Lansbury ismét a kapuban bizonyított
Új szerepkörben az Arsenal középpályása

- Dátum: Feb 22. 19:07
- Forrás: http://www.whufc.com/articles/20120222/the-big-interview-henri-lansbury_2236884_2619321
- Hozzászólások: 5
Új szerepkörben az Arsenal középpályása

Henri Lansbury újradefiniálja a sokoldalúság fogalmát a futball berkein belül.
Az angol középpályástól ugyanis nem áll távol, hogy egy teljesen más szerepkörben is kipróbálja magát: az Arsenal fiatal tehetsége ugyanis kapusként is remekül helyt szokott állni az edzéseken, a West Ham United keddi meccsén pedig élesben is hasznosítania kellett eddigi tapasztalatait.
Lansbury kapusszolgálataira azért volt szükség, mert a West Ham keddi mérkőzésén a Blackpool ellen kiállították az első számú hálóőrt, Robert Greent, s cserekapus híján bő harmincöt percig neki kellett őriznie a kalapácsosok kapuját.
Meglepetten bámulatam Green kiállításakor, de a menedzser azt mondta, hogy én fogok beállni.- mondta a lefújást követően Lansbury a West Ham hivatalos weboldalának.
Igazság szeint nagyon élvezem a kapuskodást, kispályán is van, hogy beállok védeni. Persze éles körülmények között más a helyzet.- tette hozzá Lansbury, akitől nem áll távol ez a szerep, hiszen az egyik angol U21-es selejtező meccsen kényszerből már kapuskodhatott.
Mindössze egy büntetőt engedtem be, szóval gyakorlatilag mondhatjuk, hogy mindkét kapus-meccsemet lehoztam kapott gól nélkül.- büszkélkedett Lansbury, aki megnyerte a szurkolók szimpátiáját, miután a meccs alatt olyan rígmusokat zengtek, miszerint Henri az új Ludek Miklosko (a West Ham egykori legendás kapusa - a ford.), vagy hogy ő az új első számú angol hálóőr.
Lansbury kapusképességeire a jövőben is szükség lehet a West Hamnél, miután Green a kapott piros lapja után hárommeccses eltiltásban is részesül.
Nagyon jó érzés volt végre a pályán lenni, s nagyon örülök, hogy nyerni is sikerült. Ezután biztos, hogy kesztyűt is fogok az edzésekre vinni! Remélhetőleg a következő meccsen benne leszek a keretben, még ha kapusként is számítanak rám.- mondta Lansbury.
Az angol játékos igyekezni fog megfelelni az elvárásoknak
Rolandcska
Kapust nevelnek belőle...Feb 23. 16:07
WookiE
"Lansbury kapusképességeire a jövőben is szükség lehet a West Hamnél, miután Green a kapott piros lapja után hárommeccses eltiltásban is részesül." A West Ham-nek nincs tartalék kapusa? Vagy sérült?Feb 23. 11:32
Athlon
Sokat volt sérült.Feb 22. 20:31
Arsenalfan25
,,Remélhetőleg a következő meccsen benne leszek a keretben, még ha kapusként is számítanak rám." Még a keretben se nagyon szokott ott lenni?? VICC, hogy nem fér be a csapatba...Feb 22. 20:15
Titi12
Nem semmi!Feb 22. 19:14