Arséne Wenger meglehetősen vegyes híreket osztott meg a kerettel kapcsolatban az Aston Villa elleni meccs előtti sérülésjelentésében.

A francia megerősítette az újságírói feltételezéseket, hogy Kieran Gibbs mégsem térhet majd vissza a szerdai meccsre. Wenger azt mondta, hogy az angol bal bekknél egy visszaesés jelentkezett a felépülésében, így nem vállalhatja az Aston Villa elleni mérkőzést.

A Manchester City elleni mérkőzésen Johan Djourou kivételével nem sérült le senki, a svájci azonban három hétre is a partvonalon kívülre került egy ágyéksérülés következtében. A helyét minden bizonnyal Ignasi Miquel foglalja el a kezdőben, de lehet esély akár Sebastien Squillaci játékára is.

Az azonban jó hír, hogy Bacary Sagna már edzhet a csapattal, igaz, egyelőre még nem a teljes körű edzésprogramon, hanem futógyakorlatokat végezhet a francia jobb hátvéd azt követően, hogy az október elejei, Tottenham elleni bajnokin eltört a lába.

Két visszatérőt is fogadhat majd a csapat az elkövetkezendő héten: Lukasz Fabianski, akit az Olympiakosz elleni meccsen kellett lecserélni, a héten már edzhetett a kerettel, míg Ryo Miyaichi pénteken végezhet teljes körű edzéseket azt követően, hogy egy tartalékmeccsen csúnyán kificamodott a bokája.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (33)

12 éve
Törölt felhasználó
Jó hír! Nálunk nem nagyon létezik az a szó, hogy rotálás.. nincs 1 posztra 2 egészséges játékosunk..Wilshere is remélem jól fogadja az edzéseket és hamarosan visszatér
12 éve
Hát azért Jones egy más kérdés :D Hoilett is csak azért jöhetne, mert mivel ingyen jönne, nem jelentene túl nagy kockázatot.
12 éve
ha télen érkezne a Jones,Hoilett páros sztem mindenki össztenné a 2 kezét!! :D De Papiss Cissé azért jobb lenne, lábbal ügyesebb, és a kieső helyen lévő Freiburg sztem eladná egy 10 milláért , abból a pénzből tudnának erősíteni!
12 éve
Jó, az egy dolog, hogy mi kifigyeljük ezeket a játékosokat, meg keresünk róluk egy ötperces videót a Youtubeon, a csapatoknál még többet figyelnek. Kicsit olyan ez, mint a kémkedés, nemcsak klubszinten de válogatott szinten is figyelik őket, sőt, a mentális képességeikre is odafigyelnek, hogy ne legyen bajuk fejben sem.
12 éve
Törölt felhasználó
Wenger is állandóan a tehetségeket figyeli, pedig pont egy ilyen játékos kellene Robin mögé mint amilyen Jones. Aki nem ismerné.

http://www.youtube.com/watch?v=mmowEGOfXE4

Szólj hozzá