Az Arsenal szélsője Alex Oxlade-Chamberlain elmondta meglepődött a gyors fejlődésén amióta az Emirates Stadionban van. Chamberlain bevilágította a ligát, hiszen egyből beverekedte magát az Arsenal kezdőjébe. A 18 éves játékos kezd a csapat legfontosabb játékosa lenni.


Oxlade jó eséllyel pályázik az EB keretre, de a szélső eltökélt a további fejlődését tekintve.


Az Arsenalban minden bizonnyal egy nagy fejlődés ért mint a Southamptonban.


Őszinte leszek. Nem ezt vártam. Nem hittem, hogy ennyi idő után ilyen szinten leszek. Mindig szerettem volna itt játszani és folyamatosan ezért a célért küzdöttem. Viszont tudom, hogy javítanom kell és meggyőzni magamat, hogy érdemes itt maradnom.

 

Egész életemben focista szerettem volna lenni. Mindig erre törekedtem az életem során. Magas célokat kell beállítanunk magunknak és azért dolgozni, hogy elérjük azt.

- Oxlade elmondta, hogy az apja Mark Chamberlain folyamatos tanácsokat ad neki.

 

Apa ( Mark Chamberlain korábbi angol válogatott) egy ex-profi. Mindig figyelek arra amit mond és továbbra is sokat tanulok tőle. Ő ismertette meg velem a focit és keményen megnevelt. Vasárnaponként mentünk ki focizni, ahol remek technikai edzést kaptam. Azután pedig bekerültem az akadémiára.

- Chamberlain ezután elmondta, hogy természetesnek veszi az összehasonlítást a Bale-Walcott kettőssel.

 

Theo és én is egy csapattól jöttünk. Hasonló volt a helyzetünk, ám mind a ketten más emberek vagyunk különböző tulajdonságokkal. Ezt mindenki tudja.

- végül Wengerre is kitért..

 

A mester egy nagyszerű menedzser és egyben nagyszerű ember is. Tudja mit csinál, nézzék meg Theo és Jack esetét. Figyelnem kell arra, hogy mit mond így folyton tanulok.

 

Összességében úgy érzem, hogy jó szezonon vagyok túl. Pár mérkőzés van már hátra, de nem hittem volna nem sokkal ezelőtt, hogy az Arsenalban fogok játszani.

- zárta

 

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (9)

12 éve
Törölt felhasználó
Lenyűgöző tehetség már most klasszis.. igaz nagyon hamar elfárad , de ez nem baj... reméljük még sokáig itt marad!!!!!!!!!
12 éve
Törölt felhasználó
TitiHenry226! Ezért kell az angol ifiket beépíteni, mert ők elég hűségesek. Nem is igazán tudok példát mondani olyan angol játékosra, akit az utóbbi időben eladtunk volna (mondjuk annyi angolunk nem is volt).
12 éve
Törölt felhasználó
nincs min meglepődnie Wenger az edző, aki nagyon jól ért a fiatal tehetségekhez, és megkapják a lehetőséget is ebben a csapatban, valószínüleg ezért használják sokan csak ugródeszkának. Itt kiforrnak és utána jöhet egy "nagyobb" csapat. Bár emélhetőleg jövőre az Arsenal végre beérik és keverve a fiatalságot a tapasztaltsággal jövőre kupákért megyünk!
12 éve
Törölt felhasználó
Magyarán adna neki egy büdös nagy nyaklevest 🧀
12 éve
Törölt felhasználó
Wenger gyorsan elintézte a riporter kérdését. Azt kérdezték tőle, hogy " ha az Arsenelban játszana Balotelli mit csinálna vele"


Wenger: Nem tudom mihez kezdenék vele, nem ismerem őt és nem az én dolgom. Nem akarok beavatkozni Mancini munkájába. :D

Szólj hozzá