"Ő egy igazi harcos, nagyon erős játékos."

- mondta Wenger amikor 2010 júliusában bejelentették Laurent Koscielny leigazolását. Laurent nem az a játékos volt, akit minden szurkoló várt volna. A 24 éves francia védő, átvette a legendás 6-os számú mezt. Nem egy magas játékos és nem volt zömök sem. A szurkolók ekkor nagyon kételkedtek benne, hiszen nem ilyen testfelépítésű és no name játékost vártak akkor Thomas Vermaelen társaként.

Természetesen voltak hibái, vegyük alapul a ligakupa döntőt. Ám a hibáit félretéve rendkívül gyorsan alkalmazkodott a liga ritmusához, hiszen előtte két évvel még csak a francia másodosztályban volt. Laurent érezhetően remekül türte a fizikai kontaktusokat, gyönyörűen olvasta a játékot. Az első itt töltött éve után máris nélkülözhetetlen lett a kezdőből, nagy szerepet vállalt az Arsenal előremenetelésében.

Ebben a szezonban az átigazolási időszak legvégén igazolta le a csapat Per Mertesackert.  Néhányan egyből a kezdőbe javasolták őt, mivel a magas német és Vermaelen jó párost alkotna. Ugyanakkor a sérülések mindkét játékos esetében nem tette lehetővé, ráadásul a szezonban Koscielny bebizonyította, hogy a legkövetkezetesebb játékosok egyike nem csak a védelemben, hanem a csapatban is. Az első szezonban 43 mérkőzésen lépett pályára, ezzel a második helyet érte el. A legtöbb meccset Jack Wilshere játszotta a maga 44 meccsével.

Jelenleg még csak április van, de Koscielny máris 37 mérkőzésen szerepelt a csapatban. Wilshere tavalyi sérülését tekintve a 'vörös zónában' van jelenleg Koscielny. Az Arsenal csapatát újra és újra sújtják a sérülések, sikerül megmutatnia a jellegét, minőségét.

Nem Wenger volt Koscielny egyedüli tisztelője. A szövetségi kapitány Laurent Blanc behívta a válogatottba, ahol meg is volt élete első válogatott szereplése az USA ellen. Ez jelzi, hogy milyen gyorsan tanult, hiszen pár éve még csak a francia másodosztályban volt.

Félelmetes statisztikáit nézve az ember csak ámul. Egyenlőre a rivális szurkolók nem ismerik el őt, ám a statisztikák nem hazudnak. 50 mérkőzés alatt a szerelési mutatója 93%-os. A második helyen a Manchester City játékosa Vincent Kompany áll 88%-al. Egy ilyen statisztikával jó esélye van a franciának, hogy tagja legyen hazája nemzeti keretének a nyári EB-n.  Ez egy másik kérdés, ám a valós kérdés az, hogy Wenger mekkora kockázatot is vállalt akkor, amikor leigazolta a jelenleg 26 éves játékost.

 

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (31)

12 éve
Törölt felhasználó
ericsson! "Keown-Adams-Bould-Winterburn kvartett, néha kiegészítve Dixonnal"

Dixon volt a jobb hátvéd, ő nem kiegészítő ember volt, hanem alapember. Keown és Bould váltották egymást leginkább!
12 éve
Törölt felhasználó
ericcson! te kinézed Szczesnyből,hogy elmenne?Hát ez kész!El se hiszem,hogy te írtál ekkora baromságot!!(nem zárom ki ,hogy elmegy,semmi sem biztos,de ő a keretben az egyik leghűségesebbnek tűnő játékos!Régóta Arsenal fan minden gólnak nagyon örül,hát komolyan nem tudom hogy gondoltad ezt!
12 éve
Törölt felhasználó
ericsson kicsit túlzottan optimistán látod a dolgokat... a Keown-Adams-Bould-Winterburn négyestől még elég messze van a mostani, majd ha zsinórban 5 kapott gól nélküli meccsünk lesz(de még akkor sem!) lenne értelme hozzájuk hasonlítani a mostani védelmet. Szczesny-ből én nem nézem ki, hogy elmenjen Spanyolországba, Casillas kiszoríthatatlan és Valdes-től sem válna meg a barca.
Ezen kívül Wilshere egy évet kihagyott, ki tudja milyen lesz a jövő évi formája( példának okáért itt van Ramsey...)Frimpong-nak térdszalag-szakadása van, az sem két nap mire újra formába lendül... én nem hinném, hogy mi leszünk a divatszurkolók mekkája, és még most is kételkedem, hogy valamilyen kupát elhódítunk jövőre, vagy a jövőben. Nem a keret mínősége miatt, hanem egész egyszerűen bennünk nincs meg az a győzelmi mentalitás, ami a MU-t továbblendíti minden egyes szezonban. Ez egész egyszerűen fejben dől el. Nálunk nincs egy olyan játékos sem, aki nyert volna valamilyen kupát az elmúlt 4-5 évben...(javítsatok ki, ha tévedek...) Nem feltétlenül világklasszisokat kéne igazolni, új csodagyerekeket, hanem olyan játékosokat, akik megtapasztalták már, hogy milyen a magasba emelni egy FA kupát, vagy akár Ligakupát teszem azt...
nagyon remélem, hogy a nyáron meg tudjuk tartani van Persie- Song- Walcott hármast, mert ők lehetnek a kulcs a következő évekre...ha nem tartjuk meg őket, akkor megint kezdhetjük előlről az építkezést... Mostmár tényleg jót tenne Wenger lelkének egy kupa, mert megérdemli! Go Gunners!
12 éve
Törölt felhasználó
Podolski 5 évre ír alá, heti 80 ezert fog keresni és 10 millió fontért vesszük meg. Legalábbis német jelentések szerint.
12 éve
Törölt felhasználó
Koscielny 2 éve jó formában van, Vermaelennél meg vannak visszaesések néha, sérülés ide vagy oda.

Szólj hozzá