Facebook

Belépés

Regisztráció

Nem vagy még tag?

Regisztrálj most!

Arsenalfan.hu | Hírek | Henry játéka kétséges a rangadón

  • Henry játéka kétséges a rangadón

    Vermaelen visszatérhet, Arteta nem valószínű



Továbbra sem állnak jól az Arsenal dolgai a vasárnapi Manchester United elleni rangadót illetően.

Bár Arséne Wenger még nem adta ki a szokásos sérülésjelentését, sajtóhírek szerint Mikel Arteta és Thierry Henry is kisebb sérüléssel küzd, ezért nem vehettek részt a csapat keddi edzésén.

A beszámolók szerint mindkét játékos vádliproblémákkal küzd, bár Henry helyzete számottevően jobb a spanyol középpályásnál. A vizsgálatok szerint a francia csatár sérülése nem túl súlyos, s a csapat orvosai reménykeden abban, hogy Henry ott lehet vasárnap, legalább a kispadon.

Arteta azonban nem tudott komolyabb javulást produkálni, a középpályás esélyei a mérkőzésen való szereplés kapcsán igencsak csekélyek. Ennek ellenére Wengerék nem adták fel, végső döntést pedig csak az utolsó pillanatban fognak hozni.

Az egyetlen visszatérő a rangadóra így Thomas Vermaelen lehet, aki a QPR elleni meccsen, még az óévben szenvedett szintén vádlisérülést. Bacary Sagna ugyan egy ideje már a felnőtt csapatban végezhet teljes körű edzéseket, a csapat szakemberei szerint a Manchester United elleni derbi még túl korai lehet a francia klasszisnak.

Jack Wilshere-ről azonban jó hírek keringenek, az angol játékos - ha minden jól megy - a jövő héten már csatlakozhat az első számú csapathoz, és onnan további két hét, mire a pályára is visszatérhet. Az első időpont erre a február 4-i, Blackburn elleni bajnoki lehet, de ennél még fontosabb, hogy az AC Milan elleni Bajnokok Ligája meccsen is játszhat majd a fiatal középpályás, feltéve, ha addig nem következik be valamilyen visszaesés a felépülésében.


Csatlakozz Te is az ArsenalFan.hu Facebook csoportjához, hogy Te se maradj le néhány extra hírről, információról, pletykáról...



Kapcsolodo Hirek

Hozzaszolasok

(19)

gyuri09

Ha csak 23-30percet játszana, már az is jó lenne.

Jan 20. 11:07

fecc04

Cissé Newcastle-be igazolásával rebesgették, hogy Ba esetleges pótlására érkezett (ha távozna, nem az ANK miatt)

Jan 19. 16:18

TitiHenry226

Rickie Lambert egész jó csatár, tapasztalt angol, jó fizikummal és most is segíti a szenteket a feljutásban. De nem hiszem h érkezne!

Jan 19. 15:37

Arsenalfan25

Arteta nagyon nagy veszteség. Benayoun nem fogja tudni helyettesíteni. Talán Rosicky.

Jan 19. 15:37

Wilshere19

Arsenal Consider Record Breaking £18m Bid for Newcastle United Star Demba Ba

Keisuke Honda still a target for Arsenal FC and Liverpool FC ... opening bid of around 13 million.

Remélem nemcsak pletykák smile

Jan 19. 15:20

arsenal1220

Honda nagyonjó igazolás lenne! smile Am akár érkezhet is,hiszen most igazolta le Ahmed Musa-t a CSK!Azért sztem ő nem lesz kevés az orosz bajnoksághoz!Demba Ba meg álom igazolás lenne RVP mellé! LOL

Jan 19. 15:01

arsenal204

EEgyébként én nem zárom ki demba ba érkezését,mert pappis cissé a newcastle-be igazolt

Jan 19. 14:52

Laci14

Fúúú basszus hát a középpályánk borzalmas lesz Songnak kb így egymaga kellene leszűrnie a Mu támadójátékát mert Ramsey és Rosicky egyik se éppen arról híres hogy csak úgy hátra menne...Hát így igen csak felkellene szívniuk magukat a játékosainknak hogy nyerjünk vagy egyáltalán X-re hozzuk...De én reménykedem smile
GO GUNNERS! LOL

Jan 19. 14:46

Robin1114

dejó nemlesz középálya....

Jan 19. 14:35

Wilshere19

off: Demba Ba-ról és Keisuke Honda-rol cikkeznek.

Mindkettőnek örülnék smile

ja és..Rickie Lambert jöhet a Southamptonból..

Jan 19. 14:34

további hozzászólások megjelenitése

Uj hozzaszolas

Hozzászóláshoz jelentkezz be:



Emlékezz rám

Ha nem vagy még tag Regisztráció

Facebook

Kiemelt Hirek

Ifjú ágyúsok - 7. rész: Joel Campbell

 Ifjú ágyúsok - 7. rész: Joel Campbell

A célpontban a csapat Costa Rica-i tehetsége, Joel Campbell

Chamberlain félelem nélkül fog játszani az Eb-n

 Chamberlain félelem nélkül fog játszani az Eb-n

Az angol játékos igyekezni fog megfelelni az elvárásoknak

Fabianski: Hagyjanak menni!

 Fabianski: Hagyjanak menni!

A lengyel kapus ismét kifejezte távozási szándékát

Blog: Hol erősödjön az Arsenal?

 Blog: Hol erősödjön az Arsenal?

A sajtó adja a neveket, hát 'játsszunk' velük

Coquelin: Wenger bízik bennem

 Coquelin: Wenger bízik bennem

Úgy tűnik Coquelin kezd megragadni az Arsenalnál

Kategoriak