Robin van Persie elmondta, hogy megtiszteltetésnek érzi, hogy a csapat kapitánya lehet. Annak ellenére, hogy Fabregas az eligazolásával átadta a szalagot Persienek, elmondta, hogy ő ugyanúgy a csapat része mint eddig.

Úgy véli, hogy ahogyan az Arsenal játszik, a kapitányi szalag számos játékos megérdemelné, ám továbbra is úgy segíti a fiatalokat mint eddig.

 

Nem hiszem, hogy megváltoztam a szalag viselésével. Olyan vagyok, mint bármelyik más kapitány. Segítem a fiatalokat és mindent megteszek a csapatért.

 

Úgy gondolom, hogy az egyetlen dolog ami változott azóta, hogy már hivatalosan is én vagyok a kapitány. Azelőtt mindig segítettem az embereknek. Bármikor tudtam segítettem, de lényegében mindannyian segítettük egymást. Ilyen a klubunk.

 

Ahhoz, hogy kapitány legyél jól kell viselkedned, hasznos tagja kell, hogy legyél a csapatnak. Ha azt várod, hogy más emberek oldják meg a gondodat akkor nem. Mindenkinek meg kell találnia a pozitív oldalát és segíteni egymást. Nem hiszem, hogy én vagyok a legjobb ebben, itt minden adott.

Van Persie ugyanakkor elmondta nagy megtiszteltetésnek érzi, hogy olyan emberek mellett emlegetik mint Adams vagy Vieira.

 

Nagyon büszke voltam amikor megkaptam a kapitányi szalagot. Ha megnézzük az Arsenal történelmét, a kapitányok mind fontos részei a csapatnak. Ez egy nagyon különleges érzés.

 

Ez tesz engem büszkévé, mert az Arsenal egy hatalmas csapat. Nézd meg Cesc Fabregast, Tony Adamst, Thierry Henryt. Mind megfelelő kapitánya volt a csapatnak.

- zárta

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (1)

12 éve
Törölt felhasználó
El Capitano!!! Ez a nyilatkozat is mutatja hogy menyire szereti az Arsenalt, ezért fogja aláirni az uj szerzödést!!! Legalábbis nagyon remélem, hogy megteszi!!! 🧀

Szólj hozzá