Csapaton belüli forrásokra hivatkozva két angol lap, a Daily Mail és a Daily Mirror is úgy tudja, Arséne Wenger válságértekezletet tartott a 4-0-ra elveszített Bajnokok Ligája-meccset követően.
A francia menedzser állítólagosan magából kikelve üvöltözött a játékosaival, akiknek a teljesítményét sokkolónak és katasztófálisnak nevezte a szerdai meccs lefújását követően. Wenger nyomatékosan kérte a játékosait, hogy szedjék össze magukat a szezon hátralévő részére.
Bár a Sunderland elleni FA-Kupa meccsre Wenger több változtatást is tervezett volna a kezdőben, végül úgy döntött, a legerősebb kezdőtizeneggyel lép pályára. Mindemellett pedig a szombati meccs előtti felkészülést is átalakította a francia menedzser: eddig minden idegenbeli BL-találkozót követően egy nap pihenőt adott a csapatának, most csütörtökön is edzést vezényelt a játékosoknak.
A Daily Mail ezenkívül úgy tudja, hogy Wenger türelme kezd elfogyni néhány játékossal kapcsolatban. Andrey Arshavin, Marouane Chamakh, Tomas Rosicky, Sebastien Squillaci és Park Chu-Young távozásai amúgyis valószínűsíthetőek a nyáron, az angol lap szerint Theo Walcott is felkerülhet a listára.
Ugyan a tárgyalások a szerződéshosszabbítással kapcsolatban a végére értek Walcottal, Wengerben azonban megkérdőjeleződött, hogy az angol szélsőnek lehet-e jövője az Arsenalban.
A csapat korábbi játékosa, Emmanuel Petit is erre világított rá:
Néhány játékos egyszerűen a jelét sem adta annak, hogy Wenger miért számít rájuk. Walcottnak például valahogy a következő szintre kellene lépnie, de már évek óta ugyanott van.
Wenger pedig már csak azért is szeretné megerősíteni a keretét, hogy Robin van Persie aláírja a hosszabbítást a csapattal.
Csatlakozz Te is az ArsenalFan.hu Facebook csoportjához, hogy Te se maradj le néhány extra hírről, információról, pletykáról...
további hozzászólások megjelenitése
Zacky
Athlon: a barcának is van rosszabb sorozata néha. nem hoznám feltétlen összefüggésbe ezt azzal, hogy iniesta 2 hétre kidőlt.Feb 18. 18:11
arsenal1220
Zacky: a jelenlegi csapatban egy olyan senki sincs mint Iniesta! : ) Ramsey még a cipője talpát se nyalhatná le!Feb 18. 14:43
Athlon
Zacky, Na ne mondd már, hogy Iniesta egy senki, a Barcelonában két hétre dőlt ki, vért izzadott a Barca nélküle!Feb 18. 14:40
eriCesc
Zacky! Épp ellenkezőleg, Songtól nem az várja senki, hogy gólokat szerezzen, vagy készítsen elő, hanem azt, hogy az alapvető feladatát, a védekezést végezze el. Pont ezt emelte ki Athlon is, és ez hiányzik jelenleg a játékából!Feb 18. 14:29
Zacky
eriCesc: Song pedig azért van a pályán, hogy gólfelelős legyen? vagy a csapat motorja? hasonlítsuk össze akkor Cesc szerepével a pályán. rá lehet mondani, hogy a csapat motorja volt, de szerintem Songtól nem ugyanezt kéne elvárni (megjegyezném, mondom ezeket úgy, hogy tőlem Ramsey még csak nem is kapott kemény kritikát soha).iniesta mellé pedig szándékosan odaírtam összehasonlításként Fabregas és Xavi nevét. szerény véleményem szerint, mellettük iniesta egy másodrangú kis senki. de tényleg ne erről menjen a vita, ebben igazad van.
Feb 18. 14:05
eriCesc
Senki sem akarja elvenni Song érdemeit. Itt csupán arról van szó, hogy ha már előveszik Ramsey-t, és Theo-t minden kudarc után, akkor 3-4 játékoson kívűl sorban lehetne megtenni ezt a keret összes többi tagjával.arsenal1220! Tudod mit jelent az, hogy objektívnak lenni? Ha Song gyengébben teljesít, akkor hagy jegyezze már meg ezt bárki, úgyanúgy, mint Ramsey esetében megtörtént ez megannyiszor. A különbséget pedig érzékelni kellene kritika, és kritika között, mert amit a wales-i zsebre tesz, szinte minden meccs után, ahhoz képest Songé (akiről mindösszesen csak annyi hangzott el, hogy az utóbbi időben formán kívűl játszik) hangyafing.
Zacky!"van olyan ember itt, aki azt mondja, hogy Ramsey többet nyújtott a pályán idén (vagy az elmúlt években), mint Song"
Én ilyet ennél a hírnél biztosan nem olvastam! Sőt azt sem, hogy bárki is sztárolná Ramsey-t. Mondjuk ahhoz is lenne 1-2 szavam, hogy Iniesta mennyire szar játékos, de miatta itt én nem fogok vitába szállni senkivel. Maradjunk annyiban, hogy ő nem azért van ott, hogy az első számú gólfelelősök között legyen, hanem, hogy labdát tartson, és helyzetbe hozza társait.
Feb 18. 10:39
Zacky
na ne bazdmeg. van olyan ember itt, aki azt mondja, hogy Ramsey többet nyújtott a pályán idén (vagy az elmúlt években), mint Song? mert akkor ő egy meccsünket sem látta jó ideje. atyaúristen.. néha Song is had engedje már meg magának, hogy alibizik és nem, nem neki kéne a motornak lenni, ezt is sokan rosszul látják itt. Ramsey valahol olyan mint Iniesta. Lőtt 4 fontos gólt és mindenki beszart tőle mekkora sztár. Holott Iniesta egy szar senki mondjuk egy Fabregas vagy Xavi mellett. Ramseynek még van esélye, mert fiatal. éljen vele! hajrá!Feb 18. 03:11
Dareioss
Be kell látni, hogy ez a klubmodell nem működik, mármint, hogy nyereségesek legyünk és sose költsünk többet egy szezonban mint ami bejön. Ez nem megy... Csak fiatalokból ne lehet jó csapatot építeni, vagyis olyat amelyik trófeákat is bír nyerni egy komoly bajnokságban. Én szurkolok Usmanovnak hogy valahogy sikerüljön átvennie az irányítást.Feb 18. 01:03
arsenal1220
szálljunk már le Song-ról!Mindig jobban végzi a feladatát, mint Ramsey....!Még úgyis ,hogy nincs jó formában, sokkal fontosabb a csapatnak!Feb 17. 23:00
Athlon
Én értem, hogy Songnak fasza killer passzai vannak, meg sokat köszönhetünk neki, de a saját feladatát mostanság nem végzi el maradéktalanul, hibátlanul, s neki pont az lenne a feladata, hogy szűrjön, hogy besegítsen a védelemnek, hogy ne legyen átjáróház a középpálya és a védősor között. Songtól ezt sajnos nem látom december óta, s adhat millió meg egy killer passzt. Manapság nem abban a stílusban játszunk, hogy minden egyes alkalommal tudunk egynél több gólt rúgni, mint amennyit kapunk. Lehet, jogosak a kritikák, amik Ramseyt érik, de akkor egy-két mondatban - az objektivitás kedvéért - Songnak is kéne egy-két elmarasztaló mondatot írni, még akkor is, ha fáradt. Ramsey szintén fáradt lehet.Feb 17. 22:51