AC Milan középpályása, Clarence Seedorf óvatosan beszélt az Arsenal elleni mérkőzésről. A fenyegetés az olaszok részéről nagy, hiszen az ágyúsok 2005 óta nem nyertek trófeát, így különösen hajtani fognak a jó eredményért. Talán nem is csoda, hogy a holland középpályás óvatosan kezeli a szerdai mérkőzést, hiszen Seedorf már megkóstolta a vereséget Wenger ellen.


A 35 éves játékos a BBC-nek beszélt a szerdai mérkőzésről. A regnáló olasz bajnok játékosa elmondta, hogy felkészülten fogják várni az Arsenalt és hazai pályán győzni szeretnének. Seedorf Van Persie-re is kitért.

 

Az Arsenal egy erős csapat, még mindig szépen játszanak.

- kezdte az ötszörös BL győztes játékos.

 

Van Persienek sikerült berobbania a köztudatba, aminek nagyon örülök, de tudjuk, hogy mit kell tennünk ellenük. Tartunk Van Persie-tól, mert bármikor képes gólt lőni. Készek vagyunk, kemény mérkőzés lesz. Az Arsenalban az elmúlt 6-7 év során sok játékos megfordult és mindig sikerült jól teljesíteniük. Trófeát ugye nem nyertek, de még mindig egy veszélyes csapat.

 

Nem szeretek beszélni ebben a sportban a félelemről. Tiszteletben kell tartanunk az ellenfelet, de a megfelelő utunkat kell járni és a legjobb formánkban kell játszanunk.

 

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (23)

12 éve
Törölt felhasználó
Sosimaster!

Ezt honnan tudod,hogy felajánlott többször is ?
HA ez így van,nagy kár,hogy nem éltünk vele.
Az miért van,ha ez szóba kerül,sok mindenki azt mondja,hogy nem kell,mert nem vagyunk mi city.
Most nem a jelenlegi keretet akarom fikázni,mielőtt támadnátok,de álljon már meg a menet.Ki mondta,h egy két játákos vásárlástól mi cityhez fogunk hasonlítani.
Wenger állandóan ezt mondja,h mi nem tudunk versenybe szállni a többi csapattal,ne Wenger döntse már el ezt,,hanem a részvényesek.

Amúgy ez a probléma,hogy a cityhez és az ahhoz hasonló klubok,teljesen átalakítják az igazolásokhoz való viszonyulást.
Mióta betört,azóta mintha jobban félne mindenki gazolni.Teljesen felmentek az árak.Fene egye meg a city-t.
12 éve
Törölt felhasználó
cefregunner! Az egy dolog, hogy Usmanov gazdag, de a 29%-os részesedéssel nincs igazi beleszólása a csapat ügyeibe Kroenke mellett. Másrészt már több alkalommal is felajánlott horribilis összegeket a csapat részére, csak igazoljunk...
12 éve
Törölt felhasználó
KOSICIELNY fantasztikus játékos
12 éve
Törölt felhasználó
12 éve
Törölt felhasználó
Gyerekek ez a zsírmanov ilyen gazdag?
Akkor miért nem támogatja meg jobban a klubot?
http://www.therichest.org/nation/sunday-times-rich-list-2011/

Szólj hozzá