Theo Walcott a csapat hivatalos médiájának adott nyilatkozatában elárulta, hogy Samir Nasri és Cesc Fabregas tavaly nyári távozása talán inkább még jót is tett a csapatnak, mivel összekovácsolta az egységet.
Nasri és Fabregas hosszas, a spanyol esetében többéves, huza-vonák után kerültek más csapathoz, a francia 24 millió font ellenében a Manchester City, míg a spanyol nem sokkal többért a Barcelona játékosa lett. Az Arsenalt sokan féltették attól, hogy komoly teljesítmény-vesztéssel járhat, ha egyszerre ad túl a két kulcsjátékosán, de a szituáció miatt nem volt más döntése Arséne Wengernek.
Bár tény, hogy a két játékos távozása eleinte megviselte a csapatot, ám a helyükre került emberekkel az Arsenal villámgyorsan elkezdett kapaszkodni a tabellán. Theo Walcott is úgy gondolja, hogy Fabregasék távozásával még inkább összekovácsolódtak a játékosok.
Nem azt mondom, hogy Fabregas és Nasri önző játékosok lettek volna, akiket csak a saját maguk érdeke érdekelte, hiszen két klasszis játékosról van szó. De amikor ilyen klasszisok távoznak, akkor a megmaradt csapatnak még a szokásosnál is jobban össze kell tartania.
- modnta Walcott.
Tény, hogy a menedzser remek játékosokat igazolt a helyükre, s úgy gondolom, hogy sokkal inkább csapatként lépünk fel a meccseken, elég megnézni, hogy mit csinálunk, amikor nincs nálunk a labda. Például, talán még a tavalyi évhez képest is többek azok a meccsek, amikor kapott gól nélkül hozzuk a meccseinkhez, hiszen hátul van egy Vermaelenünk, aki egy meghatározó embere a védelmünknek.
Most a következő lépés annak kell lennie, hogy minél többen kivesszük a részünket a gólszerzésből. A múltban mind Fabregas, mind Nasri is szerzett gólt, most azonban ilyen téren csak Robin van Persie viszi a hátán a csapatot. Ebből azonban minden támadónak ki kell vennie a részét, most ezen kell majd még fejlődnünk.
Csatlakozz Te is az ArsenalFan.hu Facebook csoportjához, hogy Te se maradj le néhány extra hírről, információról, pletykáról...
arsenal1220
http://www.talksport.co.uk/sports-news/football/premier-league/1437/67/liverpool-and-arsenal-battle-brazilian-striker Őt milyen játékosnak tartjátok?Mert úgy tudom, hogy gyors játékos és jó csatárJan 05. 20:44
Arsenal4
Néztem a meccset, a MU pocsék volt, főleg Giggs, a Newcastle viszont elég jól játszott, és már csak 3 pontra vannak tőlünk, ha a következő meccseinket nem hozzuk beérnek minket. A United viszont nagyon összeeshet ebben az egy hétben. Akár nyerhetünk is ellenük az Emiratesben.Jan 05. 17:55
ericsson
Athlon, ment egy levél.Jan 05. 17:03
arsenalfun01
csak 3 lett nyugi ericsson... de sztem annyiért is bevállalhatnál egy Magas Tátrai eséstJan 04. 23:11
ericsson
fecc azt ne mond, hogy 4-0 mert leugrok az Everestről.Jan 04. 23:01
arsenalfun01
jaja annyi lett. És még egy bolondság az Everton kapusa gólt lőtt!Jan 04. 23:01
fecc04
ericsson! Még tart a mókázásJan 04. 22:54
ericsson
A szarkák tényleg 3-0 ra verték a Unitedet vagy csak szimplán meghülyültem ?Jan 04. 22:52
TitiHenry226
ez voolt Henry távozásánál is, igaz ott időben igazolt Wenger és előbb összeálhatott a csapat. Ha nyáron időben igazolt volna, nem hiszem, h itt tartana a csapatJan 04. 19:18