Arséne Wenger hallani sem akar arról, hogy az Arsenal már a Milan elleni visszavágó előtt leírja az esélyeit a továbbjutást illetően, s emiatt a francia a rendelkezésére álló legjobb keretét fogja nevezni az olasz bajnokesélyes gárda ellen.

Pedig az Arsenalnak nem lesz könnyű dolga: az AC Milan 4-0-ra ütötte ki az Arsenalt a San Siróban a nyolcaddöntő első meccsén a San Siróban, Wenger fiainak pedig nemhogy a gólszerzés, de még a szép játék sem jött össze. A mérkőzést követően Wenger 5%-ra taksálta a továbbjutást, de a kicsiny esély ellenére az Arsenal nem fogja feladni, intett a francia.

"A pihentetés nem opció a számunkra. Nagy célunk van a keddet illetően, s mindent meg fogunk tenni azért, hogy valóra is váltsuk azt." - mondta Wenger a mai sajtótájékoztatóján.

"Robin van Persie mindenképpen játszani fog. Nem lennék túl hiteles, hogy öt gólt akarok látni a csapatomtól, ha nem játszatnám Robint. Semmiképpen sem fogadjuk el a mérkőzés előtt, hogy máris kiestünk a BL-ből. Meg fogunk próbálni visszatérni a mérkőzésbe holnap az Emiratesben."

A francia azt is elárulta, hogy számos dolgot el kell felejteniük az előző meccset illetően.

"Egész egyszerűen muszáj elfelejtenünk, hogy mi történt velünk Olaszországban. Jól játszottunk a Tottenham ellen, sikerült több gólt is szereznünk, szóval mindenképpen van alapunk a reménykedésre. Még 0-2-nél sem álltunk meg, mert nyerni akartunk, pontosan ez az, amit holnap is meg kell tennünk."

"Képesek vagyunk gólt szerezni, az elmúlt két otthoni bajnokinkon szám szerint 12-őt szereztünk. Ez lesz a nagy célunk holnap. Ismerem a játékosaimat, tudom, hogy a San Siróban lejátszott meccs nagy nyomot hagyott a büszkeségükön."

"A futball egy különleges játék. A Milannak öt kapuralövésük volt és négy gólt szereztek, míg nálunk 55%-ban volt a labda, pedig nem játszottunk különösebben jól. Tudjuk, hogy képesek vagyunk négyet rúgni, s még egy fontos pont: innen szeretném üzenni a Milannak, hogy a meccsünket ezúttal minőségi pályán fogjuk lejátszani."

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (11)

12 éve
Törölt felhasználó
Hát a Pool ellen nem nagyon volt feltámadás, bár a középpályát leszámítva jól játszott a csapat.
12 éve
Törölt felhasználó
sosimaster! "Biztos látott valami olyasmit edzésen, ami önbizalmat ad neki" - De az is lehet, hogy látta a csapata Sp*rs - Pool elleni feltámadását :D

12 éve
Törölt felhasználó
Olvasgattam egy-két Milan oldalt, ahol nagyon mondják, hogy az elején le kell támadni minket és gyorsan elintézni. Viszont más már biztos a továbbjutásba és sokan is jósolnak Milan győzelmet ........
12 éve
Törölt felhasználó
agyuboy! 3 védővel a halálunkba mennénk. Kell az a négy védő hátra. Song és Rosicky irányít, elől meg a három szélsőnk és Robin. Ennyire egyszerű nem kell túlspilázni.


12 éve
Törölt felhasználó
Régen hallottam már az öregtől ilyen tökös nyilatkozatot. Biztos látott valami olyasmit edzésen, ami önbizalmat ad neki. Mert az az egy biztos, hogy minden alap nélkül nem mond Wenger ilyeneket.

Amúgy már látom lelki szemeim előtt, amikor kezdőrúgáskor felüvölt az egész Emirates és Ibráék gatyáján megjelenik egy-egy barna folt :coolsmirk:

Szólj hozzá