A Spurs jelenleg egálban áll a szarkákkal a tabella negyedik és ötödik helyén. Előnyük két pont a hatodik helyen álló Chelsea-vel szemben. Redknapp elmondta, hogy már nem az Arsenal befogása a fontos, hanem a negyedik hely elérése. A 65 éves edző elmondta, hogy még bármi lehet.

 

Nehéz lesz, de még öt meccs hátra van. Ha nyer a Chelsea ma este akkor hármunknak lesz egyenlő pontja.

- mondta ezt még a Chelsea meccs előtt, akik időközben döntetlent játszottak a Fulham ellen.

 

Összeszedjük magunkat és eléjük a Bajnokok Ligáját érő negyedik helyet. Legalábbis ez a célunk és a legfontosabb. Az Arsenal rágós falatnak ígérkezik. A Chelsea még játszi az Arsenal - Newcastle kettőssel, tehát ki tudja mi lesz még itt.

- Redknapp csalódottságát fejezte ki, mivel ma egy új rendszerre tért át a 4-4-2 re ami csúfosan megbukott.

 

Ma 4-4-2 ben játszottunk, de átjáróház voltunk. Ez egy támadó rendszer, de éreztem, hogy erősebb lesz mint a 4-3-3. Kiábrándító volt, hogy nem vált be főleg ahogy játszottunk.

Azonban a 65 éves szakvezető megdicsérte Paul Lambert csapatát.

 

Jól játszottak. Veszélyesek voltak, élénkek és tisztességesek. Kiválóan játszottak a Fulham ellen is, egy jó csapat. Paul remek munkát végez.

- végül elmondta, hogy elérhetik a negyedik helyet.

 

Nincs két ugyanolyan mérkőzés. Minden játék más és más. A Chelsea szerencsével verte a Wigant, az Arsenal meg kikapott a QPR-től. Jól játszottunk a Swansea ellen, uraltuk a Sunderland elleni mérkőzést. Ám ahogy ma játszottunk nem volt jó. Visszaesett a játékunk a mai nap.

- zárta

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (16)

12 éve
Azért nem semmi, hogy a Szarkáknál Pardew a Carrollért kapott 35 misiből milyen csapatot rittyentett össze, még a végén laza BL-indulók lesznek, a Liverpool meg sehol. Cissé és Ba hatalmas játékosok, Ben Arfát meg eddig is sokra tartottam, 2008-ban úgy volt, hogy őt igazoljuk le Nasri helyett, de akkor Wenger Samirt választotta, mert Hatem nagyon bajos játékos volt, sok volt körülötte a zűr. Mostanában viszont a szebbnél-szebb góljaival emelkedik címlapokra. Remélem, hogy még mindig figyeljük őt, bár megvenni nagyon nehéz lesz a NEwcastle-től.
12 éve
Törölt felhasználó
Ugyis kell neki!!! Megérdemli,én 90-et adtam volna ! :D
12 éve
Törölt felhasználó
9!!!! meccses eltiltást kapott a City főemlőse..
12 éve
Törölt felhasználó
Énis a Castle-t látnám legszivesebben a 4. helyen! :) Torresről meg annyit,hogy sztem nála fejben van a probléma,de lehet nem fekszik neki a 3 csatáros játék! Neki jobban feküdne a 4-5-1 és ha rá épitenék a csapatot mint a Pool-ban! ;)
12 éve
Törölt felhasználó
Remélem a Spurs lesz a 6. 3.Arsenal, 4.Newcastle, 5.Chelsea, 6.Spurs. Szerintem így lenne a legszebb a szezon végén.

Azért Torrest nem szerencsétlen jöttmentezném le. Amióta megsérült azóta gyengén játszik, de ez meg a Chelsea(Abramovic) hülyeségét mutatja, hogy egy sérült játékosért kiadtak 50 milliót. Nem megy neki a játék ez tény, de ha sikerülne belelendülnie akkor a PL egyik legjobb csatára lenne. Mégiscsak világ-és európa bajnok, utánpótlás tornák legjobb játékosa és gólkirálya, ő rúgta a legtöbb gólt a PL-ben debütáló szezonjában szóval a tehetsége megvan/megvolt. Kíváncsi vagyok mitől lett ilyen körülményes, botlábú játékos.

Szólj hozzá