wenger mekkorát húzott vele, várom már a szezon kezdést ,pedig még véget sem ért a mostani szezon. Bízok benne ,hogy meg lesz a 3. hely! :)
12 éve
Törölt felhasználó
Hogy Clichy sosem tudja becsukni a száját...
12 éve
Törölt felhasználó
off: Egy 2003-as kép, amikor Yaya Touré-val kezdődött a kispad... (:

http://www.flickr.com/photos/27453474@N02/6986104122/in/photostream
12 éve
Törölt felhasználó
ericsson, ilyenekkel ne vicceljünk mert a végén még.. 🧀
12 éve
*CeSc*: jönni fog akkor ezek szerint Sandro a Spursből! :D

Szólj hozzá