Két héten belül a második derbijét is megnyerte az Arsenal, a Tottenham elleni meccset követően egy másik örök rivális, a Liverpool ellen volt Arséne Wenger gárdája jobb.

Csakúgy, mint a múlt hétvégi észak-londoni derbin, az Anfield Roadon is hátrányból fordított a Wenger-legénység. Ugyan a Liverpool büntetőt kapott, Dirk Kuyt próbálkozását még védte Szczesny kapus. Végül egy szerencsétlen Koscielny-öngólt követően vezetésbe kerültek a hazaiak, de rá pár perccel Sagna remek beadását van Persie fejelte Reina kapujába.

Bár a Poolnak két kapufája is volt, a 92. percben végül ismét van Persie góljával dőlt el a meccs. A hollandot ezúttal Song ugratta ki, majd a csaátr magabiztosan mattolta a vörösek kapuját. A három pont ezúttal is meglett, bár Arteta súlyosnak látszó sérülése - spanyolt hordágyon kellett levinni - és több kisebb húzódás lett a meccs hozománya. Az azonban öröm lehet az ürömben, hogy a közvetlen élmezőnyben a Chelsea veszített a West Bromtól, így az Arsenalnak három pont tiszta előnye van a tabella negyedik helyén úgy, hogy vasárnap rendezik a Tottenham-Manchester United rangadót.

"Kulcsfontosságú volt a mai győzelem. A Liverpool nagyszerűen kezdett, az első félidőben végig domináltak, nekünk közünk sem volt a mérkőzéshez - még örülhettünk is az 1-1-nek. A második játékrészben azonban már formába lendültünk, s volt néhány helyzetünk, míg ők Martin Kelly révén kerültek közelebb a gólhoz. Ajtó-ablak ziccerük azonban nem volt, míg mi tudtuk, hogy van egy van Persie-nk a csapatban, aki mindig tud valamit előhúzni a kalapjából. Nem ez volt a legjobb meccsünk, amit valaha is játszottunk, de egyszerűen nem adtuk alább, végig küzdöttünk, s végül a kapusunk és a csatárunk jelentették a különbséget." - mondta Wenger a lefújást követően.

"Őszintén szólva nem tudom, hogy mitől javultunk fel a második félidőben. Az az igazság, hogy talán a szerdai válogatott meccsek egy picit hátráltathatták a csapatot, mivel Song csak pénteken tért vissza, mint ahogy Gervinho és Benayoun is. A Liverpool jó ritmussal és lendületben játszott, miközben nálunk hiányzott a folyékony labdajáratás. Túl sok lehetőséget hagytunk nekik, ugyanakkor ha a bajnokságban már többször volt arra példa, hogy amíg nem végzi ki több góllal a jobb csapat az ellenfelét, addig bármi megtörténhet."

Ugyan az Arsenal van Persie két villanásának köszönheti a győzelmet, elengedhetetlen volt Wojciech Szczesny magabiztos teljesítménye a kapuban. A lengyel hálóőr remekül hárította Suarezék lövéseit, főleg Kuyt büntetőjét, majd az azt követő kipattanót.

"Wojciech remek teljesítményt nyújtott, ami fontos volt azok után, hogy januárban volt egy pár nehezebb meccse. Megmutatta, hogy nagy potenciál van még benne, valamint kedvelem a bátorságát is. Kellettek a tisztázásai, de mindvégig magabiztosan jött ki a kapujából és nem követett el egy hibát sem. 21 évesen máris egy nagyszerű tehetségről van szó, ráadásul még mindig tud új dolgokat tanulni."

Az Arsenal így jelenleg négy pontra van a dobogós Tottenhamtől, s Wenger továbbra sem tett le arról, hogy megelőzik a szezon végén a nagy városi riválisukat. A Liverpool elleni mérkőzés azonban tartogatott egy pár sérülést is az Ágyúsok számára.

"A szezon elején mindig is azt mondtam, hogy a legjobb négybe való bekerülés lesz a legfőbb célunk ezt az idényt tekintve. Matematikailag természetesen lehetséges, hogy fentebb kapaszkodunk, de fontos, hogy lépésről-lépésre haladjunk. Ha ránézünk a tabellára, s látjuk, hogy ez a nagyon erős, nagyon bátor Liverpool a hetedik helyen áll, akkor láthatjuk, hogy nagyon erős maga a bajnokság, nagyon nagy harc megy a legjobb négybe való bekerülésért, s hogy minden meccsen nagyon gyorsan változhatnak a dolgok."

