Már csak pár óra és egy új év veszi kezdetét, így egy picit ideje lesz megállnunk és hátra tekintenünk, milyen emlékeink vannak még 2011-ről. Az Arsenal hivatalos weboldala 10 emlékezetes momentumot - legyen az pozitív vagy negatív - ragadott ki 2011-ről, mi pedig ezzel kívánunk boldog és sikerekben gazdag új esztendőt minden látogatónknak és családjaiknak.

2011. december: 125 éves a klub!

2011-ben ünnepelhette fennállásának 125. évfordulóját az Arsenal. Ennek alkalmából a klub igazi ünnepélyes rendezvényt szervezett az első decemberi hazai meccsre, az Everton ellen. Előbb három kulcsember: Herbert Chapman (egy korszakalkotó menedzser), Tony Adams (a legsikeresebb csapatkapitány) és Thierry Henry (a mindenkori legeredményesebb játékos) szobrait leplezték le az Emirates stadion előtt, majd az Everton elleni meccsre több legendát is meghívtak a lelátóra a csapat munkatársai.

A kezdőrúgáshoz a labdát az Arsenal alapítójának, David Danskin ükunokái vitték ki a két klubnak, Howard Webb pedig a pénzfeldobásnál egy olyan hatpennys-t dobott fel, amit minden alapítótag befizetett a klub hivatalossá válásához még 1886-ban.

Szerencsére a győzelem sem maradhatott el aznap, Robin van Persie mesterdíjas találatával 1-0-ra nyert az Arsenal. A csapat szurkolói később ezt a gólt választották 2011 legszebb találatának.

2011. október 29.: Győzelem a Stamford Bridge-n!

Egy nehézkes szezonkezdést követően az Arsenal szeptember közepére összeszedte magát és megkezdte a felzárkózást az élmezőnyhöz. A további kapaszkodáshoz azonban egy rangadón kellett áthámozniuk magukat Walcottéknak, ráadásul nem másutt, mint a Stamford Bridge-n.

Az októberi derbin a Chelsea bekezdett, a kékek több gólt is szerezhettek volna a mérkőzés korai szakaszában, ám a vezetést Frank Lampard révén sikerült megszerezniük. Később ugyan van Persie egyenlített, de a félidőre ismét csak a hazaiak mehettek el előnnyel, John Terry fejese ugyanis az első játékrész utolsó momentuma volt.

A második félidőben azonban gyorsan magára talált az Arsenal: előbb Andre Santos egyenlített, majd később Theo Walcott egy esést követően azonnal felállva meg is szerezte a vezetést. De nem ez volt az egyetlen csavar. A meccs utolsó tízpercével Juan Mata remekre szabott hosszú lövését követően ismét egyenlő volt az állás, de nem sokáig. Egy Bosingwa-Terry hibát követően van Persie egyedül vezethette a labdát Petr Cech kapujáig, majd gólt is lőtt a cseh hálóőrnek. Az i-re a pontot pedig szintén a holland tehette fel a hosszabbításban szerzett harmadik találatával, így az Arsenal 5-3-ra nyert egy remek meccsen a Chelsea ellen.

2011. szeptember 25.: Tripláznak a hölgyek!

Nemcsak a felnőtt, illetve az utánpótlás csapat, de az Arsenal női csapata is lenyügöző teljesítményt nyújtott, az eredményesség tekintetében pedig az első két keretnek ideje lesz mit tanulnia hölgyektől. Az Ellen White-Jayne Ludlow-Rachale Yankey által fémjelezte csapat ugyanis triplázni tudott az idei évben, ugyanis megnyerték a Kontinentális Kupát, a Szuperligát, valamint a női FA Kupát is. A hölgyeknek ráadásul nem volt egyszerű dolguk, hiszen a nyáron leginkább fiatal játékosokkal töltötték fel a keretüket, így az új érkezőknek azonnal helyt kellett állniuk, ráadásul több fronton is.

