Arséne Wenger ismét elégedetten nyugtázhatta csapata teljesítményét, miután hozván a kötelezőt, az Arsenal begyűjtötte a három pontot a Newcastle elleni bajnokin is, ezúttal Robin van Persie és Thomas Vermaelen góljainak köszönhetően.

Az Arsenal ezzel egy pontra megközelítette a dobogó harmadik fokán álló nagy rivális Tottenham csapatát, ráadásul történelmet is írt, hiszen a Premier Liga húszéves történelmében eddig sohasem fordult elő, hogy egy csapat négy egymás utáni bajnokin is úgy nyerjen, hogy minden alkalommal egalább egygólos hátrányba került volna.

"Azt gondolom, hogy ez remek válasznak fogható fel azokkal a dolgokkal kapcsolatban, amiket számtalanszor megkérdőjeleztek már a csapatot illetően ebben a szezonban is. Úgy vélem, hgy ez a rekorddöntés is megmutatta, hogy ez egy minőségi csapat remek küzdőszellemmel párosulva. A csapat ismét könyörtelenül teljesített a Newcastle ellen, egy olyan meccsen, ahol a ritmus végig nagyon gyors volt. Az utolsó másodpercig küzdöttünk, s végül ez jelentette a kulcsot a győzelemhez." - mondta Wenger.

"Kétségtelen, hogy sokat segített az a tény, hogy már nem egyszer álltunk fel és fordítottunk hátrányból. 1-0-ás hátránynál sem illetődtünk meg, tovább küzdöttünk a saját stílusunkban. Mindamellett, hogy nagyon szórakoztató meccset produkáltunk a Newcastle ellen, a közönségünk is egyre inkább a csapat mögé áll."

A francia menedzser az öltözői hangulatról valamint a harmadik hely elérésének fontosságáról is beszélt a mérkőzést követően.

"A légkör amúgy is fantasztikus az öltözőben, a mérkőzés után pedig még inkább az volt, különösen azért, mert az utolsó másodpercekben esett a győztes gól. Teljesen a fordítottja annak a helyzetnek, amikor az utolsó percekben kap ki a csapat, amire az idei szezonban is volt már példa. Az egyszerűen fantasztikus, hogy a csapat nem adja fel a küzdést. A februrár végi két vereséget követően a csapat nagyon összeállt, s a jó eredményeink is jelentősen segítenek abban, hogy jó hangulat uralkodjon az öltözőben."

"A harmadik hellyel kapcsolatban az a véleményem, hogy továbbra is két lábbal a földön kell járnunk, mert voltak már nehezebb periódusaink is. A legvégéig koncentráltnak kell maradnunk és jól kell végeznünk a munkánkat. Az persze nem is lehet kérdés, hogy a harmadik hely a célunk, főleg azon meccseket követően, amiket mostanság játszottunk a Spurs, vagy a Milan ellen. Minden mérkőzést külön-külön kell megvívnunk. Attól függően végzünk majd a tabellán, hogy mennyire tudunk ugyanolyan elszántsággal küzdeni a hátralévő meccseinken, mint ahogyan mostanság tesszük."

"A Tottenhamre kitérve: nem igazán foglalkozok velük. Most szereztünk vissza a hitünket és a magabiztosságunkat, amik kulcsfontosságúak lesznek a szezon maradék részében. Az ebből fakadó lendületből sokáig el akarunk jutni, szóval majd májusban meglátjuk, hányadikként végzünk."

Az Arsenal a következő meccsét az Everton ellen játssza majd, jövő héten egy hétközi fordulóban. Wenger az esetlegesen visszatérő játékosokra is kitért.

"Diaby nincs messze a visszatéréstől, az Everton ellen lehet egy kis esélye majd a játékra. Andre Santos rendben van, ő talán szerdán játszik majd a tartalékcsapatban. Jack Wilshere visszatérése azonban nincs ennyire közel."

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (0)

Szólj hozzá