A német hírportálok után ezúttal egy angol, a megbízhatóbbak közé tartozó London Evening Standard egyik újságírója állította azt a Twitteren, hogy megtörtént a megállapodás a Köln, az Arsenal és Lukas Podolski között, s hogy a 26 éves csatárt akár már a jövő héten bemutathatják az angol csapatnál - igaz, játszani csak a következő idénytől tudna.

Arséne Wenger azonban szokásához híven ismét elutasította ezt a spekulációt, s a pénteki sajtótájékoztatóján közölte, egyelőre még nincs megállapodás.

"Még semmi sincsen eldöntve, és orvosin sem járt nálunk Podolski." - cáfolt újfent Wenger.

"Nem igazán tudom megmondani, hogy mikor jutunk el a hivatalos bejelentéshez, mert nem csak rajtunk múlik a megállapodás. Lehet, hogy gyorsan meg tudjuk oldani, lehet, hogy még több idő kell majd."

Podolski az elmúlt napokban nagy port kavart azzal a nyilatkozatával, miszerint az olasz Lazio is szimpatikus csapat a számára, hiszen ott honfitársával, Miroslav Klosével tudna együtt játszani.

"Az mindig benne van a pakliban, hogy más csapatok is megpróbálják megszerezni ugyanazt a játékost, akikkel már tárgyal az ember. Emiatt fontos tényező a tárgyalások sebessége, de végül úgyis a játékos hozza meg a végső döntést."

"Minden attól függ, hogy az illető játékos mennyire akar a csapatodhoz igazolni."

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (11)

12 éve
Törölt felhasználó
12 éve
Törölt felhasználó
Szerintem 1 hónap max és a mienk lesz. Reméljük a legjobbakat. :)
12 éve
Törölt felhasználó
Ericsson tényleg jó video ,de ehhez mit szóltok?

http://www.youtube.com/watch?v=EQ-kf1d9-qI ;) ;)
12 éve
Törölt felhasználó
Arsenal FC - Comeback 2012 !! Gyönyörű videó, ajánlom mindenki figyelmébe!

http://www.youtube.com/watch?v=2ov48pCkalE
12 éve
Törölt felhasználó
ericsson !
http://www.youtube.com/watch?v=Q3e7qMqj_eM ez azért nagyobbat üt !:DD

Szólj hozzá