2011. augusztus 30-31.: Öt új igazolás a hajrában!

A sérültekkel és az eltiltottakkal, valamint az eligazolt játékosokkal az Arsenalnak nem volt egyszerű dolga a bajnoki rajtnál, három fordulót követően az Ágyúsok mindössze egy ponttal szerénykedtek a tabella alsó felében. Szerencsére Wenger is rájött, hogy bőven erősítenie kell a keretén, ha legalább a Bajnokok Ligája-érő helyekért akarnak harcolni. A francia két nap alatt összeszedte a szükséges játékosokat, így érkezhetett a csapathoz Andre Santos, Per Mertesacker, Park Chu-Young, Yossi Benayoun és Mikel Arteta is.

Oldalunk számára is az átigazolási utolsó napja marad emlékezetes, hiszen ezen a napon több mint 7000 egyéni látogatót mért a számláló, ez jól mutatja azt, hogy mennyire kíváncsiak voltak az emberek, hogy miben settenkedik Wenger.

2011. augusztus 28.: Szégyenletes vereség a United ellen

A sorsolásnak köszönetheőn nehéz meccsekkel kezdődött az Arsenal bajnoksága: előbb a Newcastle-lel, majd a Liverpoollal és a Manchester Uniteddel is szembe kellett nézniük Wenger fiainak. Nem kérdés, hogy ebből az Old Trafford-i játék marad emlékezetes, ám nem a pozitívumokról.

Welbeck vezetése után az Arsenal ugyan büntetőhöz jutott, ám Robin van Persie tizenegyesét de Gea kapus hárítani tudta. Ezt követően azonban beindult a United-henger, így az első félidő végén Walcott már csak szépíteni tudott, 3-1-re. A második játékrészben azonban jött a kiütés: Jenkinson kiállítását, valamint a védekező középpályás, Coquelin lecserelését még további öt United-gól honorálta, amit van Persie találata csak részben tudott kozmetikázni.

Minden lehetőség szerint azonban ez a szégyenletes vereség is rámutatott Wengernél az Arsenal gyenge pontjaira, illetve az igazolások szükségességére.

2011. augusztus 15-24.: Két kulcsjátékos is távozik

Az Arsenal csak az átigazolási időszak utolsó heteire tudta meg véglegesen, hogy két kulcsjátékosuk, Cesc Fabregas és Samir Nasri is távozik, előbbi a Barcelonához, míg a francia a Manchester Cityhez.

Az angol és a spanyol sajtó már legalább három éve folyamatosan cikkezett arról, hogy Fabregas visszatér egykori nevelőegyesületéhez, ám az Arsenal korábbi csapatkapitányának türelme mindeddig kitartott. Ám az idei szezonban is tapasztalhatott sikertelenség miatt 303 pályáralépést és 57 gólt követően tovább állt a spanyol játékos és visszaigazolt a Barcelonába.

Samir Nasri szerződéshosszabbításáról pont a nyáron akart tárgyalni a klub, de ekkor már késő volt: Nasri minél inkább távozni akart, s a pletykák szerint mindkét manchesteri klub érdeklődött iránta. Végül a befutók a multimilliárdos tulajdonossal rendelkező City lett, amely csapat meg nem erősített hírek szerint 24 millió eurót fizetett a francia játékosért.

2011 áprilisától: Stan Kroenke az új többségi tulajdonos

Bár a szurkolók többsége inkább a pályán akar eredményeket és sikereket, ehhez elengedhetetlen a klub biztos lábakon állása az anyagiak szempontjából is. Az amerikai Stan Kroenke 2008 szeptemberében vált a csapat egyik tulajdonosává, de csak 2011-ben lett többségi tulajdonos, miután az Arsenal részvényeinek immáron a 66.82%-át birtokolhatja.