"A nap rossz híre az volt, hogy Diaby szalagjai meghúzódtak, és Benayounnak is hasonló gondjai vannak, igaz, az övé valamelyest enyhébb. Gibbsnek is vannak problémái. Fogalmam sincs, ki lesz bevethető állapotban kedden a Milan ellen, de lehet, hogy majd hat csatárt nevezek be, ha már ennyi gólt kell rúgnunk." - viccelődött Wenger.

Folytatás jövő hét kedden 20:45-től az AC Milan ellen a Bajnokok Ligájában, míg a következő bajnokira két hét múlva hétfőn kerül sor, otthon a Newcastle ellen.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (7)

12 éve
Törölt felhasználó
következő 3 forduló :
Arsenal-Newcaste
Chelsea-Stoke
Everton -Spurs

Man.city-Chelsea
spurs-stoke
Everton-Arsenal

Chelsea-spurs
arsenal-Aston villa

Na már most látható h a CFC ,és a Spurs is rangadókat fog vívni,nem beszélve a mai Mu-spurs összecsapásról.Azonban mi sem dőlhetünk hátra ,hiszen olyan csapatokkal játszunk akik bármikor képesek meglepetéseket okozni .Egy biztos most vagy soha!!!


12 éve
Törölt felhasználó
Pont most néztem. Három gólt is lőtt a csapat! Az Anfielden ilyen is ritkán van :D
12 éve
Törölt felhasználó
Ez a mai meccs kicsit Manchesteres volt, csak ők 1-0-ra szokták behúzni a meccseiket. A jó csapat ismérve, hogy rossz játékkal is tud nyerni. Nagyon régen nyertünk rossz játékkal, ez egy pozitívum, fejlődik a csapat.
Nagyon kíváncsi vagyok a keddi meccsre, izgulnunk már nem kell, egyedül sérült nélkül tartsuk meg a becsületünk, és nyerjünk. :)
Go gunners! ;)
12 éve
Törölt felhasználó
Óriási győzelmet aratott a csapat ma is. Szczesny és Van Persie jelentették a különbséget, két világklasszis teljesítmény eldöntötte ezt a mérkőzést a javunkra, annak ellenére, hogy a Liverpool felé billent a pálya. Ez egy igazi mentális győzelem volt, mert bár nem azt az Arsenalt láthattuk, akik a múlt héten letaglózták az Sp*rst, de egy percig sem volt kérdés, hogy a csapat ura a helyzetnek. A védelem nagyon jól működött, Szczesny védte a védhetetlent is, a Liverpool agresszív nyomása miatt támadásban nem tudtunk kibontakozni, de a gólok a legjobb pillanatokban jöttek. Van Persie-re már nincsenek szavak, már valamikor, nagyon régen elfogytak. Mindig akkor jön, amikor szükség van rá. Hihetetlen. A második gólja egy az egyben másolata volt az Everton elleni góljának (legalábbis a mozdulat és a kivitelezés, csak most rövidet bombázta ki), Song irányítókat megszégyenítő labdát adott. Nagyon fontos győzelmet húztunk be, megerősítettük a 4. helyünket, jövő hét utáni hétfőn egy újabb fontos derbi vár ránk, muszáj nyernünk a Newcastle ellen! Mindenesetre a forma és a hazai pálya előnye nálunk lesz! GO GUNNERS!
12 éve
Törölt felhasználó
"Őszintén szólva nem tudom, hogy mitől javultunk fel a második félidőben."

Gondolom Arséne edzésekre is csak azért jár, hogy lencsevégre kapja az Arsenal hivatalos fotósa. Lehet tévesen tulajdonítunk neki nagy dolgokat, egyáltalán bejár az öltözőbe meccsek előtt, közben, vagy csak leül az ajtó előtti padra, és végighallgatja ahogy Rice torkaszakadtából üvöltözik a játékosokkal?! :)

Szólj hozzá