Az Arsenal csatára Park Chu-young van jelenleg a középpontban. Sajnos nem azért, mert termeli a gólokat az észak-londoni csapatnál, hanem mert késik a katonai szolgálata egészen 2022-ig. Néhányan ezt nevetségesnek tartották, hiszen szerintük így akar menekülni Park a katonai szolgálat alól, ám ez nem ilyen egyszerű.

 

A múlt héten derült fény Park törvényes képviselője révén, hogy a koreai csatár 10 évvel elhalaszthatja a katonai szolgálatot, mivel még 10 évre van vízuma Monacoba. Park három évet játszott az AS Monaco csapatában mielőtt ide igazolt volna.

 

A koreai katonasági szolgálatról szóló törvény 146. cikkeje kimondja, hogy a tengeren túlról jelentkezők, akik több mint 5 évet tartózkodnak egy országban, nincs állandó tartózkodási joguk, de ebben az országban élnek, illetve akiknek több mint 5 évre szóló vízummal rendelkeznek, 37 éves korukig elhalaszthatják a katonai szolgálatot.

 

Mivel Monaco nem rendelkezik saját jogrendszerrel és mivel Koreában hivatalos diplomáciai kapcsolatokat ápolnak az európai városállammal. Így a fent szóló törvény érvényesül Park esetében, nem szegve ezzel törvényt. 

A kérdés pusztán az, hogy ez miért csak 7 hónappal az ideigazolása után derült ki. Park jogi képviselője elmondta, hogy rövid idő alatt nem lehetett utána járni, hogy védencére érvényesek-e a fent említett törvény pontjai.

 

Park ügyvédje elmondta, hogy ha Park több mint hat hónapig marad Koreában és elkezd valamilyen helyi kereskedelmi tevékenységet legalább 60 napig, mellyel pénzt keres, akkor a kormány automatikusan meg fogja szüntetni, minden külföldi utazás lehetőségét.

A válogatott tagjai mint Park pénzt kapnak minden lejátszott mérkőzés után. Azonban, mivel a nemzeti csapat nem játszik 60 egymást követő napon mérkőzést, így rá nem vonatkozik ez a koreai törvény. Ezzel nincs akadálya, hogy a nemzeti és klub csapatban játsszon egészen 37 éves koráig.


Ez az egész folyamat bonyolult, de Park teljesen legálisan jár el a kiskapukat kihasználva, ha nem vonul be még 10 évig a katonaságba. Néhány rajongó viszont úgy gondolja, hogy Park a kiskapuk használatával rossz példát mutat az országnak.

 

Korábban a koreai labdarúgók egyszerre teljesítették a karrierjüket és a kötelező szolgálatot. Profitálni ebből a szabályból lehet. Ám Park esetében bonyolult, hiszen ehhez egy hazai csapatban kellett volna játszania és legalább 1 évvel előre kellett volna benyújtani egy kérvényt. E miatt várták sokan, hogy visszatér-e Park Koreába az idén, vagy marad és folytatja a karrierjét. 

 

Talán a legjobb módja annak, hogy végleg lemondjon a katonai szolgálatról, ha érmet nyernek a közelgő olimpián. Sokan úgy gondolják, hogy részt vehet a játékokon és egy jó eredménnyel mentességet nyerhet a közelgő szolgálatra. Park esete tehát érdekes és egy úttörő módszerrel oldhatja meg a katonai szolgálatát. Ha ez sikerül neki akkor ő lesz az első ilyen ember, hiszen ez előtt még senkinek sem sikerült ilyen módszerekkel megúsznia a szolgálatot.

 

Természetesen a koreai hadkötelezettségi törvény azt is kimondja, hogy hiába van mentessége a szolgálat alól, bármikor önként bevonulhat a seregbe.


Ha az Arsenal csatára 36 vagy 37 évesen úgy dönt, hogy visszatér Koreába, ő egy második kategóriás "Citizen Service" csoportba is tartozhat, ennek az előnye viszont az, hogy háború esetén kötelező bevonulnia a seregbe.

 

Zárásképpen Park jogi képviselője elmondta, hogy védence vissza fog térni Koreába és teljesíteni fogja a szolgálatot a jövőben. Park egy koreai állampolgár, és a törvények szerint kötelessége szolgálnia a hazáját. Az ő kiváló labdarúgó teljesítménye segíti Korea jobb hírnevét, de ez nem jelenti azt, hogy különleges helyzetben van. Park elmondta, hogy a célja ugyan az mint a koreai társainak, és ő nem értékesebb mint azok az emberek akik a vérüket adták a hazájáért.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (5)

12 éve
Amúgy érdekes módon Park nagyon jól mozog a széleken is, amennyire meg lehet ítélni egy összefoglalóból. Miután most rá kell egy pár milliót fizetnünk, nem lenne érdemes elkapkodni az eladását, legalább a nigériai tornáig várni kéne vele.
12 éve
Törölt felhasználó
Hát Angliában elég hűvös van, a pad is könnyen kihűl :D
Csak azt nem értem, miért nem kap lehetőséget.
12 éve
Törölt felhasználó
Nem értem minek hoztuk őt ide...
12 éve
Törölt felhasználó
csóri gyerek 37 éves koráig koptathatja a padot, ha nem fog megfelelően fejlődni!
12 éve
Törölt felhasználó
Ezek se voltak normálisak amikor ezeket hozták...

Szólj hozzá