2011. február 27.: Vereség a Ligakupa-döntőben

Az Arsenal egyik meghatározó, de a legkevésbé sem örömmel teli pillanata a február végi Ligakupa-döntő volt. Az Ágyúsok favoritként kezdhették meg a döntőt a Birmingham ellen, ennek ellenére a kékek szereztek vezetést Zigic vezényletével még az első félidőben. A második 45 percben van Persie egy csodálatos góllal egyenlített, ám egy komoly védelmi hibát követően Martins megszerezte a birmingham-iek második gólját, s egyben a kupát is. Az Arsenal a meccset követően komoly lejtmenetbe kezdett, s a májusi szezonzáróig lévő 14 meccsből mindössze hármat nyert meg.

2011. február 16.: Győzelem a Barcelona ellen!

Azt követően, hogy a 2010/11-es szezon BL-csoportkörének az utolsó meccseit elrontotta az Arsenal, csak csoportmásodikként végeztek az ukrán Shakhtar Donetsk mögött. Ez azt jelentette, hogy Wengerék csak csoportelsőket kaphattak a tavaszi egyenes kiütéses szakaszra, pechükre pedig pont a Barcelonát húzták ki a sorsoláson.

Az első meccset az Emiratesben játszhatták, s az előző találkozókkal ellentétben az Arsenal stílusban és játékképben is fel tudta venni a harcot Messiék ellen. Ennek ellenére azonban a katalánok szerezték meg a vezetést David Villa góljának köszönhetően, ám az Arsenal nem adta fel. A második félidőben Robin van Persie nullszögből mattolta Valdes kapuját, majd egy Arsenalra jellemző kontra végén Andrey Arshavin góljával fordítani tudtak a hazaiak.

Ezzel a győzelemmel pedig az Arsenal lett az egyetlen nem-spanyol csapat, amelyik meg tudta verni a Barcelonát a 2011-es évben.

2011. február 5.: Döntetlen a Newcastle ellen

Minden remekül kezdődött a februrári Newcastle elleni meccsen a St. James' Parkban. Johan Djourou, Theo Walcott góljainak és Robin van Persie duplájának köszönhetően az Arsenal ugyanis négygólos előnyre tett szert az első félidőben a Szarkák ellen. Sajnos azonban nem így alakult a második játékrész! Djourou sérülését és Abou Diaby kiállítását követően a Newcastle nem adta fel és keményen küzdött. A játékvezető két büntetőt is adott a hazaiaknak, majd Tiote mesteri góljával végül egyenlíteni tudtak az Arsenal ellen. Az Ágyúsok pedig egy mérkőzés alatt bebizonyították, hogy képesek bajnoki aspriánsként is játszani (első félidő), de a második játékrészben mutatott formahanyatlást még egy kiesőjelölt csapat sem irigyelte volna meg.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (6)

12 éve
Törölt felhasználó
Az újévben Wengerpapa megváltozik és hoz 2-3 nagy nevet :D hányan kívánták ezt rajtam kívül 00:00 kor? :D
12 éve
Törölt felhasználó
Összességében izgalmas évet zártunk és reméljük jövőre a 10 legemlékezetesebb pillanat között ott lesz egy trófea megemlítése is.

Boldog újévet mindenkinek!!
12 éve
Törölt felhasználó
Frimpong kölcsönben a farkasokná. Sajna Vermaelent sikerüt ismét elveszíteni, igaz Coquelin egész jól pótolta őt. Szerintem Arshavin távozni fog a télen, ismét nagyon gyenge teljesítményt produkált.
12 éve
Törölt felhasználó
Örömmel látom, hogy nyertünk szóval Boldog Újévet, ma este pedig az Arsenalért és az Újévért de főként a Manchester és a Chelsea vereségére berúgtam mint az atom :D Buék mindenkinek!! Szépen megünnepeltem a győzelmet :D
12 éve
Törölt felhasználó
Boldog és Sikerekben Gazdag Új Évet Minden Arsenalfan.hu oldal szerkesztőinek és olvasóinak!!!

Szólj hozzá