Angol sajtóértesülések szerint Robin van Persie mégis hajlandó változtatni az eredeti elképzelésén, s akár már a jövő hónapban tárgyalóasztalhoz ülhet a holland játékos az Arsenal képviselőjével.
A Telegraph úgy tudja, hogy van Persie márciusban előzetes tárgyalásokat folytathat az Arsenallal a 2013-ban lejáró szerződésének meghosszabbítása kapcsán, noha végleges döntés továbbra is csak a jelenlegi idény végén várható.
A bombaformában lévő csatár jelenleg 80 ezer fontos fizetést kap hetente a csapattól, ám a különböző bónuszokkal ez az összeg 100 ezer font fölé is rúghat, ha hosszabbít van Persie.
A Daily Mirror újságírója is azt írta, hogy az Arsenal a következő hetekben új ajánlatot készül tenni van Persienek, ám a klub vezetősége áldását adta, hogy a holland akkor is maradhat, ha nem hosszabbít a 2012/13-as szezon előtt.
Bár Arséne Wenger előzetes elképzelései ellenére Samir Nasri hasonló helyzetben még sem maradt a csapatnál az előző átigazolási szezon során, a francia és van Persie helyzete között nagy különbség van. Az egyik legfontosabb érv az, hogy van Persie a nyáron 29 éves lesz, s hiába versenge érte több klub, a becslések szerint maximum 20 millió fontot kaphatna az Arsenal a legjobb ajánlat esetén is.
Csatlakozz Te is az ArsenalFan.hu Facebook csoportjához, hogy Te se maradj le néhány extra hírről, információról, pletykáról...
fecc04
Athlon! Igen! Személyes véleményem: nem járna jobban a Sp*rs.Feb 21. 18:56
Athlon
fecc04! Így azért már egybevág, hogy miből tudná a Tottenham fedezné Hazard leigazolását és kinek a helyét venné át a belga.Feb 21. 18:38
arsenal1220
TitiHenry226: Sessegnon-nak nagyon örülnék, talán még a BL-ben is hasznunkra lenne!(ha bejutunk)Feb 21. 18:35
fecc04
On: A Barcelona alelnöke, Josep Maria Bartomeu azt mondta, hogy nem tudnak nagy összegeket költeni nyáron új játékosokra. A két kiszemelt Van Persie és Bale. A fószer szerint akkor vannak előnyös helyzetben, ha a kiszemeltek a Barcelonában akarnak játszani.Feb 21. 18:30
fecc04
Nyilvánvaló, hogy ha Robin távozni akarna (amit én kétlek), akkor most kellene mennie. A következő nyáron már 30 éves lesz, ami egy elég komoly választóvonal a játékosok pályafutásában, persze még sok év van benne, de nem biztos, hogy akkor is két kézzel kapkodnának utána a legnagyobb csapatok (értsd: nagyobbak, mint az Arsenal).Feb 21. 18:07
matem
Szerintem, azért 20 millió font, mert már csak 1 év van a szerződéséből.Feb 21. 17:47
TitiHenry226
Sessegnon és Richardson után érdeklődik állítólag WengerFeb 21. 17:22
ZoooliRvP
150 ezres fizetést kell adni neki és 4 évre. Ezt szerintem elfogadná. Az meg számomra is érthetetlen hogy csak 20 millio font RvP -ért aki már sok mindent lerakott az asztalra, nem mint ezek a tulsztárolt ficsurok...Feb 21. 16:59
Rolandcska
Maximum 20 millió font?? Hát ez még viccnek is rossz... a PL legjobb csatára, az oké ,hogy nem fiatal ,de még 3-4 év tuti van benne. Ha Hazard meg Götze 30-40 millió font akkor Robin 50.Feb 21. 15:46
ericsson
Ezzel sem lettünk előrébb. Tárgyalni mindenki hajlandó csak az ajánlatot nem fogadják el.Feb 21. 15:41