Szczesny elárulta, hogy a klub körüli hangulat a drámai 5-2 es mérkőzés után fordult meg. Akkor az Arsenal a Tottenham csapatát verte meg, két gólos hátrányból fordítva.

 

Azóta az Arsenal 8 mérkőzésből hét meccsen győzelmet zárt. A nyeró formában lévő csapat a Bajnokok Ligája helyezésekért küzd, nevezetesen a harmadik helyért. A szerencsétlen szezonkezdés után ( 8-2 az Old Traffordon ), fellendült a csapat.

 

Egy csomó önbizalmat szereztünk és tudjuk, hogy versenybe szállhatunk a bajnoki címért. Az előző szezonban nem voltunk magabiztosak a szezon kezdetekor. A kezdő tizenegyünk sem volt a legjobb.

 

Szóval reméljük, hogy erősen fejezzük be a szezont és átmentjük a lendületet a szezonkezdetre, remélve azzal, hogy megszerezzük a bajnoki címet.

 

Úgy gondolom a csapatszellem a szezon közepén állt helyre. Összeszoktunk, keményen dolgoztunk az edzéseken, hogy helyre hozzuk a rosssz kezdést. Az eredmények előbb vagy utóbb jönni fognak.

 

Megvan a hitünk, harcolunk egymással a kezdőbe kerülésért. Azt is gondolom, hogy a Tottenham ellen jött a fordulópont. Kissé későn jött, de a hangulatunk alapvetően megváltozott és segített abban, hogy folyamatosan hozzuk a meccseinket. 

- zárta

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (0)

Szólj hozzá