A tavalyi nyár folyamán az Arsenal lelke, a wengeri játék alfája és ómegája sérült azzal, hogy két remek játékost is elveszített a csapat, különböző okok miatt. A történetben pont az a legfájóbb, hogy mindkét középpályásunk – igen, még mindig ők: Fabregas és Nasri – a peak age-ük, azaz a sportkarrierjük legmagasabb kiteljesedésük előtt váltottak, s okoztak Wengernek azonnali problémamegoldási kényszert.

Bár a pokoli szezonkezdésen átesett a csapat, és felkapaszkodó-félben van, talán nem túlzás azt állítani, hogy a tavalyi évhez képest kicsit visszaesett az Arsenal színvonalban. A csapat szurkolói a középpályán várják a nagy áttörést, ami nem is lehet csoda, hiszen korábban mindenki ezt szokhatta meg. A múltban sűrűn a Cesctől származó 'killer' passzokat most néhol tanácstalan, kapkodó, és hibázó középpálya váltotta fel, ami kihat az eredményekre is: a lejátszott 32 mérkőzésünkből mindössze hatot(!) tudtunk egygólosnál nagyobb különbséggel megnyerni.

1. kérdés: Mi változott tavaly óta?

Röviden, tömören: egyrészt a középpálya közepén lévő minőségi játékosokat jelenleg nem tudják még olyan szinten pótolni Ramseyék, másrészt: a játékosváltások miatti szerkezetváltást nem volt idő begyakorolni a felkészülési meccseken, tehát a csapattársak közti 'kémia' maximum éles körülmények között alakulhat ki.

A tavalyi évben a 4-2-3-1-ben használt felállásban a Fabregas/Nasri-Wilshere-Song trió a középpálya közepén egymással is helyet cserélhettek. Ez azt jelentette, hogy ha pl. Song fel is ment a támadások során, akkor az amúgy előtte játszó társa – a példában: Fabregas vagy Nasri – visszahúzódott a kameruni helyére, és eredményesen tudott védekező középpályási szerepkört betölteni.

Ettől a szezontól kezdve azonban ritkán láthatjuk ezt a fajta körkörös rotációt a középpálya közepén, Wenger inkább a 4-1-2-3 formációnak szavaz bizalmat. Song pedig így még inkább egy box-to-box középpályássá vált. Ez az jelenti, hogy Song lett az egész pályát bejátszó, amolyan mindenes: szerelő, robotoló, szervező középpályás, aki gyakorlatilag a saját és az ellenfél tizenhatosa között bárhol megtalálható.

De mi a helyzet a Nasrit, Fabregas, valamint ideiglenesen Wilshere-t helyettesítő Ramsey-Arteta duóval? Vajon ők megfelelnek-e az Arsenal és Wenger kritériumainak?

2. kérdés: Mi van most?

Kezdjük az egészet a kisebb össztűz alatt álló Artetával. Bizonyos internetes lapokon olyan véleményekbe is bele lehet szaladni, hogy Arteta egyenesen Denilson méltó utódjává vált, már ami az alibijátékot és az alibipasszokat illeti. Denilson azért kapott rengeteget kritikát több Arsenal szurkolóitól, mert – véleményük szerint - ahelyett, hogy az előreirányuló támadásépítéseket kereste volna, folyamatosan csak oldalra irányuló passzokat végzett.

Szóval ha ezt tekintenénk alapnak, akkor igen, Arteta is csak alibijátékossá avanzsált. Pusztán egy kérdés: ezek a szurkolók mire számítottak? Merthogy Arteta az Evertonban sem volt amolyan klasszikus tízes, egy irányító játékos, ő akkor nem Ramsey mögött/mellett játszott, hanem Tim Cahill háta mögött. Mégis a számok nem hazudtolják meg magukat: Arteta az eddig lejátszott 17 meccsén 90,3%-os passzpontossági mutatót produkált, meccsenként 2,2 gólpasszt érő megmozdulása van (ha végül góllal fejeződne be az akció), és alig veszt labdát. A védekezésben is kiveszi a részét: meccsenként átlagban 2,2 alkalommal szereli az ellenfél játékosát és 2,1 alkalommal végez megelőző labdaszerelést.

