Facebook

Belépés

Regisztráció

Nem vagy még tag?

Regisztrálj most!

Arsenalfan.hu | Hírek | Hivatalos: Jövőre nem lesz Emirates Kupa

  • Hivatalos: Jövőre nem lesz Emirates Kupa

    A 2012-es londoni olimpiai játékok miatt marad el az Arsenal felkészülési kupasorozata



Az Arsenal hivatalosan is bejelentette, hogy a jövő évben esedékes londoni olimpiai játékok időpontja nem teszi lehetővé számunkra, hogy megrendezhessék a már-már tradícionálisnak mondható nyári felkészülési kupasorozatukat, az Emirates Kupát.

A londoni nyári olimpiai játékok időpontja ismert, július 27-e és augusztus 12-e között fogják megrendezni az ötkarikás rendezvényt az angol fővárosban. Ez azonban ütközött volna az Arsenal Emirates Kupát illető terveivel, így a különböző tanácskozásokat, megbeszéléseket követően a csapatnál úgy döntöttek, hogy majd csak 2013-ban rendezik meg a kupasorozatot.

Bár csalódottak vagyunk, hogy egy évre el kellett halasztanunk az Emirates Kupát, maga a döntés azonban teljesen érhető. 2007 óta minden évben több mint 100 000 szurkoló látogatott el a kupasorozatunkra, ami valószínűleg 2012-ben sem lett volna másképp. Az olimpiai játékok azonban nagy kihatással lesznek a londoni infrastruktúrára, és nem akartuk ezt a terhet csak fokozni a város számára.
- mondta Ivan Gazidis, az Arsenal vezérigazgatója.

Nemcsak az olimpiai játékok, de a szintén jövőre megrendezésre kerülő labdarúgó-Európa-bajnokság is nehezítheti az Arsenal terveit a 2012/13-as szezonra készülvén. A csapat 2011 júliusában Ázsiában edzőtáborozott, és most sincs kizárva ez az opció.

A júliusi ázsiai túránk sikeressége miatt több opciónk van a jövő nyári felkészülési szezonra. Bár a 2012-es nyári program elég zsúfolt lesz, bizakodó vagyok, hogy hamarosan bejelenthetjük a terveinket. Azt pedig megígérhetem, hogy a 2013-as Emirates Kupára három világklasszis klubot fogunk meghívni.
- tette hozzá a dél-afrikai szakember.


Csatlakozz Te is az ArsenalFan.hu Facebook csoportjához, hogy Te se maradj le néhány extra hírről, információról, pletykáról...



Kapcsolodo Hirek

Hozzaszolasok

(6)

Cesc 90

bocsánat, ezt nem ide szántam!

Dec 06. 21:56

Cesc 90

bazdmeg, lesérül a fél csapat egy kibaszott tét nélküli meccsen cool grin cool grin

Dec 06. 21:54

Athlon

Tavaly az ázsiai túrát követően belefért még egy kis németországi találkozó, ennyi erővel hozzánk is jöhetnének. Edzőmeccset játszhatnának a Lokival, a Videotonnal meg a Fradival, és még beleférne egy kis kikapcsolódás Siófoknál is. raspberry

Dec 06. 13:09

FanofArsenal

Hát nagy kár érte ,de az olimpia elsőséget élvez és így érthető ,hogy a következő csak 2013-ban lesz!

Dec 06. 13:05

fecc04

Kicsit sajnálom, az Emirates Cup minden nyáron az egyik legigényesebb, legjelentősebb felkészülési torna, na de majd a következő nyáron! Japán jó ötletnek tűnik!

Dec 06. 12:33

Athlon

Én majdnem biztos vagyok, hogy Japánban lesz egy kis túra jövőre. A női csapatot szerintem főpróbának küldtük ki oda "haknizni", és nagyon bejött, imádták őket ott. Wenger nagyon szeretne Japánba menni, tavaly is ez volt a fő cél, csak aztán közbejött az ottani természetes katasztrófa.

Dec 06. 12:29

Uj hozzaszolas

Hozzászóláshoz jelentkezz be:



Emlékezz rám

Ha nem vagy még tag Regisztráció

Facebook

Kiemelt Hirek

Chamberlain félelem nélkül fog játszani az Eb-n

 Chamberlain félelem nélkül fog játszani az Eb-n

Az angol játékos igyekezni fog megfelelni az elvárásoknak

Fabianski: Hagyjanak menni!

 Fabianski: Hagyjanak menni!

A lengyel kapus ismét kifejezte távozási szándékát

Blog: Hol erősödjön az Arsenal?

 Blog: Hol erősödjön az Arsenal?

A sajtó adja a neveket, hát 'játsszunk' velük

Coquelin: Wenger bízik bennem

 Coquelin: Wenger bízik bennem

Úgy tűnik Coquelin kezd megragadni az Arsenalnál

Wilshere-t műteni kell

 Wilshere-t műteni kell

Az ifjú angol játékos újabb nehézségek elé néz

Kategoriak