Laurent Koscielny az Everton elleni győzelmet követően elmondta, hogy az egész csapat büszke lehet magára a védekezésüket tekintve.

Az Arsenal meglehetősen korán, már a hetedik percben megszerezte a vezetést Vermaelen révén, a meccs hátralévő részében azonban az Everton már jobban magára talált, s nemegyszer jelentettek komoly veszélyt Wojciech Szczesny kapujára. A lengyel hálóőr előtt ténykedő védők azonban szilárdan tették a dolgukat, sőt, az is segített, hogy a csapat többi tagja is kivette a részét a védelmi feladatokból.

"A védekezés nem pusztán négy emberről, hanem sokkal inkább az egész csapatról szólt." - mondta Koscielny az Arsenal hivatalos weboldalának.

"Robin van Persie is nagyon sokat tett jött hátra besegíteni, s ahogy együtt szokott támandi, úgy most együtt is védekeztünk. Ezt ugyanígy kell csinálnunk az elkövetkezendő meccseken."

"A futballban sok minden változhat nagyon rövid idő leforgása alatt, és ebben a szezonban volt is pár nehezebb sorozatunk. Most azonban jó lendületben vagyunk, és folyamatosan győzünk. Csak arra koncentrálunk, hogy biztosan a legjobb négy között végezzünk májusban."

Az Arsenal szempontjából újabb kulcsfontosságú forduló következik, hiszen amíg az Ágyúsok az Aston Villa ellen játszanak majd az Emirates stadionban, addig a Chelsea a Tottenhamet fogadja a Stamford Bridge-n.

"A szerdai meccsek végeredménye jól jöttek, de a szombati forduló még fontosabb lesz. Ha nyerni tudunk az Aston Villa ellen, akkor az nagyszerű lesz a számunkra, hiszen meg szeretnénk tartani a helyünket a tabellán."

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (1)

Szólj hozzá