A múlt heti súlyos vereséget követően egyből elkezdődtek a találgatások Wenger és a csapat jövőjét illetően. Számos név merült fel a csapattal, ám a csapat többségi tulajdonosa megnyugtatta a szurkolókat, hogy Wenger maradni fog. Ezek után számos olyan hír látott napvilágot, hogy a nyáron Wenger nagy költekezésbe fog kezdeni. Wenger elhesegette ezeket a pletykákat.

 

Arséne Wenger elmondta, hogy nem fog pusztán a szurkolók nyomására költekezni, nem érdekli minek nevezik őt a szurkolók. A francia mestert sok össztűz éri, mivel ebben a szezonban is trófea nélkül zár a csapat.

 

Nem értem mi abban a hihetetlen, hogy mi egy önfentartó modellt csinálunk. Az emberek szerint ez őrültség, közben teljesen rendben van. Egyes emberek el vannak szállva maguktól és mindennek elmondanak minket.

 

Ha keveset költünk egyből felteszik a kérdést, hogy 'mit csinálnak ezek '. Folyamatosan ez megy és ezért van most ekkora válság az egész világon.

- mondta Wenger aki elfogadja, hogy az Arsenal nem képes a béreket tekintve versenyezni a többi nagycsapattal.

 

Tavaly közel álltunk a csúcshoz, majd volt egy rossz eseményünk. Egy fiatal csapatunk van és meg kell értenie a szurkolóknak, hogy mi választottuk ezt a politikát.

- ezek után kitért a Spursre is.

 

Úgy gondolom, hogy a Tottenham egy jó csapat. Képesek versenyezni velünk, mert megvan náluk az összhang, ám ezt nem lehet összehasonlítani.

 

 

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (6)

12 éve
A mai 5-2-es győzelem során a csapatteljesítményen látható volt, hogy azért egyik Arsenal játékos sem a két szép szeméért van a csapatnál. Szóval igaza van Wengernek, nem kell esztelen költekezésbe kezdeni.
12 éve
Törölt felhasználó
az önfenntartó modellel nem lenne gond! de nekem ez inkább profithajhászásnak tűnik! az a soksok pénz ami fabre és nasriból jött az hol van most?? annak csak a felét költöttük el?? a többi hol van?? hát igen a tulajdonosok zsebébe.. és pontosan ez is itt a baj! és amíg ez így marad csak lecsúszunk a leejtőn! wenger pedig csak egy bábu!!
12 éve
Törölt felhasználó
Köszönjük Wenger, látjuk az eredményeket... PFFFFFFFFFF
12 éve
Törölt felhasználó
Nem azt mondta h nem fog SOKAT költeni hanem azt hogy nem fog TÖBBET költeni a szurkolók nyomására-->magyarul fog költeni de csak annyit amennyit ő gondol hogy kell
12 éve
Törölt felhasználó
Én nagyon szeretem a Wenger féle Arsenalt.Ő tette azzá a csapatot ami volt, a "legyőzhetetlenek"...DE mikor fog felébredni....Lassan úgy érzem az lenne a megnyugtatás ha menne és nem az hogy maradna.Pár napja az volt hogy nyáron vásárolni fog, most meg megint az hogy nem fog sokat költeni......

Szólj hozzá