Arséne Wenger a QPR elleni meccs előtti sajtótájékoztatóján elmondta, csak a hétvégi meccsre készülnek, s nem foglalkoznak egyelőre azzal, hogy a jövő héten egy izgalmas rangadó vár az Arsenalra, amin az Ágyúsoknak a Manchester Cityvel kell megmérkőzniük.

A jövő heti rangadó egyébként mindkét csapat számára sorsdöntő is lehet a szezon végi helyezéseiket illetően. A Manchester City jelenleg hátrányban van a városi riválisukkal szemben a tabella második helyén, míg az Arsenalnak továbbra is tartania kell a Tottenham és a Chelsea rohamaitól, noha jelenleg a harmadik helyen állnak Wenger fiai.

"Megpróbálunk majd olyan előkelő helyen végezni a tabellán, amennyire csak tudunk, ez majd attól függ, hogy mennyire egyenletesen fogunk teljesíteni. Lehetünk harmadikak, de lehetünk akár még hatodikak is. Természetesen a cél a dobogó, de ehhez következetesen kell teljesítenünk." - mondta Wenger.

"Olyan helyen állunk a tabellán, ahová senki sem várt bennünket, de ezt a helyet be akarjuk biztosítani magunknak, amihez elengedhetetlenek lesznek a sorozatos jó teljesítmények."

"Őrülten kell majd harcolnunk a három pontért szombaton, s most csak eddig akarok ellátni, nem messzebbre. Higgyék el, teljesen készen állunk a szombati meccsre, s tudjuk, hogy nagyon trükkös mérkőzés lesz. Majd csak eztán kezdünk el koncentrálni a következő meccsre, s azon fog múlni, hogy májusban hányadik helyen végzünk, hogy mennyire tudunk kellőképpen fókuszálni."

"Ezek a dolgok nagyon gyorsan változhatnak a futballban, s miután nem egy nehéz időszakunk volt már ebben a szezonban, sikerült tanulnunk a hibáinkból. A koncentráltság az egyik olyan tényező, ami elengedhetetlen lesz abban, hogy tartsuk a jelenlegi formánkat."

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (4)

12 éve
Törölt felhasználó
Ezért fogunk nyerni holnap! A csapat jó formában van, és Wengertől kezdve mindenkin érezni lehet, hogy nagyon elszántak - meglesz!
12 éve
Törölt felhasználó
Szegény Stiliyan Petrov!! :down: :down:
12 éve
Törölt felhasználó
Csak Koscielny ne kapjon sárgát! :roll:
12 éve
Törölt felhasználó
Igaza van ,most a holnapi meccs a legfontosabb!Tartanunk kell a differenciát a Spursel és a chelseavel szemben!Ehhez pedig a QPR ellen feltétlen nyerünk kell!

Szólj hozzá