Facebook

Belépés

Regisztráció

Nem vagy még tag?

Regisztrálj most!

Arsenalfan.hu | Hírek | Erősítés Milánóból?

  • Erősítés Milánóból?

    Az AC Milan védője érkezhet...



Arsene Wenger továbbra is védelmi problémákkal küzd, főleg miután a QPR elleni szombati mérkőzésen Thomas Vermaelen is kidőlt a sorból. Ezek után egyértelműnek látszik, hogy balhátvéd után néz a piacon. Elsősorban kölcsönszerződésben gondolkozik. A Mail jelentése szerint, Wenger elsőszámú célpontja az AC Milan védője, Taye Taiwo.

A nigériai játékos világossá tette, hogy nem boldog az olasz bajnoknál, hiszen csak csereként számítanak rá. Mindenképpen szeretne hétről-hátre játéklehetőséghez jutni és bizonyítani.
A következőket mondta:

Minden nap szenvedek, hiszen nem futballozhatok. Azért igazoltam Milánóba, hogy játszhassak, de eddig csak hatszor léphettem pályára. Nem értem hogyan mennek a dolgok Olaszországban. Néha csak a nézőtérről nézhetem a mérkőzéseket, márpedig játszanom kéne ahhoz, hogy bizonyíthassam mit tudok.


Úgy tűnik Allegri (a Milan vezetőedzője) nem hisz bennem. Én nem az a fajta vagyok, aki egy ilyen szituációban meghúzza magát és nem tesz semmit.

 Az Arsenalt a nyáron is összefüggésbe hozták Taiwo-val, ám ő a Milant választotta (a játékos ingyen érkezett). Talán most jött el a tökéletes alkalom Wenger számára, hogy az Emirates-be csábítsa a védőt. Minden bizonnyal jobb megoldás lenne a jó formában és fizikai állapotban lévő játékost leigazolni, az egész szezonban lehetőséget sem kapó Wayne Bridge helyett.


Csatlakozz Te is az ArsenalFan.hu Facebook csoportjához, hogy Te se maradj le néhány extra hírről, információról, pletykáról...



Kapcsolodo Hirek

Hozzaszolasok

(14)

Bendi13

ericsson asszem ez egy hét eltiltás, mivel magyar nyelvű olalt linkeltél... LOL LOL

Jan 02. 17:00

ericsson

Wengert idézném, amivel megcáfolom a hírt.

" Hosszú távon ragaszkodok Santoshoz és Gibbshez. Nagyon kedvelem mindkét játékost, mert olyan minőséget képviselnek, amit én nagyon kedvelek, hiszen mindketten támadó felfogásúak." - http://arsenalfan.hu/hirek/2011/12/24/wenger-gibbs-felall-majd-a-padlorol

Jan 02. 15:38

Athlon

batti! Amúgy ez nem tűnik rossz ötletnek, most kivételesen arsenal1220-tól, azon túl, hogy talán még akkor sem pont Taiwo kellene. Gibbs és Andre Santos is technikailag van olyan jó játékosok, hogy akár bal szélsőként is játszanak. A Spursnél megcsinálják, hogy az első 30 percben Bale a bal szélső védő és Assou-Ekotto a bal szélső támadó, aztán cserélnek. Nem azt mondom, hogy üssük ki Gervinhót vagy Walcottot, vagy éppen Chamberlaint és Ryót, de egy kupameccsen akár még így is fellehetne állni, más kérdés, hogy most pont mindketten sérültek.

Jan 02. 14:05

arsenal1220

batti: hááá de most mééé? LOL LOL xD

TitiHenry226: Bridge lesz ebből! smile

Jan 02. 13:59

TitiHenry226

Taiwo csak kölcsönbe jöhet, szerintem Santos és Gibbs is jobb játékos ha egésszséges

Jan 02. 13:55

batti

arsenal1220!
(Irónia ON)
Zseniális ötlet.

Jan 02. 13:53

arsenal1220

Gibbs-ből csináljunk balszélsőt vagy középközépet! LOL Akkor van hely Taiwo-nak! LOL

Jan 02. 13:50

batti

Rövid távú megoldásként nem lenne rossz Taiwo, de ezen kívül semmi több. Annak a lehetősége, hogy véglegesen még egy balhátvédet igazoljunk körülbelül a nullával egyenlő.

Jan 02. 13:50

fecc04

Hát ha nem is játszik, akkor az túlzás, hogy olyan jó formában van. De mindenképpen jobb megoldás lenne, mint Bridge.

Gondolom már játszott ősszel a BL-ben, tehát biztos, hogy a Milan ellen nem játszhatna, másrészről pedig a szerződésben is ki lenne kötve, hogy ellenük nem léphet pályára.

A probléma adott, gyorsan kellene kezelni, mert ma is egy vészmegoldást kell Wengernek alkalmaznia, ami nem biztos, hogy jól fog elsülni. Kell egy balhátvéd.

Jan 02. 13:49

arsenal1220

jó de akkor Gibbs,Santos,Taiwo- ebből mi lesz? surprised mert én legszivesebben Taiwo-t megtartanám!

Jan 02. 13:38

további hozzászólások megjelenitése

Uj hozzaszolas

Hozzászóláshoz jelentkezz be:



Emlékezz rám

Ha nem vagy még tag Regisztráció

Facebook

Kiemelt Hirek

Ifjú ágyúsok - 7. rész: Joel Campbell

 Ifjú ágyúsok - 7. rész: Joel Campbell

A célpontban a csapat Costa Rica-i tehetsége, Joel Campbell

Chamberlain félelem nélkül fog játszani az Eb-n

 Chamberlain félelem nélkül fog játszani az Eb-n

Az angol játékos igyekezni fog megfelelni az elvárásoknak

Fabianski: Hagyjanak menni!

 Fabianski: Hagyjanak menni!

A lengyel kapus ismét kifejezte távozási szándékát

Blog: Hol erősödjön az Arsenal?

 Blog: Hol erősödjön az Arsenal?

A sajtó adja a neveket, hát 'játsszunk' velük

Coquelin: Wenger bízik bennem

 Coquelin: Wenger bízik bennem

Úgy tűnik Coquelin kezd megragadni az Arsenalnál

Kategoriak