Gól nélküli döntetetlent játszott egymással az Arsenal és a Chelsea a Premier Liga 34. fordulójában.

Mindkét csapat óvatosan kezdett bele a találkozóba, de az irányítás végig az Arsenal kezében volt, miután a Chelsea szemmel láthatólag a döntetlennel egyezett ki a mérkőzés előtt.

A Chelsea, folytatva a szerdai meccsen látott teljesítményét inkább a Barcelona ellen, lényegében a védekezésre koncentrált, de az Arsenal két kapufáig eljutott Petr Cech ellen Koscielny és van Persie révén.

A második félidőben már nagyobb tempóra kapcsoltak a csapatok, s Wenger cseréi is jelezték, hogy az Arsenal meg akarja nyerni a meccset.

Viszont Gervinho, Andre Santos és Diaby beállása sem hozott érdemi fordulatokat, ráadásul a pontvesztés mellett egy újabb sérülést is el kellett szenvednie Wenger együttesének, hiszen Theo Walcott meghúzta a szalagjait, így várhatóan már nem tér vissza ebben a szezonban.

A folytatás jövő héten, a Stoke ellen, idegenben, szombat négy órától.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (19)

12 éve
Törölt felhasználó
Pityesz! A BL-helyre hajtó 4 csapat közül a Newcastle sorsolása a legnehezebb, és nem hiszem, hogy a fő céljuk a 3. hely lenne, sokkal inkább a BL-re utaznak (ebbe belefér a 4. hely is), nekik már az is nagy eredmény lenne! A Tottenham tegnapi veresége is megerősítette: innen már csak mi ronthatjuk el.
12 éve
Törölt felhasználó
Jó meccs volt, könnyen meg is lehetett volna a győzelem. Véleményem szerint Gervinho beküldése felerősítette a támadásokat, szép kényszerítőket csinált a csapat többi tagjával, egy csiszolatlan gyémánt a srác. A következő 3 meccsünk egytől egyig kisebb csapat ellen fog lenni és ami jó előjel, hogy egyik sem áll a potenciális kieső helyen. Remélem nem fog leengedi a csapat és engedni megelőzni magát, mert a Newcastle nagy formában van, ők komolyan gondolják a 3. helyet és hiába nehéz a menetrendje, jelenlegi formájukban nincs a Premer Ligában ellenfelük.
12 éve
Törölt felhasználó
Gyerekek!
Kinnt voltam ma a chelsea elleni meccsen,igaz lapos meccs volt.
De hatalmas élmèny volt,életem egyik nagy álma teljesült!
12 éve
Törölt felhasználó
Istenem olyan jó látni most Hegyi Iván arcát :D :D
12 éve
Csak annyi a gond, hogy nagyon lehet látni a játékosokon, hogy elfogyott a szufla és így nehéz lesz azt a 3 meccset megnyerni

Szólj hozzá