Arséne Wenger a csütörtöki sérülésjelentésében megerősítette a napok óta szárnyaló pletykákat, miszerint Mikel Arteta sérülése olyannyira súlyos, hogy a spanyol játékosnak ki kell hagynia a szezon hátralévő részét, ami négy bajnokit jelent.

A spanyol játékost a hétfői, Wigan elleni ütközet során kellett lecserélni bokasérüléssel. Öröm az ürömben azonban, hogy a 30 éves játékos bokája mégsem tört el, valamint a szalagjai sem sérültek komolyabban.

"Artetának ki kell hagynia a szezon hátralévő részét, de mégis csak bokaficamról van szó és nem törésről, így műteni sem kell - ettől féltünk a leginkább. Hat-nyolc hét alatt rendbe fog jönni a lába." - mondta Wenger.

A sérült játékos helyét várhatóan Ramsey fogja átvenni a középpályán, de esélyes lehet Alex Oxlade-Chamberlain is, az angol játékos a Milan elleni BL-visszavágón már játszhatott hasonló szerepkörben. A keretben Arteta sérülésével pedig út nyílhat Abou Diaby előtt is.

"Diaby ismét a keret tagja lesz, a hét közben már játszhatott egy félidőt egy felkészülési meccsen, és úgy gondolom, hogy most már rendben lesz. Persze, egy picit még elővigyázatosnak kell lennünk, mert rengeteg visszaesés volt már a rehabilitációi folyamán, de ha továbbra is minden rendben folyik majd, ott lesz a keretben szombaton."

"Francis Coquelin is visszatérhetett a teljeskörű edzésekre, de miután két hónapja játszott legutóbb a Sunderland elleni kupameccsen, a szereplés még egy picit korai lenne a számára."

Wenger azt is megerősítette, hogy Laurent Koscielny visszatér a kezdőbe a kétmeccses eltiltása után, Yossi Benayoun azonban nem lesz nevezhető a Chelsea ellen a szabályok értelmében.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (1)

12 éve
Törölt felhasználó
Rendkívül megnyugtató,hogy Arteta sérülése nem komoly és "csak" a szezon hátralévő 4 meccsét kell kihagynia.Ramsey véleményem szerint ezzel válaszút elé kerül.Vagy bizonyítja h elég jó ahhoz,hogy meccsről-meccsre kezdőben játszon és segítse a csapatot a 3. helyhez vagy a helyét végleg el is veszítheti és Diaby vagy akár Coq is elé kerülhet a rangsorban!!!!!!!

Szólj hozzá