Arteta kapcsán összességében elmondható, hogy ugyanazt a robotolós kulimunkát végzi, mint Mathieu Flamini – akinek az érdemeit máig aligha vitatják el -, pedig ő is egy alibipasszos játékos volt -, csak még teszi azt egy picit esztétikusabban is.

Az össztűz nagyobb része azonban Aaron Ramsey-t éri. A nyomás nagy a walesi játékoson, hiszen kimondva-kimondatlanul mindenki tőle várja Fabregas pótlását a pályán. Ő örökölte a spanyol posztját a támadó középpályán, s minden Arsenal-rajongónak a szent meggyőződése, hogy ha nincs AZ a sérülés a Stoke ellen, akkor Fabregas már 2010 nyarán a Barcelona játékosa lett volna.

Ramsey-t az a kritika éri, hogy nem játszik pontosan, túl felesleges trükköket (pl. a sarkozós passzai) vet be, ráadásul könnyen veszt labdát.

Nézzük, mit mondanak erre a számok: Ramsey passzpontossága 87,1%-os, tehát alig van lemaradva Arteta mögött. Ha ehhez hozzávesszük, hogy Ramsey még a spanyol előtt is játszik, akkor ez a szám remek. A kulcspasszok száma átlagosan 2,1 ,ezzel őt csak Arteta és van Persie előzi meg a sorban. (A definíció szerint kulcspasszon értünk minden olyan passzot, ami gólhoz vagy gólpasszhoz vezető passz lenne, ám az akció nem végződik találattal.)

A pusztán a számokat nézzük, akkor eljutunk a labdavesztés rubrikához is, amely szám meglehetősen magas Ramseynél: 3,2/meccs – ennél rosszabb mutató nincs is az Arsenalban, pedig az egyedüli ékként játszó van Persie-re papíron több védő is jut. Ez valóban egy olyan mutató, amin javítania kell Ramseynek, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy ez egy abszolút szám. Nem tudjuk, hogy az adott játékos – a példában Ramsey – mennyiszer próbálja magát áthámozni az ellenfél védelmén. A legtöbbet labdavesztő játékosokról készült egy 20-as lista a négy topliga játékosait illetően, s ezen megtaláljuk az aranylabdás Messit 3,1-el, vagy Marco Reust is 2,9-es mutatóval.

A Wolverhampton ellen Ramsey a 71. perctől beállván 6 kulcspasszot is kiosztott, ez több volt mindenki másénál, beleértve a walesi alternatívájaként számon tartott Rosicky-t és Benayount is. Arról már nem a walesi tehetett, vagy Hennessey élete napját fogta ki, vagy hogy Mertesacker három méterből pont a kapusba fejeli a labdát...

Összességében elmondható, hogy Ramsey-t leginkább az emocionális döntések miatt ítélik meg negatívabban. Bár tény és való, hogy vannak olyan aspektusai a játékosnak, ahol javulnia kell, hiszen sokszor a kevesebb több: nem kell mindenáron sarokkal cselezni, s lehetnének egyszerűbbek a labdakezelései és a labdajáratásai is. Ugyanakkor nem véletlen, hogy Fabregas a távozásakor Ramseyről mondta el, hogy ő lesz a csapat motorja, valamint az sem lehet véletlen, hogy Ramsey a walesi válogatott egyik legfontosabb kulcsfigurája, aki ráadásul a kapitánya is hazája csapatának.

Arteta a kora miatt sajnos nem lehet majd évtizedekig meghatározó játékosa a csapatnak, mint amilyen Ramsey lehet. Nem kérdés, hogy Wilshere-rel és Oxlade-Chamberlainnel kiegészülve a walesinek is fontos szerepe lesz az Arsenal szárnyalásában – remélhetőleg már a közeljövőben.

A statisztikai adatok a whoscored.com oldalról származnak.