Alex Oxlade Chamberlain szeretné meghálálni Arsene Wengernek, hogy kezdőként léphetett pályára a Manchester United ellen.
A 18 éves játékos remekül játszott a 'vörös ördögök' ellen, ráadásul még egy gólpasszt is sikerült kiosztania Robin van Persienek.
Wenger most először vetette be kezdőként Chamberlaint, egy angol bajnoki mérkőzésen.
Örülök, hogy a kezdőcsapatban lehettem, ráadásul a Manchester United ellen. Ennél jobbat nem is kívánhattam volna.
- árulta el Chamberlain
Úgy gondolom, hogy Wenger hisz bennem, ráadásul nagyon pozitív dolog, hogy sikerült elnyernem a főnök bizalmát. Természetesen megpróbálom majd viszonozni ezt a teljesítményemmel. Keményen dolgozom majd az edzéseken és a pályán is egyaránt.
Összességében elégedett vagyok a teljesítményemmel és azzal is, hogy sikerült Robinnak gólpasszt adnom. Ez nagyon jó dolog, ráadásul mentálisan erősebbé tesz.
Viszont a labdarúgásban gyorsan változnak a dolgok. Lehet, hogy van egy jó mérkőzésed, de a következő rosszul is elsülhet. Ezeket a hullámvölgyeket megfelelően kell kezelni . Remek teljesítményt nyújtottam, és most már megpróbálok megragadni a kezdőben.
Kapcsolódó Hírek
Chamberlain elutasította a Chelsea-t
2017 Aug 30. 11:07A Liverpool ajánlatot tehet az angol játékosért
Chamberlain és Mustafi a távozás szélén
2017 Aug 28. 20:40Az angol játékosért az Arsenal már megegyezett a Chelsea-vel
Hozzászólások (45)
nem is nekünk...ááá miért is?!...nem fogok igazolni amikor 10 nap múlva visszatérnek a játékosaim...ahha, ha visszatér gibbs, akk is mennyi ideig? 1 vagy talán 2 meccsre?
Szólj hozzá